Oldalak

2018. augusztus 31., péntek

Pótolható (2. fejezet)

1. fejezet

70 egész koncert alatt alig bírta levenni a tekintetét Jeyről, már-már a gitárjátéka rovására ment a sok elbambulás, azonban hiába tudta, hogy nem kellene, egyre csak a tegnapi ígéretük járt a fejében. Ma éjjel szexelni fognak, de addig még le kellett nyomni ezt a koncertet. 70 még sosem érezte azt, hogy ennyire le akarná tudni az egészet, csak annyi jó volt benne, hogy közben nézhette az énekest a színpadon. Imádta, amit Jey ilyenkor csinált, és nem csak a hangjával, a testével…

A basszusgitáros megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor végre túl voltak az utolsó ráadáson is. Elsőként hagyta ott a színpadot, és kapásból nemet mondott a többiek hívására, hogy igyanak megint egyet a sikeres turné örömére. Örült ő, de egészen másnak; arra hivatkozott, hogy alig áll a lábán, úgy kimerült, majd vetett egy sokatmondó pillantást Jeyre, és lelépett. Remélte, az énekes is gyorsan kitalál valami ürügyet a távozásra, addig azonban legalább volt ideje előkészülni. Elsőnek ledobálta a ruháit, majd a kellemesen langyos zuhany alá állt. Épp csak kiszállt alóla, mikor hallotta, hogy valaki belép a szobába, és vajon ki más is lehetett, mint Jey, aki kedvtelve nézett végig a bandatársa testén, amit csak egyetlen, a hotel nevével ellátott fehér törölköző takart a derekán.

- Nem is tudom, ez minek – jegyezte meg az énekes, és a törölközőre mutatva megközelítette 70-t. A basszusgitáros mosollyal a szája szegletében vont vállat.

- Mi lett volna, ha nem te vagy az? – kérdezte, nekidőlve a fürdő ajtófélfájának. Jey úgy indult meg felé, mint a ragadozó, aki sarokba szorítja áldozatát. Azonban 70 minden volt, csak áldozat nem…

- Miért, kinek van még bejárása ide rajtam kívül? – érdeklődött az énekes, mire a másik férfi elnevette magát.

- Nyitva az ajtó, igazából bárki bejöhetne.

- Mondjuk egy idegen férfi, akinek minden vágya, hogy jól megdugjon valami szexi szőke pasit?

- Hidd el, nem engedném – döntötte kissé oldalra a fejét 70. Már alig bírt magával, meg akarta érinteni az énekest, de közben érdekelte, hogy a kis évődésükből mi lesz. – Vedd úgy, hogy a seggemen egy tábla van „Tilos a belépés” felirattal. Alatta kisbetűvel: „Kivéve Jeyt”.

Az énekes elnevette magát, 70 pedig kedvtelve hallgatta a kellemes hangszínét.

- Akkor kihasználom a kivételes helyzetemet – jelentette ki Jey, mire a bandatársa egyszerűen kioldotta a törölközőjét, ami a lábaihoz esett, felfedve a férfi még néhol kósza vízcseppekkel tarkított bőrét. Az énekes megnyalta az ajkait, de még mielőtt megtette volna, amire egyébként mindketten vágytak, megkérdezte:

- Előbb ne zuhanyozzak le? Tiszta izzadt vagyok a koncert után…

- Nem baj – duruzsolta 70, és nem bírt tovább magával, hozzásimult az énekeshez, és csak úgy, mint tegnap éjjel, most is a nyakát vette célba. Jey azonnal átölelte, egyik keze pedig meg sem állt a basszusgitáros pucér fenekéig. A kerek farpofa mintha pontosan illett volna a tenyerébe; először csak simogatta, aztán erősebben megmarkolta. 70 az énekes fülébe sóhajtott, aki erre megborzongott.

- Szeretem a szagodat – jelentette ki a basszusgitáros, és magával rángatta a partnerét a legközelebbi ágyra. Az énekes leült, 70 pedig az ölében foglalt helyet, a farmerrel takart és a csupasz ágyékuk összeért. Jey szájába kapta az arca előtt lévő meglehetősen hívogatónak tűnő mellbimbót, mire 70 belekapaszkodott a másik férfi vállába, és nagyot sóhajtott. Néhány percnyi édes agónia után nem bírta tovább, le kellett löknie Jeyt az ágyra és rámásznia; lerángatta róla a pólót, hogy végre feltáruljon a férfi felsőteste, amiért annyira oda volt. Élvezettel csókolta végig, ízlelgette a sós bőrt, ami sokkal jobban felizgatta, mintha Jey frissen zuhanyozva, tusfürdőtől illatozva lépett volna ki a fürdőből. Közben matatni kezdett az énekes nadrágjával; miután a két dolgot nem igazán sikerült összekoordinálnia, végül felemelte a fejét, és teljes figyelmét Jey övére meg farmerének sliccére szentelte. Gyorsan lehúzta a nadrágot combközépig, nem szerencsétlenkedett vele tovább, minél előbb rá akart simítani a hívogatónak tűnő dudorra bandatársa alsójában. Addig simogatta, közben pillekönnyű puszikat nyomva Jey csípővonalára, ami mindig annyira megbabonázta, míg az énekes farka teljesen meg nem keményedett. Akkor aztán kiszabadította az alsó fogságából; épp csak húzogatott rajta párat, mikor Jey hirtelen felült, és felcserélte a helyzetüket.

Az énekes nem teketóriázott sokat, rámarkolt 70 félig merev hímtagjára, verte egy kicsit, majd közel hajolt hozzá. A basszusgitárost kirázta a hideg, ahogy megérezte a bandatársa leheletét a farkán, de az annyira vágyott ajkak csak némi ilyesféle kínzás után cuppantak rá végre. Akkor azonban 70 kiélvezte minden másodpercét annak, hogy Jey szája és nyelve serényen dolgozott rajta; egymás szemébe néztek, az énekes pedig annyira szexi volt egy kemény fasszal a szájában, hogy 70 képes lett volna ott helyben elélvezni a látványtól, úgyhogy inkább visszahanyatlott a matracra, becsukta a szemét, és igyekezett valami kevésbé izgató dologra koncentrálni. Amíg aztán maga Jey el nem terelte a figyelmét azzal, hogy szopás közben a heréi alá nyúlt.

70 nem volt erre felkészülve, úgyhogy ösztönösen megugrott, mire Jey felemelte a fejét.

- Hé, nyugi, csak simogatni akartam – jelentette ki, mire a basszusgitáros akaratlanul is elpirult.

- Oké, csak olyan váratlanul ért…

- Ez az első? – érdeklődött az énekes, miután ismét kitapogatta a bandatársa lyukacskáját, és ígéretéhez híven nem csinált mást, csak a hüvelykujjával masszírozta. 70 nagyot szusszant az érzésre, majd megrázta a fejét.

- Nem. De az már… elég régen volt. Évekkel ezelőtt.

- Oké, akkor extra óvatos leszek – jelentette ki Jey, 70 pedig másra nem volt képes, csak egy nyögésfélére, ami akár beleegyezésnek is volt tekinthető. Az énekes legalábbis annak vette, és ismét a szájába vette 70 kissé elkámpicsorodott farkát, ami ettől a stimulálástól ismét visszatért régi, kemény formájába. Jey szopta még egy kicsit, közben a lyukat simogatva, de aztán az ágy mellé hanyagul odadobott táskája felé nyúlt. A basszusgitáros kíváncsian nézte, hogy kerül elő egy doboz bontatlan síkosító meg egy fél csomagnyi óvszer. Utóbbira kissé keserűen tekintett, mert nyilván Jey az exbarátnőjével használta el őket… de az a lány már nem volt képben, 70 viszont igen, ezzel vigasztalta magát. Ráadásul abban biztos lehetett, hogy Jey a bontatlan flakont vele nyitja ki először; az énekes a tenyerébe öntött belőle, aztán visszatérdelt 70 lábai közé, aki igyekezett még szélesebbre tárni őket, hogy könnyebben menjen az egész procedúra.

Mert először akármilyen nagyon is akarták a dolgot, elég döcögősen ment. Hiába használt Jey még több síkosítót, nem volt épp a legkellemesebb, főleg, mikor két ujjal próbálkozott. Ettől függetlenül 70 visszanyelte a nyöszörgést, ami annyira kikívánkozott belőle, és jobb híján a farkához nyúlt, ami egészen lekonyult időközben, és ahogy verni kezdte, már jobb is lett. A két ujj után a harmadik pedig már nem is volt annyira vészes, egész könnyen siklottak ki-be az összes. Jey úgy ítélte meg, hogy ennyi előkészítés elég lesz; kihúzta az ujjait, megtörölte a kezét, majd magára ügyeskedett egy gumit, amit a fogával tépett fel. Szexi volt, állapította meg 70, majd igyekezet ellazulni, mikor az énekes bepozícionálta magát.

Mégis, vastagabb volt, mint az ujjai, a basszusgitáros biztos volt benne, hogy az eddigi egyetlen srác farkánál, aki benne járt, Jeyé sajnos sokkal nagyobb. Ez egyenlőre annyira nem tűnt számára előnynek, kissé nehézkesen nyomult belé, végül 70 ismét a jól bevált módszerhez fordult, és verni kezdte a farkát. Így sikerült beléfurakodnia az énekesnek, aki szintén gondban volt; legszívesebben már mozgott volna, és még mélyebbre merült volna a partnerében, de megígérte, hogy óvatos lesz, szóval ezt nem tehette meg, lassan kellett haladnia.

- Mehet? – kérdezte kissé elhaló hangon, mikor már tényleg azt hitte, hogy nem bírja tovább. Még szerencse, hogy 70 habozás nélkül bólintott; nem kellett kétszer mondani Jeynek, azonnal mozgatni kezdte a csípőjét, újra és újra elmerülve a forró, szűk lyukban.

Miután 70 elengedte a farkát, hogy a szájára tapassza a kezét, Jey vette át a farkának izgatását, mire 70 beleharapott az öklébe, a másik kezével pedig a takarót szorította nagy beleéléssel.

- Nyögj – mondta hirtelen Jey, aki nem bírta ezt tovább nézni. – Az istenit, ne fogd vissza magad…

- Nem kéne – szuszogta 70, miután elvette a kezét a szája elől. – Meghallják a szomszédban…

- Baszd ki – kommentálta Jey, majd kihúzta magát a partneréből, hogy mindketten egy kis szusszanásnyi időt nyerjenek, majd igyekezett négykézlábra állítani 70-t, aki gyorsan vette a lapot, és kitolta a fenekét, míg a homlokát a matracnak döntötte. Az énekes ismét belehatolt, de szerencsére már könnyedén ment, nehézség nélkül mozgott ki-be. 70 ismét a saját merevedése után nyúlt, nem bírta ki, hogy ne tegye, és a póz, ami az előbbinél sokkal izgatóbb volt a számára, meghozta gyümölcsét; érezte, hogy el fog élvezni, úgyhogy gyorsan a zsebkendőkért nyúlt, amit Jey odatett mellé. Sikerült beléjük élveznie, úgyhogy nem kente össze a szállodai ágyneműt, de olyan gyengék lettek a lábai, hogy a végén egyszerűen összecsuklott. Többé-kevésbé még alatta volt egy kupac zsepi, de nem volt benne biztos, hogy így is megkímélődik majd a takaró, mindenesetre ezt Jeyt láthatólag cseppet sem zavarta, még gyorsabb tempóra kapcsolt, és szó szerint beledöngölte a bandatársát a matracba, amíg hosszú percek után bele nem élvezett.

Az énekes nagyokat szusszanva húzódott ki a másik férfiból néhány pillanatnyi pihenő után. Megszabadult a teli gumitól, kissé megtörölgette magát, aztán a még mindig ugyanabban a pózban pihegő 70-ra pillantott.

- Minden oké? – kérdezte, mire a basszusgitáros végre megmozdult, a hasáról a hátára fordult, majd egy bólintás után igyekezett leszedegetni a hasára és ágyékára ragadt zsebkendőket. Mégsem sikerült annyira tisztának hagyni azt az ágyneműt; pár csepp gecin kívül síkosítóból is került rá, ami 70 fenekéről csöppent le.

- A fenébe – kommentálta a szőke férfi. – Asszem, összekentük a takaródat.

- Még jó, hogy amúgy is meleg van – vont vállat Jey, miközben feltápászkodott az ágyról.

- Na de a személyzet…

- Biztos láttak már ilyet – válaszolta az énekes, mire 70 elnevette magát.

- Persze, csak nem két férfi szobájában.

- Akár valamelyikünk felhozhatott egy csajt – vetette fel Jey. A basszusgitáros bólintott.

- Ja, végül is… vagy mindketten. Vagy hármasban…

- Ez egyre jobb – nevetett Jey is, majd a fürdőszoba felé bökött a fejével.

- Akarsz menni először?

Hát igen, ennyit arról, hogy nemrég zuhanyozott. De 70 egyáltalán nem bánta, sőt; megrázta a fejét, még úgyis össze kellett szednie magát, úgyhogy addig Jey nyugodtan elmehetett. Addig is a basszusgitáros igyekezett szárazra törölgetni magát, majdnem az egész doboz zsebkendőt elhasználta, aztán jobb híján fogta a takarót, és úgy összehajtogatva, hogy a foltok ne látszódjanak, a kanapéra rakta. Mikor aztán Jey végzett váltották egymást; 70 ismét lecsutakolta magát a frissítő vízsugár alatt, és szappanozás közben az egyik ujja tesztelte a lyukát. Az előző alkalommal is felmérte, mekkorára tágult, most is ezt tette; könnyedén csúszott be a tusfürdő habjától síkos ujja, bár egy kissé fájt. Inkább kihúzta, és megállapította, hogy ezek után némi időre lesz szüksége, hogy regenerálódjon. De aztán… aztán még többet akart Jeyből. A farkát, a nyelvét, a száját… mindenét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése