4. fejezet
Nem lett igazam, és ennek nagyon tudtam örülni. Mikor legközelebb találkoztunk Kyóval, már tudott a pletykáról, és nem úgy tűnt, mint akit nagyon izgat a dolog, egy legyintéssel elintézte. Mentálisan meg is szidtam magam, amiért zavarba jöttem, amint megpillantottam, de ez ellen sajnos semmit sem tudtam tenni. Még jó, hogy Die elvolt valamerre, gondolom, megint nőket hajkurászni, és nem látta az ominózus elvörösödésemet, mert tuti még legalább egy hétig emlegette volna.
Aztán valahogy úgy esett, hogy kettesben maradtunk Kyóval egy túlságosan kis helyiségben. Éreztem, hogy ebből nem sülhet ki semmi jó, de aztán mégsem menekültem, csak azért fohászkodtam, hogy Kisaki meg Kaoru gyorsan visszaérjenek az elcsatangolt hangmérnökkel együtt, mert Die-t még mindig nem tudtam hiányolni, aztán megtörtént, amitől tartottam, Kyo felém fordult, és érdekes hangon megjegyezte, hogy:
- Szóval téged zavar, mi?
- Micsoda? – adtam az értetlent, de nem túl hitelesen sajnos.
- Hogy állítólag nyálasan romantikus kapcsolatot ápolunk egymással.
- Ja, hogy az… - Az agyam sosem pörgött elég gyorsan ilyen helyzetekben, mikor valami frappánsat kellett volna válaszolni, és ezzel elintézettnek tudhattam volna a témát. – Csak kicsit kínos, hogy a csajok összesúgnak a hátam mögött.
- Melyik csajok? – kérdezte Kyo, én pedig gyanútlanul válaszoltam:
- Nem tudom, én nem nagyon ismerem őket, de mintha Die azt mondta volna, hogy Junko, meg talán Miko…
- Miko, mint a sminkes csaj?
- Ja, asszem – vontam vállat, mire Kyo lecsapta a mappáját a kisasztalra, és azzal, hogy mindjárt jön, egyedül hagyott. Én meg, amilyen hülye és naiv voltam, el sem tudtam képzelni, mi baja lehetett hirtelen, hogy így elrohant, aztán ugrott be, hogy nyilván nem hiába kérdezte a lányok nevét. Bennem pedig még mindig ott volt valami kis félsz, hogy felizgatja magát és az nem tesz neki jót, arról pedig már ne is szóljunk, hogy mennyire kínos lenne szembenézni a csajokkal, úgyhogy nagyon gyorsan felpattantam a helyemről, és Kyo után iramodtam. Csak hát jó lett volna tudni, merre is indulhatott pontosan… Végül arra jutottam, hogy lemegyek a recepcióra, mert a múltkor ott futottam össze a lányokkal, és ha nem találnám ott őket, aminek sajnos nagy esélye volt, legalább megtudakolom, hol lehetnek.
Persze odalent senki nőnemű lényt nem találtam a recepciós csaj kivételével, aki épp egy magazint olvasott nagy érdeklődéssel. Annyira sütött róla, hogy magasról tesz a többi emberre, hogy komolyan megrettentem, és vissza akartam fordulni, de aztán emlékeztettem magam, hogy nekem fontos küldetésem van; meg kell akadályoznom, hogy Kyo kínos helyzetbe hozzon engem és a bandát.
Bizonytalan léptekkel közelítettem meg a lányt a pultban, aki erre felnézett az újságból, és legnagyobb megkönnyebbülésemre azonnal megkérdezte:
- Segíthetek?
- Aha… Meg tudnád mondani, bent van-e a Miko nevű sminkes?
- Ó, Miko-chant keresed? – rökönyödött meg a lány, és még el is pirult, mire én szintén. Hát persze, csaptam gondolatban a homlokomra, nyilván ő is hallott a pletykáról, és most azt hiszi, én akarok beolvasni neki, nem Kyo… Azt kívántam, bárcsak hallgattam volna a gyáva Shinyára, aki elfutott volna. De nem, nekem muszáj volt megkérdeznem, ezzel is csak tovább bonyolítva a helyzetet… - Én úgy tudom, a 207-esben van megbeszélésen, de lehet, hogy már végeztek…
Gyorsan megköszöntem a lánynak a segítséget, és sprinteltem fel a másodikra, az ominózus terem felé, ahol azonban az ácsorgó, illetve járó-kelő emberek között meg is láttam Kyót, aki épp abban a pillanatban kapott el egy lányt, aki, ha jól sejtettem, Miko volt. Tehát elkéstem… és hogy még rosszabb legyen a helyzet, a banda, akikkel a csaj épp dolgozott, szétszórtan a közelben volt, a többi emberről nem is szólva, és mind szemtanúi lehettek annak, hogy Kyo Mikóhoz beszél, aztán lélekszakadva én is megjelenek…
- Shinya-san! – lepődött meg Miko, és mélyen meghajolt felém. Kyo vetett rám egy különös pillantást.
- Mit keresel itt?
- Ne csináld ezt! – mondtam olyan halkan, hogy csak remélni tudtam, a srác azért érti. – Hagyd, menjünk inkább vissza…
- Ugyan már – legyintett Kyo, aztán visszafordult a csajhoz, aki nagy szemekkel bámult ránk. – Velünk tudnál jönni egy pillanatra? Valamit meg kéne beszélnünk.
- Hát persze – vágta rá a lány, én pedig nem is értettem; nyilván tudta, miért kerestük meg, akkor hogyhogy nem látszott rajta legalább egy kicsit, hogy szégyelli magát?
Hogy a zavarom teljes legyen, Kyo egyenesen a büfé felé terelt minket, aztán egész egyszerűen megkérdezte Mikót, mit kér. Konkrétan meghívta egy kávéra, a lány már pirult, az egész olyan… nyomulásnak nézett ki szemrehányás helyett. Míg az énekes elvolt a rendelésért, mi ketten a sminkessel üldögéltünk egymás mellett az asztalkánál, és esküszöm, ennél kínosabb szituációt nem nagyon tudtam volna elképzelni. Amikor pedig Kyo visszatért, és nem kertelt, hanem egyből a tárgyra tért, leesett az állam… ugyanis nem arra a tárgyra tért, amire én gondoltam.
- Miko-san, te nagyon csinos lány vagy, szeretném megkérdezni, hogy eljönnél-e velem randizni.
A sminkes erre idétlen hangon vihogni kezdett, én meg tágra nyílt szemmel bámultam a jelenetet, és fogalmam sem volt, mit keresek itt. Nyilvánvalóan belegyalogoltam valamibe, amibe nem kellett volna, és gyorsan ki kellett találnom valami ürügyet, hogy lelépjek és ne zavarjak, mert már épp eléggé zavartam, de annyira elvörösödtem, hogy képtelen voltam egy szót is kinyögni. Meg se hallottam, mit beszélget a két asztaltársam, csak arra kaptam fel a fejem, hogy feltűnt, hogy Kyo a nevemet mondja.
- …eljönne-e Shinyával?
- Tessék? – kotyogtam közbe rosszat sejtve, mire az énekes felém fordult, és érdekes tekintettel megismételte.
- Épp azt kérdeztem Miko-santól, hogy nem hívná-e el a barátnőjét, Junko-sant, hogy randizzon veled.
Csak pislogni tudtam ezt hallva. Milyen remek, hogy Kyo ezt a tervet egyáltalán nem is beszélte meg velem előre! Kezdtem azt hinni, azért büntet, amiért belekotnyeleskedtem ebbe az egészbe, és ott abban a szent pillanatban megfogadtam, hogy többé nem fogok ilyet tenni, felőlem az énekes akármilyen jelenetet is rendezhet, én nem fogom megállítani. Viszont most azzal kellett foglalkoznom, hogy valahogy rájöjjek, hogy kéne reagálni, ugyanis sajnos Miko kapott az ötleten.
- Akkor lehetne belőle dupla randi! – örvendezett, mire Kyo csak bólogatott. – Ha gondoljátok, megkeresem most, még tuti bent van.
- Ráérünk, kávészünet van – válaszolta az énekes, a lelkes lány pedig felpattant, miután kiitta a maradék italt, és a csípőjét buzgón riszálva elsétált. Rám ugyan ez nem sok hatással volt, de úgy láttam, Kyo elmélyülten figyeli Miko fenekét… Most már tényleg fogalmam sem volt, mi folyik itt.
- Mit művelsz? – kérdeztem fojtott hangon. – Azt hittem, le akarod tolni, amiért pletykákat terjeszt rólunk, erre randira hívod?
- Én se pont így terveztem – vont vállat Kyo. – Csak aztán megláttam, hogy egész jó bőr, meg te is felbukkantál… szóval improvizáltam.
- De én nem akarok azzal a lánnyal randizni! – ellenkeztem enyhén kétségbeesetten. Alapjáraton nem érdekeltek a nők, ráadásul ott volt Kisaki, akivel ugyan nem jártam, de nem hittem, hogy örülne neki, ha megtudná, hogy valami csajjal találkozgatok.
- Most miért? – nézett rám Kyo enyhén értetlenül. – Ha jó nő, megdugod egyszer-kétszer, aztán dobod, és két legyet ütünk egy csapásra.
- Milyen legyet? – pislogtam rá.
- Elterjed a híre, hogy mégiscsak heterók vagyunk, ráadásul koppannak a csajok is.
- Inkább kiabáltál volna vele – sóhajtottam fel reményvesztetten, de tovább nem tudtunk erről beszélni, ugyanis felbukkant Miko, mögötte Junko, akivel szépen bemutatkoztunk egymásnak, aztán mindenki várakozóan rám nézett. Nyilván itt lett volna az ideje, hogy elhívjam, én azonban csak ronda pillantást vetettem Kyóra. Azt akartam ezzel, hogy vonja vissza az egészet, felőlem szexelhet Mikóval, csak engem hagyjon ki belőle, viszont a többiek ezt kissé máshogy értelmezték. Sajnos.
- Shinya barátom nem igazán a szavak embere, de szeretné, ha randiznál vele – mondta végül az énekes Junkónak, aki erre rám pillantott, ami mondjuk elég nehéz lehetett, mert makacsul az ölembe bámultam. Kyo az asztal alatt bokán rúgott, mire megint egy neheztelő pillantást vetettem felé, aztán kénytelen-kelletlen a lány szemébe néztem.
- Szívesen elmegyek veled – mosolygott rám, én meg zavartan bólintottam.
- Köszönöm – nyögtem ki, majd megsemmisülten hagytam, hogy a másik három megbeszélje a részleteket. Az senkit se érdekelt, hogy nekem mi a véleményem az egészről, úgyhogy egész egyszerűen játszottam a bólogató kutyát, majd ahogy visszasétáltunk a többiekhez, tudatosult bennem, hogy tényleg randiznom kell egy lánnyal.
De én nem értek a lányokhoz…
- Nem mondod! – Arra kaptam fel a fejem, hogy Kyo már el is újságolta ezt a nagyszerű hírt Die-nak. Nem hittem el, hogy ennyire nem bírja tartani a száját… behúzott fejjel igyekeztem a dobok mögé bújni, sajnos azonban a kotnyeles gitáros így is betalált.
- Shin-chan, neked randid lesz?
- Nagyon úgy tűnik – motyogtam, és lopva a pókerarcú Kisaki felé pillantottam. Nem nézett vissza rám.
- Ez lesz az első?
- Mi közöd hozzá? – meredtem rá kissé ellenségesen, de ő ezt sose vette fel sajnos.
- Szóval igen! Ha akarod, adok tippeket, hogy kell megtalálni a nők csiklóját, mert az a legnehezebb, de ne félj, én már profi vagyok benne!
- Hát hogyne, Die fiam – veregette vállon a mellé lépő Kaoru szívélyesen. – Bár az exed mintha valami egész mást terjesztene rólad…
- Az egy idióta ribanc, és nyilván hazudik – fonta karba a kezét azonnal Die, én pedig jót vigyorogtam volna rajta, ha épp nem vagyok sík ideg.
- Nyilván – szólt bele a beszélgetésbe Kisaki is, akire rá se mertem nézni. – A szád helyett viszont jobb lenne, ha a kezed járna, és kezdhetnénk végre.
Die még mormogott valami félreérthetőt, hogy köszöni szépen, neki a szája és a keze munkájára se volt soha panasz, aztán beállt az igába a többiekkel együtt. Amint végeztünk, Kisaki odalépett hozzám, és felajánlotta, hogy hazavisz; mindketten tudtuk, hogy ez mit jelent, legalábbis eddig mit jelentett. Idegesen sóhajtva fogadtam el az ajánlatát, és közben felkészültem a számonkérésre.
Nem lett igazam, és ennek nagyon tudtam örülni. Mikor legközelebb találkoztunk Kyóval, már tudott a pletykáról, és nem úgy tűnt, mint akit nagyon izgat a dolog, egy legyintéssel elintézte. Mentálisan meg is szidtam magam, amiért zavarba jöttem, amint megpillantottam, de ez ellen sajnos semmit sem tudtam tenni. Még jó, hogy Die elvolt valamerre, gondolom, megint nőket hajkurászni, és nem látta az ominózus elvörösödésemet, mert tuti még legalább egy hétig emlegette volna.
Aztán valahogy úgy esett, hogy kettesben maradtunk Kyóval egy túlságosan kis helyiségben. Éreztem, hogy ebből nem sülhet ki semmi jó, de aztán mégsem menekültem, csak azért fohászkodtam, hogy Kisaki meg Kaoru gyorsan visszaérjenek az elcsatangolt hangmérnökkel együtt, mert Die-t még mindig nem tudtam hiányolni, aztán megtörtént, amitől tartottam, Kyo felém fordult, és érdekes hangon megjegyezte, hogy:
- Szóval téged zavar, mi?
- Micsoda? – adtam az értetlent, de nem túl hitelesen sajnos.
- Hogy állítólag nyálasan romantikus kapcsolatot ápolunk egymással.
- Ja, hogy az… - Az agyam sosem pörgött elég gyorsan ilyen helyzetekben, mikor valami frappánsat kellett volna válaszolni, és ezzel elintézettnek tudhattam volna a témát. – Csak kicsit kínos, hogy a csajok összesúgnak a hátam mögött.
- Melyik csajok? – kérdezte Kyo, én pedig gyanútlanul válaszoltam:
- Nem tudom, én nem nagyon ismerem őket, de mintha Die azt mondta volna, hogy Junko, meg talán Miko…
- Miko, mint a sminkes csaj?
- Ja, asszem – vontam vállat, mire Kyo lecsapta a mappáját a kisasztalra, és azzal, hogy mindjárt jön, egyedül hagyott. Én meg, amilyen hülye és naiv voltam, el sem tudtam képzelni, mi baja lehetett hirtelen, hogy így elrohant, aztán ugrott be, hogy nyilván nem hiába kérdezte a lányok nevét. Bennem pedig még mindig ott volt valami kis félsz, hogy felizgatja magát és az nem tesz neki jót, arról pedig már ne is szóljunk, hogy mennyire kínos lenne szembenézni a csajokkal, úgyhogy nagyon gyorsan felpattantam a helyemről, és Kyo után iramodtam. Csak hát jó lett volna tudni, merre is indulhatott pontosan… Végül arra jutottam, hogy lemegyek a recepcióra, mert a múltkor ott futottam össze a lányokkal, és ha nem találnám ott őket, aminek sajnos nagy esélye volt, legalább megtudakolom, hol lehetnek.
Persze odalent senki nőnemű lényt nem találtam a recepciós csaj kivételével, aki épp egy magazint olvasott nagy érdeklődéssel. Annyira sütött róla, hogy magasról tesz a többi emberre, hogy komolyan megrettentem, és vissza akartam fordulni, de aztán emlékeztettem magam, hogy nekem fontos küldetésem van; meg kell akadályoznom, hogy Kyo kínos helyzetbe hozzon engem és a bandát.
Bizonytalan léptekkel közelítettem meg a lányt a pultban, aki erre felnézett az újságból, és legnagyobb megkönnyebbülésemre azonnal megkérdezte:
- Segíthetek?
- Aha… Meg tudnád mondani, bent van-e a Miko nevű sminkes?
- Ó, Miko-chant keresed? – rökönyödött meg a lány, és még el is pirult, mire én szintén. Hát persze, csaptam gondolatban a homlokomra, nyilván ő is hallott a pletykáról, és most azt hiszi, én akarok beolvasni neki, nem Kyo… Azt kívántam, bárcsak hallgattam volna a gyáva Shinyára, aki elfutott volna. De nem, nekem muszáj volt megkérdeznem, ezzel is csak tovább bonyolítva a helyzetet… - Én úgy tudom, a 207-esben van megbeszélésen, de lehet, hogy már végeztek…
Gyorsan megköszöntem a lánynak a segítséget, és sprinteltem fel a másodikra, az ominózus terem felé, ahol azonban az ácsorgó, illetve járó-kelő emberek között meg is láttam Kyót, aki épp abban a pillanatban kapott el egy lányt, aki, ha jól sejtettem, Miko volt. Tehát elkéstem… és hogy még rosszabb legyen a helyzet, a banda, akikkel a csaj épp dolgozott, szétszórtan a közelben volt, a többi emberről nem is szólva, és mind szemtanúi lehettek annak, hogy Kyo Mikóhoz beszél, aztán lélekszakadva én is megjelenek…
- Shinya-san! – lepődött meg Miko, és mélyen meghajolt felém. Kyo vetett rám egy különös pillantást.
- Mit keresel itt?
- Ne csináld ezt! – mondtam olyan halkan, hogy csak remélni tudtam, a srác azért érti. – Hagyd, menjünk inkább vissza…
- Ugyan már – legyintett Kyo, aztán visszafordult a csajhoz, aki nagy szemekkel bámult ránk. – Velünk tudnál jönni egy pillanatra? Valamit meg kéne beszélnünk.
- Hát persze – vágta rá a lány, én pedig nem is értettem; nyilván tudta, miért kerestük meg, akkor hogyhogy nem látszott rajta legalább egy kicsit, hogy szégyelli magát?
Hogy a zavarom teljes legyen, Kyo egyenesen a büfé felé terelt minket, aztán egész egyszerűen megkérdezte Mikót, mit kér. Konkrétan meghívta egy kávéra, a lány már pirult, az egész olyan… nyomulásnak nézett ki szemrehányás helyett. Míg az énekes elvolt a rendelésért, mi ketten a sminkessel üldögéltünk egymás mellett az asztalkánál, és esküszöm, ennél kínosabb szituációt nem nagyon tudtam volna elképzelni. Amikor pedig Kyo visszatért, és nem kertelt, hanem egyből a tárgyra tért, leesett az állam… ugyanis nem arra a tárgyra tért, amire én gondoltam.
- Miko-san, te nagyon csinos lány vagy, szeretném megkérdezni, hogy eljönnél-e velem randizni.
A sminkes erre idétlen hangon vihogni kezdett, én meg tágra nyílt szemmel bámultam a jelenetet, és fogalmam sem volt, mit keresek itt. Nyilvánvalóan belegyalogoltam valamibe, amibe nem kellett volna, és gyorsan ki kellett találnom valami ürügyet, hogy lelépjek és ne zavarjak, mert már épp eléggé zavartam, de annyira elvörösödtem, hogy képtelen voltam egy szót is kinyögni. Meg se hallottam, mit beszélget a két asztaltársam, csak arra kaptam fel a fejem, hogy feltűnt, hogy Kyo a nevemet mondja.
- …eljönne-e Shinyával?
- Tessék? – kotyogtam közbe rosszat sejtve, mire az énekes felém fordult, és érdekes tekintettel megismételte.
- Épp azt kérdeztem Miko-santól, hogy nem hívná-e el a barátnőjét, Junko-sant, hogy randizzon veled.
Csak pislogni tudtam ezt hallva. Milyen remek, hogy Kyo ezt a tervet egyáltalán nem is beszélte meg velem előre! Kezdtem azt hinni, azért büntet, amiért belekotnyeleskedtem ebbe az egészbe, és ott abban a szent pillanatban megfogadtam, hogy többé nem fogok ilyet tenni, felőlem az énekes akármilyen jelenetet is rendezhet, én nem fogom megállítani. Viszont most azzal kellett foglalkoznom, hogy valahogy rájöjjek, hogy kéne reagálni, ugyanis sajnos Miko kapott az ötleten.
- Akkor lehetne belőle dupla randi! – örvendezett, mire Kyo csak bólogatott. – Ha gondoljátok, megkeresem most, még tuti bent van.
- Ráérünk, kávészünet van – válaszolta az énekes, a lelkes lány pedig felpattant, miután kiitta a maradék italt, és a csípőjét buzgón riszálva elsétált. Rám ugyan ez nem sok hatással volt, de úgy láttam, Kyo elmélyülten figyeli Miko fenekét… Most már tényleg fogalmam sem volt, mi folyik itt.
- Mit művelsz? – kérdeztem fojtott hangon. – Azt hittem, le akarod tolni, amiért pletykákat terjeszt rólunk, erre randira hívod?
- Én se pont így terveztem – vont vállat Kyo. – Csak aztán megláttam, hogy egész jó bőr, meg te is felbukkantál… szóval improvizáltam.
- De én nem akarok azzal a lánnyal randizni! – ellenkeztem enyhén kétségbeesetten. Alapjáraton nem érdekeltek a nők, ráadásul ott volt Kisaki, akivel ugyan nem jártam, de nem hittem, hogy örülne neki, ha megtudná, hogy valami csajjal találkozgatok.
- Most miért? – nézett rám Kyo enyhén értetlenül. – Ha jó nő, megdugod egyszer-kétszer, aztán dobod, és két legyet ütünk egy csapásra.
- Milyen legyet? – pislogtam rá.
- Elterjed a híre, hogy mégiscsak heterók vagyunk, ráadásul koppannak a csajok is.
- Inkább kiabáltál volna vele – sóhajtottam fel reményvesztetten, de tovább nem tudtunk erről beszélni, ugyanis felbukkant Miko, mögötte Junko, akivel szépen bemutatkoztunk egymásnak, aztán mindenki várakozóan rám nézett. Nyilván itt lett volna az ideje, hogy elhívjam, én azonban csak ronda pillantást vetettem Kyóra. Azt akartam ezzel, hogy vonja vissza az egészet, felőlem szexelhet Mikóval, csak engem hagyjon ki belőle, viszont a többiek ezt kissé máshogy értelmezték. Sajnos.
- Shinya barátom nem igazán a szavak embere, de szeretné, ha randiznál vele – mondta végül az énekes Junkónak, aki erre rám pillantott, ami mondjuk elég nehéz lehetett, mert makacsul az ölembe bámultam. Kyo az asztal alatt bokán rúgott, mire megint egy neheztelő pillantást vetettem felé, aztán kénytelen-kelletlen a lány szemébe néztem.
- Szívesen elmegyek veled – mosolygott rám, én meg zavartan bólintottam.
- Köszönöm – nyögtem ki, majd megsemmisülten hagytam, hogy a másik három megbeszélje a részleteket. Az senkit se érdekelt, hogy nekem mi a véleményem az egészről, úgyhogy egész egyszerűen játszottam a bólogató kutyát, majd ahogy visszasétáltunk a többiekhez, tudatosult bennem, hogy tényleg randiznom kell egy lánnyal.
De én nem értek a lányokhoz…
- Nem mondod! – Arra kaptam fel a fejem, hogy Kyo már el is újságolta ezt a nagyszerű hírt Die-nak. Nem hittem el, hogy ennyire nem bírja tartani a száját… behúzott fejjel igyekeztem a dobok mögé bújni, sajnos azonban a kotnyeles gitáros így is betalált.
- Shin-chan, neked randid lesz?
- Nagyon úgy tűnik – motyogtam, és lopva a pókerarcú Kisaki felé pillantottam. Nem nézett vissza rám.
- Ez lesz az első?
- Mi közöd hozzá? – meredtem rá kissé ellenségesen, de ő ezt sose vette fel sajnos.
- Szóval igen! Ha akarod, adok tippeket, hogy kell megtalálni a nők csiklóját, mert az a legnehezebb, de ne félj, én már profi vagyok benne!
- Hát hogyne, Die fiam – veregette vállon a mellé lépő Kaoru szívélyesen. – Bár az exed mintha valami egész mást terjesztene rólad…
- Az egy idióta ribanc, és nyilván hazudik – fonta karba a kezét azonnal Die, én pedig jót vigyorogtam volna rajta, ha épp nem vagyok sík ideg.
- Nyilván – szólt bele a beszélgetésbe Kisaki is, akire rá se mertem nézni. – A szád helyett viszont jobb lenne, ha a kezed járna, és kezdhetnénk végre.
Die még mormogott valami félreérthetőt, hogy köszöni szépen, neki a szája és a keze munkájára se volt soha panasz, aztán beállt az igába a többiekkel együtt. Amint végeztünk, Kisaki odalépett hozzám, és felajánlotta, hogy hazavisz; mindketten tudtuk, hogy ez mit jelent, legalábbis eddig mit jelentett. Idegesen sóhajtva fogadtam el az ajánlatát, és közben felkészültem a számonkérésre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése