Pink Collar

Cím: Pink Collar
Fandom: Morrigan
Páros: Aryu/Pitty
Besorolás: 18+
Figyelmeztetések: slash, yaoi, light BDSM, kikötözés, nyilvános megaláztatás, sounding, PWP
Leírás: Aryu ajándéka olyan vágyakat ébreszt Pittyben, amelyekről nem is gondolta volna, hogy előtörhetnek belőle.

Pink Collar

- Tessék.

Pitty kissé értetlenkedve meredt a csinos ajándéktasakra, amit Aryu az orra alá dugott. Habozott egy pillanatot, aztán átvette, és megkérdezte:

- De hát mi ez?

- Ajándék – hangzott a meglepő válasz, mire a gitáros elvigyorodott.

- Hát azt sejtettem, de miért? Nincs szülinapom, vagy ilyesmi…

- Csak úgy – vont vállat Aryu. – Megláttam, és egyből te jutottál eszembe róla, muszáj volt megvennem.

- Tényleg? – pislogott Pitty hálásan. – De jó fej vagy! Köszönöm.

- Szívesen – mondta az énekes, majd megkérdezte: - Nem nyitod ki?

- Kinyissam? – kérdezett vissza a másik férfi, aki már rakta volna el a táskájába a csomagot, hogy otthon majd kinyissa. Úgy tűnt azonban, az ajándékozó ezúttal fittyet hány az illem diktálta szabályokra.

- Igen, látni szeretném, hogy áll neked.

Ebből Pitty már kezdte sejteni, hogy valami ékszerfélét kap, és nem is habozott sokat, ha már Aryu maga kérte, hogy nyissa ki, megtette. Először csak felülről kukucskált be a tasakba, amiben egy dobozka volt egyszerű csomagolásban, ezt kivette és óvatosan lefejtette róla a papírt. Aztán levette a doboz fedelét, és egy rózsaszín, igen királyul kinéző nyakörvet talált benne.

- Hű – kommentálta. – Nagyon tetszik!

- Valódi bőr – jelentette ki Aryu egy félmosollyal az arcán. – Gyerünk, próbáld fel!

Pitty odalépett a próbaterem tükréhez, és igyekezett felcsatolni magára az ajándékát, de kissé meggyűlt a baja vele, mert nem patentos volt, mint az eddigi nyakörvek, amiket viselt, és amikhez hozzászokott. Szerencsére azonban az énekes mögötte termett és készségesen segített neki.

- Tök jó – állapította meg Pitty, és újra megköszönte az ajándékot.

- Igen, nagyon illik hozzád – jelentette ki Aryu is. – De valami még hiányzik.

- Micsoda? – pislogott a gitáros, aztán meg is fordult, ahogy a másik férfi a táskája felé indult, és némi kotorászás után előhúzott belőle… egy csilingelő láncot. Nem volt túl hosszú, viszont pont úgy festett, mint amire kutyákat kötnek ki, Pitty pedig felvonta a szemöldökét, ahogy Aryu elindult felé vele.

- Az minek?

- Ha már van egy ilyen szép új nyakörved, elvihetnélek sétálni is – jelentette ki az énekes, majd megfogta a pántot a másik férfi nyakában, és a róla lógó karikába fűzte a láncot. Pitty olyan képet vágott, mint aki nem tudta eldönteni, hogy ez most vicc-e vagy sem, de az utóbbira jutott, mikor az énekes megragadta a láncot, és meglepően durván maga után rángatta.

- Hé! – kiáltotta Pitty, aki megtántorodott, majd kénytelen volt követni a másik férfit, ha nem akarta, hogy a nyakörv fájdalmasan belemélyedjen a nyakába. – Mit művelsz? Ez nem vicces!

- Mondta valaki, hogy humorizálni akarok? – érdeklődött Aryu meglehetősen fölényes stílusban. A gitáros nem értett semmit, de igyekezett ellenállni. Megragadta a láncot, hogy elejét vegye annak, hogy az énekes tényleg kirángassa az ajtón, és felháborodottan kérdezte:

- Beléd meg mi a fene ütött? – Azzal igyekezett volna lekapcsolni a nyakából az egész hóbelevancot, de Aryu azonnal ott termett, megragadta Pitty egyik vékony csuklóját, és úgy hátracsavarta, hogy a gitáros fájdalmasan kiáltott fel.

- Nem nyúlkálunk – jelentette ki az énekes olyan hangon, mintha egy gyerekhez… vagy egy kutyához beszélne. – Ha jó fiú leszel, és engedelmeskedsz, talán jutalmat is kapsz majd.

- Mi…? – értetlenkedett Pitty; az egész jelenet túlságosan emlékeztette egy BDSM pornóra, amit puszta kíváncsiságból nézett meg nemrég, ott azonban egy lányt vertek így láncra. Kissé furcsának és perverznek tartotta az egészet, néhol meg is borzongott, hogy ez neki sok, de végignézte, azt azonban álmában sem hitte volna, hogy hasonlóképp járhat, mint az a csaj, ráadásul pont a bandatársának köszönhetően. Ahogy azonban ebbe belegondolt, hirtelen éledezni kezdett a farka; nem is sejtette, hogy ilyesmire gerjed, de Aryuról sem. Az énekes szemmel láthatólag tudta, mit csinál, és valahogy… imponált a határozottsága.

Pitty lassan elengedte a láncot, mire a másik férfi elégedetten bólintott, és elindult. A gitáros égő arccal hagyta, hogy kivezessék a próbateremből; végül is azzal biztatta magát, hogy az ő műfajukban az ilyesmi nem is annyira kirívó, biztosan mindenki azt hiszi majd, hogy csak színjáték, fanservice az egész. Így is lett, vagy legalábbis az emberek, akik mellett elhaladtak, szinte ügyet sem vetettek rájuk; ahogy azonban elérték a bejárati ajtót, és kiléptek rajta, Aryu az arcába húzta a maszkját és az orrára biggyesztette a napszemüvegét, amikor azonban Pitty is követni akarta a példáját és a táskája felé nyúlt, amit Aryu a sajátjával együtt hozott ki a próbateremből, az énekes megint rászólt:

- Nem nyúlkálunk.

Pitty még vörösebb arccal engedte le a karját; eléggé megalázó volt a helyzet, ráadásul így mindenki láthatta az arcát, miközben a másik férfi láncon vezette végig a városon. És pont ez adta az egész pikantériáját; a gitáros igyekezett nem a pornófilm részleteire gondolni, és azt találgatni, rá is hasonlók várnak-e, mert attól csak még kellemetlenül szűkebbé vált volna a nadrágja.

A mellettük elsétáló emberek szerencsére szintén nem törődtek velük túlságosan, néhányan megbámulták őket, de semmi komoly. Pitty végig lesütötte azért a szemét, és pár lépéssel lemaradva követte Aryut, mert a magasabb férfi rászólt, mikor mellette akart volna lépdelni. Ez sem volt megengedett a számára, de gyorsan tanult.

Megtettek pár kört a háztömb körül, aztán végül az énekes megkegyelmezett, és beszálltak a kocsijába.

- Hova megyünk? – kérdezte Pitty, miután beült az anyósülésre.

- Hozzám – jelentette ki Aryu, és elindította a motort. – Jól viselkedtél, úgyhogy megkapod, amit ígértem.
Pitty nem mert kérdezősködni, úgy volt vele, hogy úgyis nemsokára megtudja, mi lesz az a bizonyos jutalom. Szerencsére Aryu a közelben bérelt lakást, tehát nem kellett sokat várnia; kiszálltak a kocsiból, az énekes pedig ismét kezébe vette a lánc végét, és bevezette a másik férfit a házba. Ott sikeresen összefutottak egy anyukával, aki két kisgyerekével igyekezett éppen lefelé, a gyerekek szó szerint tátott szájjal bámulták Aryuék bizarr kettősét, Pitty azon csodálkozott, hogy nem kérdezték meg azonnal az anyukájukat, hogy mit látnak. A nő, úgy tűnt, legalább olyan zavarban van, mint a gitáros, mert a szokásosnál is gyorsabban tuszkolta ki a gyerekeit az ajtón; mindeközben Aryu maga volt a nyugalom szobra, egyáltalán nem izgatta, hogy látja őt egy szomszéd.

Némi liftezés után az énekes megállt a lakás ajtaja előtt, kinyitotta, belépett, és maga után húzta a másik férfit. Levették a cipőjüket, majd Aryu hirtelen akkorát rántott szerencsétlen gitáros nyakán, hogy az majdnem orra esett; bukdácsolva lépett a pici szoba közepére, a vendéglátója pedig nemes egyszerűséggel az ágyra lökte. Pitty jól megrémült, hirtelen azt hitte, a padlóra fog esni és legalább betöri a fejét, szerencsére az ágy puha volt a háta alatt, bár így is nyekkent elég nagyot, de mielőtt még megnyugodhatott volna, az énekes felette termett, és már azon volt, hogy lehúzza a sliccét. Pitty hitetlenkedve meredt hol a nadrágból előbukkanó félig merev hímtagra, ami egyenesen az arcába nyomódott, hol Aryura, de az ő tekintetéből sajnos sok mindent nem tudott leolvasni.

- A… - kezdte volna a gitáros, a másik férfi farka viszont túl közel volt hozzá, majdhogynem az ajkaihoz ért, így kissé oldalra fordította a fejét, és úgy folytatta. – Azt mondtad, jutalmat kapok…

- Ez az – jelentette ki Aryu. – A jutalmad, hogy megengedem, hogy leszopj.

Hát, ez csodálatosan hangzott. Pitty megint elvörösödött; attól függetlenül, hogy annyira nem volt ellenére, hogy az énekes ilyen megalázóan bánjon vele, arra cseppet sem volt felkészülve, hogy rögtön egy faszt nyomjanak a szájába. Elvégre mindeddig meg volt győződve róla, hogy hetero, csak lányokkal volt szexuális kapcsolata, ez kicsit sok volt neki így elsőre, de láthatóan Aryut nem érdekelte a dolog.

- Én nem hiszem, hogy… - kezdte volna Pitty, befejezni viszont nem tudta, mert a másik férfi megragadta a hajánál fogva, és nemcsak visszafordította a fejét a farka felé, hanem még kissé fel is rántotta, hogy az a bizonyos hímtag már a gitáros szájában is lett volna jó mélyen, ha nem szorítja össze. Így csak az ajkainak meg az arcának nyomódott; Aryu meglehetősen elégedetlen pillantást vetett rá.

- Nyisd ki a szád – parancsolta ellentmondást nem tűrő hangon, mire Pitty megrázta a fejét; nos, ezt nem kellett volna, nagyon gyorsan rájött, mert először is kapott egy pofont, ami után még magához sem tért, Aryu már be is fogta az orrát. Két másodpercen belül a gitáros kinyitotta a száját, hogy levegőt kapjon, közben próbálta volna lelökni magáról a bandatársát, de az sajnos erősebbnek bizonyult nála; ahogy Pitty szája kinyílt, a félig merev fasz már bele is csúszott. A gitáros szeme azonnal könnybe lábadt, de mikor ellenkezni próbált, csak még rosszabb lett minden. Aryu mélyre lökte a másik férfi torkába a farkát, aki erre köhögni és öklendezni kezdett; ekkor az énekes megkönyörült rajta, és kihúzta a hímtagját, várt pár pillanatot, aztán megszólalt.

- Nyisd ki – parancsolta, de mikor Pitty vonakodott, hozzátette: - Már ha nem akarod, hogy büntetést kapj, és az ennél ezerszer rosszabb lesz.

Pitty farka a „büntetés” szóra élénken lüktetni kezdett; ismét lejátszódott lelki szemei előtt, ahogyan azt a lányt büntették meg a pornófilmben, abban azonban biztos volt, hogy ő olyanokat nem akar átélni. Aryu szinte teljesen kemény merevedésére tévedt a pillantása, amin már a saját nyála is ott csillogott, és pár pillanatig csendben mérlegelt, aztán végül bólintott, és vörös arccal nyitotta ki résnyire a száját.

- Nagyobbra – instruálta Aryu. – Így nem fog beleférni.

Pitty becsukta a szemét, mert már nem bírta tovább a megaláztatást, és engedelmeskedett; akkorára tátotta a száját, amekkorára tudta, mire a másik férfi hozzátette:

- És nyújtsd ki a nyelved.

Már túl volt azon, hogy mindenre ellenkezzen, a gitáros jól tudta, úgyhogy némi habozás után ugyan, de ezt is megtette. Előre félt, mi lesz ebből, de Aryu csak a nyelvéhez dörzsölgette a farkát, ami ettől nemsokára szépen meg is keményedett, aztán bedugta a gitáros szájába, aki igyekezett nem öklendezni, főleg akkor, amikor a másik férfi szó szerint elkezdte őt szájba baszni. Először még óvatos volt és lassú, hogy Pitty szokja az érzést, de ahogy durvábbak lettek a mozdulatai, a gitáros ismét köhögni kezdett. Aryu kihúzta a szájából a farkát, és várt pár percet, hogy a másik férfi kissé összeszedje magát, aztán lábra állt, és a láncot óvatosan megrántva késztette Pittyt, hogy kövesse.

A gitáros megtörölte a száját, aztán feltápászkodott, de mikor kissé tanácstalanul megállt volna a bandatársa előtt, az lenyomta őt a földre. Pittynek ekkor kezdett leesni, mit akar; engedelmesen letérdelt, és felpillantott a szemmagasságban lévő merevedésre, ami csak rá várt. Ezúttal ő diktálhatta a tempót, legalábbis először, mert úgy tűnt, Aryunak nem igazán tetszik, hogy a partnere lassan, kísérletezgetve szopja. Ő ennél keményebben szerette, úgyhogy végül belemarkolt Pitty hajába, és elég durván rántotta rá a fejét a farkára. A gitáros szeme ismét könnybe lábadt, de szerencsére most nem kezdett el rögtön öklendezni, talán annak köszönhetően, hogy Aryu ezúttal nem dugta annyira mélyre a faszát. Így sikerült tartania magát, míg a másik férfi ismét szájba kezdte baszni, és csak hosszú percekkel később köhögött fel, mikor véletlenül túl mélyre ment a torkában a hímtag.

- Most csinálod először? – érdeklődött Aryu szenvtelenül, mire Pitty vörös arccal bólintott. – Akkor még gyakoroljunk.

A gitáros engedelmesen vette ismét a szájába a másik férfi farkát, ezúttal már saját maga. Nagyon igyekezett, hogy kielégítő legyen, amit csinál, majd némi habozás után kivette a szájából Aryu farkát, és a nyelvével kezdte izgatni a makkját. Sikerült lenyalnia róla az időközben kiserkent előváladékot, aminek érdekesen kesernyés íze megtöltötte a száját, majd felpillantott az énekesre, aki épp ebben a pillanatban jutott el oda, hogy becsukja a szemét, hátravesse a fejét és előtörjön belőle egy mélyről jövő nyögés. Nem volt túl hosszú vagy hangos, Pitty mégsem tudta megállni, hogy el ne kuncogja magát; hát sikerült hangot kicsalnia a másik férfiből, akinek ez azonban mintha annyira nem tetszett volna. Gyorsan kinyitotta a szemét és lenézett a vidámkodó gitárosra, mintha kissé talán zavarba is jött volna, mindenesetre hirtelen törölte le a vigyort a másik férfi képéről, mikor megragadta őt, és az ágyra lökte.

Pitty nyekkent egyet, de még magához térni sem volt ideje, Aryu elkezdte lerángatni róla a ruhákat. A póló, nadrág, zokni és alsó mind a földön végezte, Pitty nem is ellenkezett, már túlságosan élvezte az egészet, inkább kíváncsian hagyta, hogy a másik azt tegye vele, amit akar. Aryu ekkor megragadta a már teljesen meztelen gitáros lábait, és annak mellkasához nyomta őket, majd átvezette alattuk a láncot, és hozzáerősítette a másik végét is a nyakörvhöz, így Pittynek muszáj volt ebben a meglehetősen kitárulkozó pozícióban maradni. A lánc belemélyedt a húsába, ha elengedte magát, úgyhogy inkább megfeszítette az izmait, majd arra gondolt, talán jobb lenne megtartani a lábait a kezével, de erről gyorsan le kellett mondania, mert Aryu a közeli szekrényből előkotort egy bilincset, és odaerősítette vele a gitáros csuklóit az ágytámlához. Most már esélye sem lett volna ellenkezni, bár nem akart, egyelőre biztosan nem.

Az énekes ekkor visszaült az ágyra a másik férfi mellé, megnyalta az ajkait, ahogy lustán szemügyre vette Pitty szűk, szűz ánuszrózsáját; a gitáros elvörösödött, és összeszorította a szemét. Furcsa volt bevallania magának, hogy attól függetlenül, mennyire zavarba ejtő helyzetben van, másra sem vágyik, csak hogy Aryu végre hozzáérjen. És nem csak a farkához, hanem a fenekéhez, a lyukába dugjon valamit, mert annyira vágyik arra, hogy betöltsék…

Hát, nem kellett sokat várnia. Az énekes elővett egy tubus síkosítót, és nyomott egy jókora adagot az ujjaira, majd simogatni kezdte velük Pitty lyukacskáját.

- Gondolom, ilyet se csináltál még – szólalt meg, mire a bandatársa a fejét rázta.

- Nem – vallotta be a gitáros, és összerezzent, ahogy a hűvös ujjak a szintén hűvös gélt masszírozták az egyik legérzékenyebb pontján. Egyáltalán nem volt rossz érzés, de szerette volna, ha már elkezdi betölteni valami, úgyhogy kissé elégedetlenül nyögött fel. Szerencsére Aryu vette az adást, mert azonnal elkezdte beledugni a középső ujját; csak az első ujjpercig jutott, mikor Pitty ismét felnyögött.

- Hú, de fura – kommentálta, mire Aryu leállt, és inkább mozgatni kezdte azt a pár centi ujját, ami a másik férfiban volt. Pittynek ez már sokkal jobban tetszett; szorosra zárt szemmel, kipirult arccal nyögdécselt, az ujj pedig szinte észrevétlenül egyre mélyebbre és mélyebbre nyomult benne.

- Már majdnem bent van az egész – jelentette ki kis idő múlva Aryu, mire a másik férfi meglepetten emelte fel a fejét, hogy megnézze, mik is folynak a fenekénél. És tényleg, nem sokkal később az énekes ujja már tövid merült benne, ő pedig még többért nyüszített. Aryu nem váratta sokáig, hozzátette a mutatóujját is, és úgy hatolt be Pitty testébe, ezúttal kevésbé lassan és türelmesen. A gitáros az ajkába harapott; elég feszítő érzés volt, de nemsokára hozzászokott, akkor azonban Aryu ollózni kezdett benne, ami ismét csak feszítette.

- Na még egyet – mondta az énekes, mire Pitty ellenkezve nyüszített fel, ha szabadak a kezei, biztosan megpróbálta volna ellökni magától az énekest, így viszont tehetetlenül kellett tűrnie, hogy Aryu harmadik ujja is belé nyomuljon a másik kettő mellett. Sok percbe beletelt, míg végre ellazult és kitágult annyira, hogy ne legyen kellemetlen, és ismét élvezni kezdje az ujjazást, amikor azonban Aryu látta rajta, hogy tetszik neki, nemsokára kihúzta belőle az ujjait.

Pitty szemrehányó tekintettel pillantott fel, de aztán elakadt a szava, pedig már készült volna reklamálni. Azonnal tudta, mi fog következni, mikor meglátta, hogy az énekes ledobja magáról először a pólóját, majd a többi ruhadarabját. Az húzogatott párat a még mindig keménynek bizonyuló farkán, majd odament a szekrényhez, és előkotort egy csomag kotont; az egyiket kibontotta és a hímtagjára húzta, Pitty pedig nagyot nyelt. Az ujjazás egy dolog volt, Aryu aggasztóan vastagnak tűnő farka pedig megint másik. El sem tudta képzelni, hogy fog az beleférni, idegesen fészkelődött és a bilincseket feszegette, de az énekest láthatólag nem nagyon érdekelték az aggályai. Letérdelt Pitty elé, még egy adag síkosítót nyomott a farkára, eldolgozta rajta, aztán szépen bepozícionálta, és mit sem törődve a gitáros hirtelen támadt ellenkezésével, könyörtelenül nyomulni kezdett belé.

Pitty ismét felnyüszített; legalább bele tudott volna kapaszkodni valamibe, a lepedőbe vagy Aryu karjába, azonban hála a bilincseknek, semmit sem tehetett. A körmei félholdakat vájtak a tenyerébe, ahogy belemart a saját húsába, de még ez a fájdalom sem tudta elvonni a figyelmét a belé nyomuló farokról, ami kíméletlenül tágította akkorára, amekkorát nem is hitt volna, hogy képes lesz.

Mikor már az egész makkja benn volt, Aryu Pittyre való tekintettel tartott pár perc szünetet. Most már ő is zihált, legszívesebben kegyetlen mód baszni kezdte volna a kis szüzességét vesztett segget maga alatt, de azért igyekezett nem sérülést okozni a bandatársának. Gondolt ő mindenféle aszexuális dologra a szomszéd nénikén át a Déli-sarkon menetelő pingvinekig mindenre, de végül nem tudta tovább türtőztetni magát, kínzóan lassan tovább nyomult. Pittynek egész szürreális élmény volt, hogy olyan mélyre dugnak neki egy ekkora valamit, és az első pár lökés szabályosan fájt is. Könyörgött a másik férfinak, hogy hagyja abba, mert tényleg fáj, csakhogy süket fülekre találtak a szavai; aztán eljutott arra a szintre, hogy kezdett hozzászokni, kitágult eléggé ahhoz, hogy valami egész másféle érzés kerítse hatalmába, ami erősen hasonlított ahhoz, mikor megujjazták.

Nem volt rossz egyáltalán, sőt az sem, mikor Aryu begyorsított, és őrült tempóban pumpálni kezdte. A gitáros ismét nyögni kezdett, de ezúttal összetéveszthetetlenül az élvezettől; Aryu elvigyorodott. Hát ennyit az ellenkezésről.

Pitty csuklójába már egész mélyen vájtak a bilincsek, úgyhogy az énekes nemsokára arra jutott, ideje legalább az egyik kezét elengednie. Előrehajolt úgy, hogy még mindig benne volt a másik férfiban, aki kissé értetlenül nyitotta ki a szemét, és figyelte, ahogy az énekes eloldozza őt. Hálásan húzta le a karjait, amik amúgy is elgémberedtek, és kissé meglepetten látta a vörös csíkokat rajta, de még mielőtt azt hihette volna, hogy ennyi volt a kikötözés, Aryu kihúzódott belőle, majd a hasára fordította a másik férfit, és elkapta annak bal csuklóját. Pitty felszisszent, de a bandatársát láthatólag ez fikarcnyit sem érdekelte, mert visszabilincselte azt a bal karját a háttámlához. Csak a jobbnak kegyelmezett, aztán feltérdeltette Pittyt, rácsapott párat a fenekére, majd miután elégedetten pillantott a szemmel láthatólag kitágult, ezúttal már nem rózsaszín, hanem vörös ánuszra, ismét elkezdett belehatolni.

Pitty nagyot szusszant, bár a várttal szemben egyáltalán nem fájt neki, szerencsére már eléggé kitágult és nedves volt belül ahhoz, hogy ez ne okozzon kellemetlenséget. Élvezetet viszont annál inkább; mikor pár lökéssel később a gitáros lábai megadták magukat, Aryu nem is bánta, jóformán ráfeküdt a szintén hason fekvő Pittyre, és serényen dugta. A gitáros a nyögéseit elnyomta ugyan a matrac, amibe a fejét temette, de az énekes azért hallotta, és elég izgató volt a számára a csattogással egyetemben, ahogy a csípője újra és újra nekilökődött a másik férfi síkosítótól csillogó, habos fenekéhez.

Nem bírta tovább, belemart a bandatársa jobb karjába és bal csípőjébe, majd beleélvezett.

Pitty megnyikkant a fájdalomtól, de közben tudta, hogy most már vége. Aryu nemsokára kihúzta magát belőle, ő pedig megkínzottan sóhajtott fel; nem mintha nem élvezte volna az aktust, csakhogy ő kellemetlenül izgalmi állapotban volt még mindig. Legalább úgy, hogy Aryu a matracba döngölte, minden egyes lökés valamennyire stimulálta a merev farkát, most azonban erről is lemondhatott. Remélte, hogy nem baj, ha verni kezdi magának, mert már nagyon szüksége volt rá, úgyhogy óvatosan a hátára fordult, megnézte, mit csinál a másik férfi, majd mikor látta, hogy az éppen a gumit húzza le, úgy döntött, magához nyúl. Aryu kidobta a használt óvszert, megtörölgette magát, visszahúzta az alsóját, és csak utána ült vissza a gitáros mellé, aki fél karját nem tudta ugyan használni, ami amúgy eléggé fájdalmasnak tűnő pozícióban lógott Pitty feje felett, de őt láthatólag még ez sem érdekelte, csak a saját élvezetének hajszolása.

- Megtudhatom, ki engedte meg, hogy verd a farkad? – érdeklődött Aryu, mire a másik férfi elvörösödve engedte el a farkát, és bizonytalanul az énekesre pillantott.

- Én csak…

- Ezért büntetés jár.

Pitty tágra nyílt szemmel figyelte, ahogy Aryu aggasztóan lassan odasétál ahhoz a bizonyos szekrényhez, majd elővesz belőle egy kis tolltartóhoz hasonlatos táskát. Szépen letette az ágyon fekvő gitáros mellé, majd kinyitotta; tényleg úgy nézett ki belülről is, mint egy tolltartó, csakhogy íróeszközök helyett különböző vastagságú fémpálcák foglaltak benne helyet. Pitty elkerekedett szemmel nézte, ahogy a másik férfi kihúzza a legvékonyabbat, síkosítót ken rá, majd jócskán a partnere farkára is.

- Mi… mit akarsz csinálni? - kérdezte a gitáros nagyon rosszat sejtve, mire Aryu csak elvigyorodott, és annyit mondott:

- Mindjárt megtudod.

Nos, hát Pitty inkább nem akarta tudni. Az énekes a kezébe vette a hirtelen már nem is olyan kemény hímtagot, és a makkjához pozícionálta a pálcát. A gitáros ekkor döntött úgy, hogy ennek fele sem tréfa; ilyet még nem látott, de nem is akart, tapasztalni meg főleg nem, úgyhogy a szabadon maradt jobb kezével gyorsan elkapta a farkát. Aryunak persze ez nem tetszett, és egy pillanat alatt a meglepett bandatársa mellkasára térdelt, lekevert neki két pofont, aztán a láncot a torkához szorítva sziszegte a fülébe:

- Ezt még egyszer meg ne próbáld. Értetted?

Pitty rémülten pislogva igyekezett kinyögni egy igenlő választ; szerencsére erre a másik férfi elengedte, viszont a másik bilinccsel ismét az ágytámlához rögzítette a partnere szabad kezét is, hogy ne tudjon tovább kalimpálni.

Pitty ismét tehetetlenül feküdt, és rémülten figyelte, ahogy Aryu megint a kezébe veszi azt a marhára ijesztőnek tűnő kis tárgyat.

- Ne, ne, ne, ne! - ellenkezett a gitáros, de hiába, a kis fémdarab könyörtelenül becsusszant a húgycsövébe.

- Maradj veszteg, mert tényleg fájni fog – szólt rá Aryu, ugyanis a másik férfi vonaglani kezdett és próbált volna szabadulni, ezek a szavak viszont kellőképpen megijesztették ahhoz, hogy inkább szót fogadjon. Felszisszent, ahogy a pálca egyre mélyebbre csúszott belé, olyan helyre, amiről azt sem tudta, lehetséges lehet ilyesmi, aztán Aryu elkezdte simogatni körülötte a farkát. Ez valamivel kellemesebbé tette a procedúrát; Pitty maga sem vette észre, mikor csukta be a szemét, de mikor ismét kinyitotta, azt kellett látnia, hogy a jó hosszúnak tűnő fémdarabból már csak pár centi látszódik ki. El sem hitte, hogy ilyen mélyre ment, Aryu pedig elvigyorodott, ahogy látta, a másik férfi mennyire meglepődött. Aztán csak még jobban, mikor az énekes óvatosan mozgatni kezdte a pálcát, és Pittynek rá kellett jönnie, hogy ez… annyira nem is rossz érzés.

Nagyot sóhajtott, és visszahanyatlott a feje, a szemét becsukta, és csak egyre tudott gondolni; épp egy olyan lyukát erőszakolják meg, amiről azt sem hitte, hogy lehetséges. Elképesztően izgató érzés és gondolat volt, de még mielőtt túlságosan élvezni tudta volna, Aryu kihúzta belőle. A gitáros pislogva emelte fel a fejét, de ha azt hitte, vége, hát nagyot tévedett, az énekes csupán egy másik, valamivel vastagabb pálcát vett elő, azt is bekente síkosítóval, majd elkezdte beledugni Pitty húgycsövébe, aki ismét görcsösen rándult össze. Ezúttal már nem volt annyira sokkoló számára az élmény, mint néhány perce, de azért nem lelkesedett annyira a feszítő érzésért, amihez kellett kis idő, hogy hozzászokjon. Aztán Aryu ismét mozgatni kezdte a kis fémdarabot, a gitáros pedig felnyögött.

- Hogy élvezi – kommentálta az énekes láthatólag jól szórakozva, mire Pitty elvörösödött és a fejét rázta, tudta azonban, hogy a másik férfit nem verheti át. Sütött róla, hogy tényleg tetszik neki a dolog, arra azonban álmában sem gondolt volna, hogy ettől képes lesz elélvezni. Márpedig hirtelen érezte, hogy közel van, túlságosan közel, úgyhogy kissé rémülten szólalt meg:

- El fogok menni, el fogok menni!

Félt, mi lesz, ha a pálca benne van közben, de szerencsére Aryu gyorsan kihúzta belőle, ő pedig pont ettől az érzéstől ment el a vártál is gyorsabban, összespriccelve a saját hasát és mellkasát.

Pitty zihálva nyitotta ki a szemét pár pillanattal később; Aryu akkor már pakolt, eltette a tolltartószerűséget meg a tubus síkosítót, aztán nagy kegyesen kioldotta a bilincseket. A gitáros megdörzsölgette a teljesen elgémberedett karjait, aztán feltápászkodott és kiszolgálta magát az asztalon talált zsebkendőkből. Abban biztos volt, hogy az ágyneműnek viszont annyi, és milyen igaza volt; a fenekéről lecsurgó síkosítóban szinte úszott az ágy.

- Tönkretetted az ágyneműt – kommentálta Aryu, ahogy a bandatársa mellé lépett. – Ezért legközelebb büntetést érdemelsz.

Pitty pedig alig várta, hogy eljöjjön az a bizonyos legközelebb.

Edzések

Cím: Edzések
Fandom: Sailor Moon
Páros: Kunzite/Zoisite, Nephrite/Zoisite, Kunzite/Zoisite/Nephrite
Besorolás: 18+
Figyelmeztetések: slash, yaoi, édeshármas, pwp
Leírás: Szegény Zoisite-ot csúnyán kihasználják. Ő pedig annyira nem is bánja ezt...

Edzések

Zoisite óvatosan felmérte a terepet. Kunzite ugyan látszólag elment már, de tapasztalatból tudta, hogy ebben sosem lehet elég biztos. Megesett olyan, hogy vége lett az edzésnek, a mentora eltűnt, ő pedig fellélegzett és boldogan igyekezett vissza a szobájába, mikor mintha jeges vizet zúdítottak volna a nyakába, a sarkon ott várta Kunzite, és elkapta. Aminek megint az lett a vége, mint szinte minden edzésnek; valami nyugtalanítóan nyilvános helyen szexeltek, bárki megláthatta őket, és nagyon úgy tűnt, hogy ez igencsak tetszik az ezüst hajú tennou-nak. Zoisite-nak már kevésbé, de neki vajmi kevés beleszólása volt az egészbe, ráadásul legnagyobb riadalmára többször is rajtakapták már őket. Mindig csak alacsonyrendű youmák, ami viszont azért volt kellemetlen, mert ők főleg hajlamosak voltak a pletykálkodásra. Zoisite a Sötétség Birodalmába kerülése után szinte rögtön hírnevet szerzett magának mint Kunzite legújabb játékszere, égett is az arca emiatt rendesen, de nem tudott mit tenni. Az ezüst hajú tennou irányított, ő pedig nem tehetett semmit. Bár lehet, hogy egy idő után annyira nem is akart…

A legelső edzés során Kunzite még csak nézte. Úgy nézett rá, mint aki a tekintetével levetkőzteti, Zoisite automatikusan elpirult ilyenkor, a szíve hevesen dobogott, de nem sejtette, hogy ebből nemsokára mi fog kerekedni. Az idősebb férfi mintha indokolatlanul sokszor érintette volna meg őt elég sok alkalommal, aztán már véletlennek sem próbálta álcázni; simogatta, tapogatta, majd egy óvatlan pillanatban nekilökte Zoisite-ot a falnak, és vetkőztetni kezdte. A vörös hajú fiú próbált ellenkezni, de semmi értelme nem volt; aztán megadta magát, mert valahol mélyen azért imponált neki, hogy egy ilyen dögös pasi érdeklődést mutat iránta, és tetszett neki Kunzite határozottsága is. Talán valahol mélyen még a már-már erőszakba hajló szex is, aminek a végén elvesztette a szüzességét, az ezüst hajú tennou pedig, mint aki jól végezte a dolgát, otthagyta egy szó nélkül.

Nos, ez utóbbi azért nem esett a legjobban Zoisite-nak, de igyekezett összeszedni magát és úgy döntött, erősnek fog mutatkozni a másnapi edzés alkalmával. Arra nem számított, hogy Kunzite közben fogja leteperni, birkózóst játszani vele, hagyja majd, hogy Zoisite kis előnyhöz jusson, hogy azt higgye, van esélye a szabadulásra, aztán lenyomja a földre és magáévá tegye.

Zoisite-nak folytak a könnyei a dühtől és a megaláztatástól, de rájött, hogy Kunzite ellen úgysincs semmi esélye. Még csak reménykedni sem volt értelme, inkább átadta hát magát a történéseknek, és igyekezett élvezni, amit lehetett. Élvezte a felé tornyosuló férfi kidolgozott testének látványát, és azt, hogy Kunzite megint nem hagyta kielégítetlenül. Csakhogy ezek után megint lelépett, azt mondta, most hamarabb vége az edzésnek. Zoisite égő arccal nézett utána, és egyre biztosabb volt benne, hogy nagyon csúnyán kihasználják.

Aztán Kunzite találkozóra hívta. A vörös hajú tennou ifjú, ostoba kis szíve hevesen kezdett dobogni, hiába az észérvek, a villogó felirat, hogy „RANDI”, nem tűnt el a fejéből. Abban kezdett reménykedni, hogy talán ezúttal más lesz minden, de persze nagyobbat nem is tévedhetett volna. Az idősebb férfi csak egy másik, eldugott, mégis nyilvános helyet, egy keveset használt folyosót választott a légyottjuk helyszínéül. Letérdeltette Zoisite-ot, akinek ki kellett őt elégíteni a szájával; az ezüst hajú tennou közben még megjegyzéseket is tett, hogy hogyan fogja kitanítani Zoisite-ot ebben a tekintetben is, mert ugyan érződik, hogy van tehetsége a dologhoz, de még korántsem tökéletesen csinálja, mikor megjelent a fordulóban egy youma. Nagy, ostoba szemei voltak, amik világítottak, mint egy lámpa, és azonnal megtorpant, elbűvölten nézve az eléje táruló látványt. Zoisite később belegondolva biztos volt benne, hogy a másik férfi előre érezte a youma közeledtét, de nem tett ellene semmit, sőt, csak jobban izgatta az egész kis közjáték. Zoisite maga túlságosan el volt foglalva ahhoz, hogy érzékelje egy harmadik személy jelenlétét, csak akkor jött rá, mikor már késő volt; elvörösödve köpte ki Kunzite merevedését, és hirtelen azt kívánta, bárcsak megnyílna alatta a föld.

Egy hosszú, szinte örökkévalóságnak tűnő másodpercig mindhárman egymásra bámultak, aztán Kunzite kissé felvonta a szemöldökét, a youma pedig magához tért, és szabályosan reszketni kezdett.

- Bocsánat, Kunzite-sama, én nem láttam semmit! – kiabálta, és sarkon fordulva elszelelt. Biztos volt benne, hogy a hátába kapja a halálos csapást, és innen nem jut ki élve, ami azt illeti, Zoisite is erre számított, de csalódnia kellett. Kunzite csak megragadta a fejét, és visszaerőszakolta a szájába a farkát. A vörös hajú fiú szeme megtelt könnyel, de igyekezett visszafojtani őket, miközben annyira zavarban volt, hogy azt sem tudta, mit csinál. Mindenesetre jól szophatott mégiscsak, mert Kunzite nemsokára elélvezett, egyenesen a partnere szájába, aminek Zoisite annyira nem örült. Azonnal köhögni és köpködni kezdett, a könnyei mégiscsak kicsordultak, Kunzite pedig mondott valamit arról, hogy kénytelen lesz megtanulni szeretni a geci ízét, ugyanis legközelebb nem fogja tűrni, hogy kiköpje, aztán elsétált. Ezúttal Zoisite nem kapott viszonzást, de már mindegy volt. A fiatal tennou visszasietett a szobájába, és elintézte magának, közben pedig a megalázó, de egyben izgató dolgokra gondolt, amikre Kunzite kényszerítette. Akkor tudta, hogy vége van, elveszett.

Aztán történt valami olyasmi, amire sosem gondolt volna azelőtt. Kezdte elfogadni, hogy Kunzite kurvája lett, ahogy a youmák suttogták, és hogy az edzések vége szinte mindig az, hogy Kunzite jól a földbe döngöli, most viszont úgy tűnt, végre egy kis pihenőt kapott. Persze gyanakodott, de közben már az járt a fejében, hogy gyorsan visszamegy a szobájába, és kihasználja a hirtelen jött szabadságot. Neki is indult, csakhogy szembetalálkozott valakivel, akit eddig nem sokszor látott, pedig szintén tennou volt; Nephrite-tal. A barna hajú férfi biccentett felé, mire Zoisite tartózkodóan viszonozta a gesztust; nem volt benne biztos, hányadán is állnak ezzel a férfival.

- Látom, befejeződött az edzés – kezdte Nephrite.

- Igen – mondta gyanakodva a fiatalabb tennou. Mégis mit akarhat ez a Nephrite? Nem hallott túl sok jót róla, főleg olyasmiket, hogy nőcsábász, aki nem csak azért jár le a Földre, hogy dolgozzon, hanem azért is, hogy milliomos emberi alteregóját felhasználva minél több ostoba földi lány bugyijába bejuthasson. Zoisite hálát adott, hogy ő nem lány, különben komolyan aggódni kezdett volna.

- Kunzite hová lett? – pillantott körbe a barna hajú tennou. Zoisite majdnem rávágta, hogy azt ő is szeretné tudni, de végül csak vállat vont.

- Nem tudom – válaszolta. – Mindenesetre ha megbocsátasz, visszavonulnék, kissé kimerültem…

Indult is volna, csakhogy legnagyobb meglepetésére Nephrite elkapta a derekánál fogva. A vörös hajú fiú hirtelen lefagyott; csak arra tudott gondolni, hogy jaj ne, ugye nem történik meg megint, csak ezúttal másvalakivel?

- Ennyire lefárasztott volna Kunzite? – kérdezte Nephrite gúnyolódva. – Pedig engem is érdekelne, hogy mit tudsz.

Az idősebb férfi egyik keze Zoisite-ot szorította magához, a másik célirányosan a fiú farkára simult a nadrág felett. Zoisite elsápadt, és igyekezett kiszabadulni, de Nephire még fél kézzel is sokkal erősebb volt nála. Ez dühítette, szörnyen dühítette, de nem nagyon tudott mit tenni ellene.

- Hagyj békén! - sziszegte. Aztán megérezte Nephrite merevedését a fenekének nyomódni, és bár még volt köztük jó pár réteg ruha, megijedt annyira, hogy ficánkolva próbáljon kitörni a szorításból.

- Nem-nem – mondta Neprhrite incselkedő hangon. – Mondtam, hogy előbb egy kis bemutatót akarok.

- Milyen bemutatót? – kérdezte ingerülten Zoisite. Persze nem volt hülye, vette a célzást, de akkor is reménykedett kicsit, hogy talán mégsem az lesz, amire gondol, és az idősebb férfi csak harcolni akar vele. Hát, a reményei gyorsan szertefoszlottak, mikor Nephrite egy határozott mozdulattal feltépte Zoisite nadrágját. A gomb messzire repült, a vörös hajú tennou pedig rémült sikkantással érezte, hogy a másik férfi meleg tenyere a kezébe fogja a farkát.

- Látni akarom, hogy vonaglasz a kéjtől a karjaim között – duruzsolta Nephrite Zoisite fülébe egészen közelről. – Aztán jól meg akarlak szopatni, és aztán… aztán…

Zoisite tehetetlenül nyögött fel. Nem is kellett folytatnia a másik férfinak, ő már ennyitől kezdett izgalomba jönni, pedig nagyon nem örült neki. Elvörösödött, mint a pipacs, és igyekezett visszafogni magát, pedig nemsokára annyira megkeményedett a farka, hogy legszívesebben nyögdécselt volna. Nephrite másik keze, ami eddig lefogta, ekkor megmoccant, szétnyitotta a vörös hajú fiú egyenruháját, és alányúlt, meztelen bőrt simogatva; Zoisite megállapította magában, hogy a másik férfi marhára magabiztos, sőt, már-már nagyképű, hogy nem hiszi azt, ezek után a foglya szabadulni akarhat. Zoisite egy hirtelen ötlettől vezérelve hagyta, hogy kéjes nyögések hagyják el az ajkait, majd felemelte az egyik kezét, megfogta vele Nephrite balját, amivel az idősebb férfi eddig a mellbimbóit morzsolgatta, és felhúzta a szájához. A barna hajú tennou érdeklődve szemlélte a dolgot, még akkor sem sejtett semmit, mikor Zoisite kinyitotta a száját, és… teljes erőből beleharapott a kézbe.

Nephrite azonnal káromkodva engedte el őt, Zoisite pedig kihasználta az alkalmat, és futni kezdett. Csak az lassította le, hogy közben igyekezett visszagyömöszölni a merev farkát a nadrágjába, ami gomb híján tényleg nem volt egyszerű feladat, hát még futás közben, de sajnos Nephrite túlságosan gyorsan magához tért. Két másodperccel később el is kapta Zoisite-ot, aki erre ösztönösen néhány virágszirmot dobott a másik tennou ellenszenves képébe; az erre elengedte és felmordult, ahogy a szirmok megrázták, igyekezve szabadulni. Zoisite ismét rohanni kezdett; most sajnálta csak igazán, hogy még nem sikerült megtanulnia rendesen teleportálni, mert igazán szüksége lett volna rá.

Aztán mikor már azt hitte, hogy sikerül elérnie az edzőterem ajtaját, az hangos csattanással bezárult előtte.

Zoisite rosszat sejtve fordult hátra, és megpillantotta a másik tennou-t, akin azon kívül, hogy kissé kócos lett az amúgy mindig tökéletes frizurája, semmi nyoma nem volt annak, hogy megrázta volna a virágszirmokkal történt kis találkozása. Az arcán ismét kaján mosoly ült, és ezt csak tetézte az, hogy lassan lépkedett az áldozata felé; tudta, hogy Zoisite-nak nincs hova menekülnie.

Csapdába esett.

- A rohadt életbe – motyogta a vörös hajú fiú, és ösztönösen hátrálni kezdett, de két lépéssel később az ajtónak ütközött; tényleg nem volt hová menekülnie. Nyelt egyet, végig Nephrite szemébe nézve, nem merte levenni róla a tekintetét, és közben lázasan azon járt az agya, mit tehetne, de semmi sem jutott az eszébe. Közben legalább sikerült visszagyömöszölnie a lelankadt farkát a nadrágjába, és gombolta volna vissza a kabátját is, de remegett a keze. Nagyon utálta magát érte, nem akart gyengeséget mutatni Nephrite előtt, úgyhogy inkább hagyta az egészet a francba, és leengedte a kezét. A barna hajú tennou ezt úgy vette, hogy a másik megadta magát.

- Végül is így izgalmasabb, mintha azonnal nekem adtad volna magad – jelentette ki a férfi, miután megállt Zoisite-tól fél méternyire. – De most már te is rájöhettél, hogy nincs tovább, szóval légy jó kisfiú, térdelj le, és szopj le, ahogy a drágalátos Kunzite-samád tanította.

Zoisite nagyot nyelt, és automatikusan megrázta a fejét, mire úgy tűnt, Nephrite kissé elvesztette a türelmét, mert egyszerűen megragadta Zoisite-ot, és könnyedén a földre nyomta a nálánál jóval könnyebb és gyengébb fiút, a mellkasára ült, ezzel majdnem összeroppantva őt, aztán elővette a félig merev farkát, és beleerőszakolta Zoisite szájába, aki ekkor már nem nagyon ellenkezett. Inkább igyekezett jól szopni, csak meg ne fulladjon, mert ez a vadállat, aki rajta tehénkedett, kevésbé nehezedett rá, amint érezte, hogy kényeztetni kezdik. Zoisite szemébe könnyek gyűltek, de mindenével azon volt, hogy úgy tegyen, ahogy Kunzite tanította, ahogy neki jó volt. Az persze nem volt biztos, hogy Nephrite is pont ugyanúgy szereti, mindenesetre reménykedett benne.

Aztán a barna hajú tennou hirtelen leszállt róla, majd Zoisite-ot is felemelte, aki kissé kótyagosan ült fel. Nephrite egész testében a falhoz nyomta őt, ismét a szájába nyomta a merevedését, és szabályszerűen szájba baszta. Zoisite könnyei ekkor már szabadon folytak, a torka égett, és úgy érezte menten elhányja magát, de hiába próbálta eltolni magától az idősebb férfit, az nem kímélte. Szerencsére egy idő után ezt a pózt is megunta, Zoisite azonnal köhögve-könnyezve borult előre, mikor elengedték. Arra már nem volt ereje, hogy szökni próbáljon, úgyis tudta, hogy innen nincs menekvés; azonban arra nem számított, ami jött. Nephrite megragadta, mintha egy lány lett volna, a karjába vette, és egyenesen a küzdőtér közepére vitte, ahol kevésbé romantikus módon lehajította, mint egy zsákot, nyekkent is nagyot.

- Aú – szisszent fel, és azonnal a sajgó fenekét kezdte simogatni… ha tudta volna, hogy nemsokára mennyivel jobban fog az sajogni!

Nephrite fejében is valami ilyesmi járt, ahogy vigyorogva figyelte a vörös hajút, majd egy gyors mozdulattal felé mászott, és lerángatta róla a nadrágot. A kabátja nyitva volt, az alatta lévő pólót egyszerűen szétszaggatta, és kedvtelve nézett az alatta fekvő, kipirult, nedves arcú, zilált fiúra.

- Szét fogom baszni a csinos kis segged – jelentette ki biztatóan. – De ne hidd azt, hogy egy vadállat vagyok, szóval…

Nephrite megragadta Zoisite lábait, és hátranyomta őket a fiatalabb tennou mellkasának, aki szégyenében szorosan összezárt szemekkel hagyta, hogy a másik férfi megcsodálhassa őt teljes, kitárulkozott valójában, aztán a barna hajú férfi hüvelykujjával simogatni kezdte Zoisite lyukacskáját, ami az érintéstől megremegett.

Nephrite ezt csak egy kis kuncogással vette tudomásul, aztán elővarázsolt némi síkosítót, és bekente vele a partnerét, egyik kezével annak farkát kezdte verni ismét, a másikkal ujjazni kezdte.

Zoisite utálta, hogy ismét kezdte élvezni az egészet. Mintha az, hogy ilyen kiszolgáltatott helyzetben van, csak még jobban megnövelte volna az izgalmát… Kunzite-tal is valahogy így volt első alkalommal. Aztán ráfüggött, és már nem tudott volna nemet mondani akkor sem, ha tudott volna.

Ne, ne legyen így megint…

Nephrite második ujja is belé csusszant, kellemetlenül feszítette odabent, Zoisite ettől felnyögött. Kis szikrák táncoltak a szeme előtt, a farka kőkemény volt, és ebben a pillanatban… pont ekkor kellett besétálnia Kunzite-nak.

Az ajtó valahogy mégis kinyílt, valószínűleg az ezüst hajú tennou számára nem volt akkora akadály megtörnie Nephrite varázslatát. Zoisite hirtelen azt sem tudta, mihez kezdjen; takargatta volna magát, elhúzódott volna a partnerétől, de már úgysem volt semmi értelme, Kunzite elég jól látott mindent. Vajon mit fog szólni az elé táruló látványhoz? És ha Nephrite érezte a férfi közeledését, vajon miért nem tett valamit?

Lehet, hogy itt mindenki ilyen kibaszott exhibicionista, gondolta keserűen Zoisite, leengedve és összezárva a lábait, amennyire tudta, bár Nephrite két ujja továbbra is benne volt.

- Nephrite – szólalt meg Kunzite mély hangja; a tónusából és az arcáról egyelőre semmit sem lehetett leolvasni. – Hát te meg mit csinálsz?

- Gondoltam, kipróbálom kicsit a legújabb játékszeredet – vont vállat Nephrite meglepően nemtörődöm módon. Zoisite legalább azt várta volna, hogy azonnal mentegetőzni kezd. – Kezdem érteni, mit szeretsz benne. Könnyen tanítható kis bestia, nem igaz?

Kunzite karba tett kézzel bólintott.

- Gyere, csatlakozz hozzánk – villantott meg egy ellenállhatatlannak szánt mosolyt Nephrite, mire Zoisite hitetlenkedve pillantott rá. Ez most komoly? Nem hiheti, hogy Kunzite ahelyett, hogy kiverné belőle a szart is, még becsatlakozik hozzájuk…

Hát, úgy tűnt, pár hét alatt nem sikerült kiismernie a mentorát. Az ezüst hajú férfi pár perc habozás után elindult feléjük, majd jelentőségteljes pillantást vetett Nephrite-ra:

- De arról ne is álmodj, hogy megdughatod, ő az enyém.

- Akkor marad a szája – vont vállat egy nemtörődömnek szánt mosollyal az arcán a barna hajú tennou, és Zoisite-tal együtt figyelték, ahogy Kunzite előveszi a farkát. A legfiatalabb férfi azonnal utánanyúlt és verni kezdte neki, elég jól be volt már idomítva, ahogy Nephrite is mondta. Apropó, Nephrite; mivel lemondhatott a dugásról, hát kihasználta azt, amire engedélyt kapott, vagyis Zoisite száját, a fiú pedig beletörődően szopni kezdte ismét. Ha már Kunzite is benne volt a buliban, akkor tényleg nem látta értelmét az ellenkezésnek.

Kunzite farka nemsokára kőkeményen meredezett az ég felé, ő pedig nem is teketóriázott sokat, megragadta a szeretőjét, és maga felé húzta. Zoisite óvatosan elhelyezkedett a mentora merevedése felett, és lassan magába engedte, közben önkéntelenül is felsóhajtott. Egy pillanatra elfelejtette az egész megalázó helyzetet, amibe került, de Nephrite kuncogása visszahozta a valóságba.

- Hogy élvezi – jegyezte meg kaján vigyorral a képén a barna hajú tennou, mire Zoisite legszívesebben elsüllyedt volna a föld alá szégyenében. Nem gondolta volna, hogy ez ennyire egyértelmű lesz majd mindenki számára… 

Közben Kunzite mintha kicsit türelmetlen lett volna, mert mivel a partnere nem mutatott hajlandóságot arra, hogy mozogni kezdjen, megtette ő. Ráadásul Nephrite is feltápászkodott a földről, és odaállt melléjük, a legfiatalabb tennou szájához nyomva a farkát. Zoisite összevonta a szemöldökét, de mikor látta, hogy Kunzite alig észrevehetően bólint, kénytelen-kelletlen kinyitotta a száját és szopott tovább. Alulról-felülről megtömve úgy érezte, lángol a szégyentől vegyes élvezettől, mert akármennyire tagadni akarta maga előtt is, a teste igenis reagált az ingerekre, tetszett neki a dolog, és felállt a farka, mikor Kunzite eltalálta a megfelelő szöget és benne azt a bizonyos pontot, amitől csillagokat látott.

Nyögdécselni kezdett Nephrite lüktető farkával a szájában, aki erre figyelmeztetés nélkül beleélvezett.

- Basszus – motyogta Zoisite két köhögés és köpködés között, míg Nephrite lihegve huppant le melléjük.

- Basszus – ismételte ő is; a vörös hajú fiú nem volt benne biztos, hogy csak gúnyolódik, vagy tényleg ennyire jó volt neki, hogy oda se figyelt, mit beszél. – Rohadt szexin tud nyögni…

Kunzite nem válaszolt, inkább legurította magáról a még mindig köhögő Zoisite-ot, négykézlábra állította, és úgy dugta tovább. A fiatal tennou igyekezett nem az immár feleslegessé vált harmadik fél felé nézni, sőt, kizárni őt a fejéből, mintha nem is létezett volna; szorosan becsukta a szemét, és félretéve minden zavarát a farka felé nyúlt, lihegve-nyögdécselve verte magának, miközben Kunzite hátulról dugta. Így nagyon jó volt, mintha csak kettesben lettek volna, és a vörös hajú tennou is nemsokára elélvezett, ráspriccelve a küzdőtér tatamijára. Egy pillanatig elgondolkodott, hogy vajon vele takaríttatják-e fel, reménykedett, hogy inkább egy youmával, ismerve a másik kettő exhibicionizmusát, de aztán eltűntek a fejéből az ilyesféle gondolatok, ahogy Kunzite kissé odébb vitte, óvatosan lefektette a tatamira, a vállára helyezte a fiatal fiú lábait, és ismét beléhatolt. Már az ezüst hajúnak sem kellett sok, és nemsokára beleélvezett a partnerébe, aki nagy szusszanásokkal vette ezt tudomásul. Legszívesebben magához ölelte volna Kunzite-ot, de így, hogy közönségük volt, nem mert ilyen mozdulatokat tenni, helyette feküdt tovább mozdulatlanul, míg Kunzite kihúzta magát belőle. Abban reménykedett, hogy Nephrite végre elmegy, hiszen már nincs semmi látnivaló a számára, de sajnos tévedett; legnagyobb meglepetésére és riadalmára a barna hajú férfi vette át az öltözködő Kunzite helyét, felemelte Zoisite széthagyott lábait, és annak mellkasa felé nyomta őket.

- Kunzite-sama…! – tört ki Zoisite-ból egy halkabb kiáltásféle, mire Nephrite elvigyorodott.

- Jaj, figyeld már, rögtön neked sír – mondta Kunzite-nak címezve, akinek arcizma sem rezdült. – Nyugi, csak érdekel, hogy folyik ki a geci a lyukadból – tette hozzá, ezt már a vörös hajú tennou-nak címezve, aki ezt hallva önkéntelenül is eltakarta a vöröslő arcát, és felnyögött. A farka ahhoz képest, hogy nemrég élvezett el, megint bizseregni kezdett ezt hallva. Basszus, nem akarta, hogy a teste reagáljon ennek az idiótának a mocskos szavaira, és mégis… túlságosan erotikusnak találta, ahogy Nephrite vizslató tekintete kereszttüzében kezdett lustán kifelé csorogni belőle Kunzite spermája.

- De szerencsés vagy – sóhajtott fel a barna hajú férfi ismét Kunzite-nak címezve a mondatot. – Egy ilyen kis vérbeli ribancot kaptál magad mellé… bezzeg én jól kifogtam Jadeite-ot.

- Hetero? – érdeklődött Kunzite.

- Csont hetero – sóhajtott fel Nephrite színpadiasan, majd elengedte Zoisite-ot, és ő is felállt, eligazgatva a ruháját. – Mindig neked jutnak a finom falatok.

- Neked úgyis ott vannak azok az ostoba földi lányok.

- Mondjuk ez igaz – hümmögött Nephrite. – Ráadásul sose fogynak el. Mérhetetlenül sekélyesek ezek a földi nők, elég csak egy drága autó meg egy márkás öltöny, és máris nedvesedik a bugyijuk…

- Szánalmas – állapította meg Kunzite, majd meg sem várva, hogy Zoisite összeszedje magát, csettintett egy takarító youmának, hogy hozza rendbe a termet, miközben Nephrite-tal együtt már távoztak is. Zoisite nem lepődött meg egyáltalán, ahogy a lesütött szemű, piruló youma mellett volt kénytelen gyorsan felkelni és összeszedni a ruháit, magára rángatni őket, és kirohanni az edzőteremből. Tudta, hogy ebből megint pletykahullám lesz, ráadásul rohadt kényelmetlen volt a sok különféle testnedv, amit letörölni sem nagyon tudott magáról a nagy sietségben. Alig várta, hogy a szobájában lehessen, és lezuhanyozhasson. De hogy hogy fog ezek után Nephrite szemébe nézni, azt nem tudta. Még szerencse, hogy egyelőre olyan keveset találkoztak… Csak reménykedni tudott benne, hogy ez volt az első és utolsó alkalom, hogy hármasban csinálták.

Stresszmentesítés

Cím: Stresszmentesítés
Fandom: Triangle Sonix, Twins☆
Páros: Yoshi/Keke, Hiro/Keke/Yoshi
Besorolás: 18+
Figyelmeztetések: slash, yaoi, vérfertőzés, édeshármas, pwp
Leírás: Keke nagyon ért a bandatársai stresszmentesítéshez.

Stresszmentesítés

Hiro nagyot ásított, és belekotort a táskájába az életmentő kávésdoboz után kutatva, de szinte tudta, hogy hiába. Sosem tartott ilyesmit magánál, inkább lerakta egy asztalra vagy ilyesmi, elvégre ha kifolyna, tönkretenné a márkás táskát… No de akkor mindez azt jelentette, hogy rohadtul nem volt meg a napi második kávéja, és anélkül átváltott zombi-üzemmódba. Nem mehetett ki a rajongók közé zombi-üzemmódban, az maga lett volna a katasztrófa! Hiro igazán szerette azokat a lelkes kislányokat, és nem akart csalódást okozni, ha nem volt muszáj, márpedig ő előrelátóan beszerezte a kedvenc rilakkumás lattéját, most mégsem találta sehol.

Kénytelen volt visszamenni az öltözőbe, ahonnan az öccse meg Keke nemrég szabályszerűen kipaterolta azzal, hogy megbeszélnivalójuk van. Hirót ugyan izgatta a dolog, hogy mégis mi lehet az a nagyon fontos dolog, amiről ő nem hallhat, de túlságosan fásultnak érezte magát a tiltakozáshoz, és úgy gondolta, legalább lesz egy kis szünete, hogy békésen megiszogassa a kávéját, és közben twitteren lógjon egy kicsit. Na, ez nem jött be, de legalább itt volt a tökéletes alibi ahhoz, hogy meglesse, mit csinál a két bandatársa. Ehhez mérten igyekezett nem túl hangosan végigcsörtetni a rövid, szűk kis folyosón, és kopogás nélkül nyitott be, mert lehet, hogy kipaterolták onnan, de mégis az ő neve állt a kézzel írott papíron az ajtón. Vagyis… csak a Triangle Sonix neve, de ő is a bandához tartozott, szóval véleménye szerint teljes joggal léphetett be oda akkor, amikor csak akart.

Amit azonban odabent talált, arra a legvadabb álmaiban sem gondolt volna. Az öccse, Yoshi letolt nadrággal, szétvetett lábakkal ült az egyik széken, Keke feje pedig ütemesen dolgozott az ölén. Hiro és a testvére egymás szemébe néztek; egy pillanatig mintha megfagyott volna minden, aztán Keke hátranézett. Cseppet sem tűnt meglepettnek vagy ijedtnek, Yoshi már annál inkább.

- Ööö… - kezdte Hiro rendkívül értelmesen. – Ti meg mi a fenét csináltok?

- Stresszmentesítek – vont vállat Keke, és megeresztett egy laza mosolyt Hiro felé, aki némi habozás után mégsem menekült el, mert történetesen ez volt az első gondolata, hanem inkább bezárta az ajtót, és összevont szemöldökkel követelt magyarázatot.

- Ezért dobtatok ki innen?

- Hát, amint látod – vonogatta a vállát Keke, és felállt, majd megindult a barna hajú gitáros felé, aki egy pillanatra megcsodálhatta az öccse merevedését, amin még ott csillogott az énekes nyála, de gyorsan elkapta róla a tekintetét, és inkább az énekesre összpontosított. Az egyszerűen csak átkarolta a vállát, mint egy régi jó barátnak, és magával húzta Yoshi felé. Hiro nem tudta mire vélni, de kíváncsi is volt, így végül hagyta magát, bár volt némi ellenérzése az egésszel kapcsolatban.

- Bocs már, hogy kihagytunk a buliból, de Yoshi ragaszkodott hozzá.

- Még szép! – jelentette ki Yoshi némi pírral az arcán. – Aniki csont hetero.

- Nem mondod – pillantott Keke tettetett meglepetéssel Hiróra. – De azért szereted, ha leszopnak, nem?

- Ki nem szereti? – kérdezte a barna hajú gitáros, bár nem volt benne biztos, hogy jó ötlet volt belemennie a játékba. Yoshin látta, hogy nem örül ennek az egésznek, és amúgy is elég kínos volt a szitu, Keke meg csak tovább tetézte ezt az egészet. Mindenesetre nem hazudott, ahhoz amúgy sem érezte magát elég ébernek.

- Akkor ennyi – jelentette ki az énekes, majd szelíden nekilökte Hirót a falnak, és elkezdett az övénél matatni. Hiro teljesen lemerevedett a döbbenettől, tágra nyílt szemmel nézte, ahogy Keke kikapcsolja az övét, aztán letolja a nadrágját, és az alsóján keresztül simogatni kezdi az éppen csak éledezni kezdő farkát. Aztán elkövette azt a hibát, hogy ránézett Yoshira, aki cseppet sem tűnt boldognak, a merevedése pedig alaposan lelankadt. Keke is észrevette ezt, és odaszólt neki:

- Yoshi-kun, gyere ide!

Mintha a vörös hajú gitáros mondani akart volna valamit, de végül mégsem tette, hanem szimplán engedelmeskedett, odalépett a másik kettőhöz. Keke közben kibújtatta Hiro félkemény farkát az alsója alól, egyik kezével azt verte, a másikkal Yoshiét, aztán jelentőségteljesen belenézett először az egyik, majd a másik fiú szemébe, és letérdelt. Ahogy ismét felpillantott rá, Hiro érezte, hogy kőkemény lesz; volt valami igazán izgató ebben az egész mocskos helyzetben, még az is, hogy a saját testvére állt mellette. A szó mindkét értelmében.

Keke nem teketóriázott sokat, szájába vette a keményebbik farkat, ami Hiróhoz tartozott, Yoshiét továbbra is verte. Az idősebbik testvér felsóhajtott; meg kellett hagyni, Keke értett ahhoz, amit csinált, nem is gondolta volna, hogy ilyeneket tud. Hiszen végül is eddig azt hitte, hetero, amennyi nőügye volt… Yoshiról már ne is beszéljünk, neki ott volt a komoly barátnője, ezért is volt olyan valószínűtlen az egész helyzet. De ha belegondolt, ő maga sem volt meleg, most mégis hagyta magát… hogy Keke megszabadítsa a stressztől, igen. Ebben nem volt semmi rossz.

Aztán Hiro legnagyobb sajnálatára a hozzáértő száj lefejtődött a farkáról, hogy Yoshiéra cuppanjon rá. A barna hajú gitáros nem tudta nem árgus szemekkel figyelni azt a tehetséges szájat, amiből elő-előbukkant az övéhez oly hasonlatos merev hímtag; aztán megérezte az arcán Yoshi tekintetét, és rájött, hogy talán nem kellett volna ennyire kocsányon lógó szemekkel bámulni, de nem is Yoshi miatt tette… Mindenesetre inkább hátravetette a fejét, és behunyta a szemét, igyekezve maga elé képzelni az egyik szexbarátnője melleit, ölét, combjait a rózsás tetoválással, hogy mégis maradjon valami méltósága… ez valahogy most mégsem működött. Kénytelen volt kinyitni a szemét, és az immár megint őt szopó Kekét bámulni, aki sokkal erotikusabb látványt nyújtott a lány halvány emlékképénél, pedig nem is olyan rég feküdtek le utoljára. Csakhogy a valóság sokkal erősebb hatással volt rá, mint néhány emlék…

Aztán Kekének újabb briliáns ötlete támadt.

- Álljatok közelebb egymáshoz! – rendelkezett, és már tolta is össze a másik két fiút. Hiro nem ellenkezett, főleg meglepetésében és kíváncsiságában nem; Yoshi ugyan korántsem volt ilyen lelkes, de végül ő is hagyta magát. A karjaik, a csípőjük összeért, és az, hogy ez mennyire nem… helyénvaló, csak még inkább fokozta Hiro izgalmát. Nagyot nyelt, ahogy Keke ismét kézbe vette a két merev farkat, amennyire tudta, egymáshoz préselte őket. Hiro már ettől kész volt, de akkor jött, ami a legerotikusabb, ha nem is szó szerint a legkellemesebb része volt a napnak: Keke egyszerre vette szájába a két vesszőt, és kezdte őket szopogatni. Közben nagy, csillogó szemekkel bámult fel rájuk, Hiro pedig már-már attól tartott, hogy túl korán el fog menni, de legnagyobb megkönnyebbülésére Yoshi beelőzte. Akkor már Keke csak a fiatalabb testvér farkát szopta, ő pedig egy halk figyelmeztetés után beleélvezett az énekes szájába. A szőkét ez egyáltalán nem zavarta, sőt, még az ajkairól is lenyalt minden cseppet, nehogy kárba vesszen, aztán elégedett mosollyal az arcán fordult Hiróhoz, akinek nem kellett már túl sok, elég volt az előbb látott jelenetre visszagondolnia. Különös volt, hogy ennek az egyik szereplője pont a saját ikertestvére, mintha kicsit magát látta volna az eseményekben… olyan perverzen-furán izgató volt az egész. Hiro felnyögött.

- Jövök, jövök! – És már élvezett is, Keke pedig az előzőekhez híven ismét lenyelt mindent, és elégedetten tápászkodott fel a földről.

- Hm, ez kellett – jelentette ki. – A geci jót tesz a hangszalagoknak, tudtad? – intézte Hiróhoz a kérdést, aki igyekezett magához térni, és kissé kótyagosan hajolt le a nadrágjáért.

- Nem – válaszolta. – De kösz a tippet, majd ha megint éneklésre adom a fejem, tudom, mivel turbózzam fel a hangszálaimat.

Erre Keke ki tudja milyen megfontolásból jelentőségteljes pillantást vetett Yoshira, aki elvörösödött, és inkább a táskájába bújt.

Hiro közben felöltözött, és azt is észrevette, hogy a gyöngyöző rilakkumás kávésdoboz bizony ott vár rá a földön a szék mellett, ahova első körben helyet foglalt. Örömmel hajolt le érte, és már bontotta is kifelé; nem elég, hogy végre megkapta a hiányzó koffeinadagját, még egy jó szopásban is részesült. Egész jól indult ez az event, bár nem volt benne biztos, hogy mi lesz, ha kettesben maradnak Yoshival, akit láthatólag kínosan érintett ez az egész kis incidens. Mondjuk annyira azért nem, hogy nemet mondjon, szóval… ki tudja. Mindenesetre egyelőre nem volt idő a következményekkel törődni, hiszen várták őket a rajongók.

Lüktetés

Cím: Lüktetés
Fandom: Phantasmagoria, Misa
Páros: Kisaki/Ayame
Besorolás: 18+
Figyelmeztetések: slash, yaoi, nemi erőszak, randidrog, drogos szex, durva nyelvezet, pwp
Leírás: Ayame nem is sejti, mennyire rossz ötlet szóba állnia Kisakival egy jól sikerült live után...

Lüktetés

Kora nyári éjjel volt, a Hold olyan erősen sütött, hogy még utcalámpák nélkül is elég jól ki lehetett venni a földön fekvő testet, főleg, hogy talpig fehéret viselt. Odakint csípős volt a levegő; Kyota épp csak kidugta a fejét, hogy rájöjjön, ide kabát kell, és már épp fordult volna vissza a kocsmába, mikor megpillantotta a nagyon oda nem illő fehérséget a földön, nem messze a hátsó bejárat melletti konténertől. Akárki is helyzete oda a testet, stílusosan kidobta, mint valami szemetet, és ezt az érzetet csak fokozta az, hogy pontosan ki is tette és miért. Egyelőre azonban Kyota nem igazán fogta fel, mit lát, mindenesetre eredeti tervével ellentétben mégiscsak kiment, és jobban szemügyre vette a földön fekvő alakot. Aztán elsápadt; felismerte a saját bandatársát, Ayamét, aki eszméletlenül hevert előtte.

---

Kisaki az elején még kényesen ügyelt rá, hogy amennyire csak lehet, inkognitóban maradjon. Nem akart feltűnést kelteni a lánykák között, akik szerencsére amúgy sem azzal foglalkoztak, hogy milyen különös fazonok álldogálnak mellettük, hanem az aktuális kedvenceiket várták nagy izgalommal. Bár az este elején még nem volt benne biztos, ki lesz a célpontja, miután végignézte az összes fellépő bandát, határozott elképzelése alakult ki a fejében arról, hogy kívánja folytatni az estét, és legfőképpen kivel. A legtöbb fellépő neve nem sokat mondott számára, a Misáról viszont hallott már minden értelemben, azt régebben meg is jegyezte, mennyire vonzó is az énekes, ezért volt egy olyan érzése, hogy bizony nem talál nála jobbat aznap. A mostani, fehér prémszegélyek, csipkekesztyű, hosszú fehér csizma és kivillanó has mind megtették a hatásukat, hát még azok a hosszú, formás combok… Ez a látvány magáért beszélt.

Kisaki tudta, hogy jobban meg kell ismernie az énekest, és azt sem bánta, ha kénytelen lesz érte feladni az inkognitót. Backstage passal természetesen rendelkezett, úgyhogy miután a banda végzett, egyszerűen be tudott sétálni közéjük. A maszk és a napszemüveg nélkül az egyik tag, akinek Kisaki nem jegyezte meg a nevét, hiszen nem találta túl vonzónak, fel is ismerte, és azonnal szaladt smúzolni. Kisaki kegyesen beszélgetett vele pár percet, és már meg is volt invitálva az afterpartira egy másik, ennél is ócskább lebujba, ami csak pár sarokra volt onnét. Nemsokára már a banda két másik tagjával diskurált a füstös kocsmában egy-egy sör mellett, de mindez csak elterelő hadművelet, vagy akár féltékennyé tevés is lehetett, és úgy tűnt, jól beválik, mert Ayame időről időre aggódó pillantásokkal bombázta őket. Mintha azt kérdezte volna magában: a többiekkel miért beszélget, és velem miért nem?

Sok sörrel később Kisaki ismét napszemüvegben ült le az ideiglenesen magára maradt, már kissé elázott énekes mellé.

- Ayame-kun, igaz? – kérdezte érzelemmentes hangon. A másik férfi mindeddig eléggé összezuhantnak tűnt, de ahogy felfogta, ki ült oda mellé, és azonnal felélénkült. Ezt sem hitte volna, miután Kisaki olyan látványosan kerülte őt eddig.

- Igen – válaszolta. – Kyota mondta, hogy tetszett a live.

- Valóban – sietett megerősíteni ezt Kisaki. - Nem is tudom, hogy nem tűnt fel eddig, milyen tehetségesek vagytok.

- Ugyan, dehogyis – sietett azonnal a szerénykedéssel Ayame.

- Meg is vettem a kislemezeteket – folytatta Kisaki, és még csak nem is hazudott, bár nem azért tette, mert annyira lenyűgözte volna a zenéjük, de ezt az énekesnek nem feltétlenül kellett tudnia. – Aláírnád nekem?

- Komolyan? – lepődött meg Ayame. Ha valaki azt mondja neki, hogy ma este Kisaki fog tőle autogramot kérni, körberöhögi, ehhez képest most nagyon is valóság volt mindez. Hát, megérte Osakába jönni, állapította meg, miközben még mindig elképedve kapirgált oda valamit a borítóra.

- Köszönetképp meghívlak egy sörre – jelentette ki Kisaki. Ayame nekiállt ugyan tiltakozni, hogy nincs szükség rá, meg inkább úgy érezte, ő tartozik Kisakinak, bár azt nem tudta volna értelmesen elmagyarázni, miért érez így. Talán mert örül, hogy egyáltalán szóba állt vele, azok után, hogy mindeddig kerülte? Ki tudja, mindenesetre Ayame azonnal belekortyolt az italba, ahogy Kisaki odavitte neki. Aztán szép lassan lehajtotta az egészet, miközben Kisakival beszélgettek, és egyszerre csak azt vette észre, hogy fekete pontok kezdenek táncolni a szeme előtt. Mielőtt felfoghatta volna, mi történik, elsötétült előtte a világ.

Arra ébredt, hogy egy félhomályos, idegen szobában fekszik egy ágyon. A feje borzasztóan kóválygott, de aztán eszébe jutott, hogy ivott, valószínűleg túl sokat, és ettől ájult be… valaki pedig idehozta. De mi lehet ez a szoba? Felülést nem kockáztatott meg, csak körülnézett, és megállapította, hogy ez valami hotel lehet. Nem túl drága, viszont nem is teljesen lepukkant, szóval nem az ő hoteljükben lehet. De akkor nem is egy bandatársa szedte össze?

- Á, felébredtél.

Az egyik ajtó kinyílt, és kilépett rajta a köntösbe bugyolált Kisaki, aki láthatólag épp most fejezte be a zuhanyzást, mert gyöngyöző cseppecskék ültek a haja végén. Ayaménak fogalma sem volt, miért a férfi nyalábolhatta fel, annyira jóban azért mégsem voltak… Mi ez az egész?

- Hogy kerültem ide? – kérdezte, és megtapogatta a homlokát. Vagyis csak szerette volna, mert a jobb csuklója legnagyobb rémületére az ágytámlához volt bilincselve. Hitetlenkedve meredt először a láncra, majd Kisakira. – Ez meg mi?

- Csak óvintézkedés – vont vállat a férfi, és leült Ayame mellé az ágyra. A keze előrenyúlt, és végigsimított a felfelé kényszerített meztelen felkaron, majd az eléje táruló hónaljon. Ayama csak fáziskéséssel kapcsolt, és igyekezett volna lerázni magáról az érintését, de valahogy nem volt még magánál annyira, hogy rendesen tudjon mozogni. Különös érzés volt, hogy a teste nem engedelmeskedik úgy, ahogy szeretné, ráadásul még meg is bilincselték; nagyon ijesztő helyzet volt.

- Nyugi – mondta Kisaki látva a foglya növekvő pánikját. – Mindjárt élvezni fogod.

- Mi? – esett még nagyobb kétségbe Ayame. – Engedj el, ez rohadtul nem vicces!

Közben Kisaki elvett egy doboz sört az éjjeliszekrényről, egy szisszenéssel felnyitotta, aztán valami gyanús port öntött bele, ami szintén a szekrényen volt odakészítve. Ayame tágra nyílt szemmel nézte; csak ekkor kezdett derengeni neki, hogy Kisaki valószínűleg az előző sörébe is tett valamit, az ütötte ki. Hallott már ilyen történeteket, de ott mindig lányok voltak az áldozatok, szerencsétlen, gyenge és magatehetetlen lányok, nem férfiak, mint ő, Ayame! Akárhogy is volt éppen öltözve, attól még férfi volt, a nőket szerette, és megrémítette a gondolat, hogy nőként akarják használni… mert azt akarják, igaz? Ez az elmebeteg buzi itt éppen arra készül! Ez nem lehet igaz!

- Nem iszom meg! – jelentette ki, ahogy Kisaki felé nyújtotta a dobozt. – Azt lesheted!

- Nekem mindegy – mondta erre Kisaki. – Ez a kellemesebb módszer, de van nálam injekció is.

- Mi? – rándult meg Ayame arca. Ez tényleg nem lehet igaz!

- Injekció – ismételte Kisaki majdhogynem derűs nyugalommal. – Ha azt akarod, csak szólj. Igaz, kissé ütősebb anyag, mint ez a bogyó volt itt, de hát ha erre vágysz…

- Nem vágyok én semmire! – akarta kiáltani Ayame, de sajnos nem volt képes olyan nagy hangerőt kiadni magából, mint szerette volna. Pedig milyen szívesen kiabált volna segítségért, hátha meghallja valaki! – Eressz végre el!

- Hát jól van – mondta Kisaki. Persze nem az eleresztésre célzott, hanem odament a székre tett cuccaihoz, és némi kotorászás után megtalálta, amit keresett, egy steril, csomagolt injekciós tűt. Ayame tehetetlen rémülettel a szemében nézte, hogy szív fel vele a másik férfi egy ampullányi zavaros löttyöt, ami nagyon nem volt bizalomgerjesztő.

- Ne – nyögte hitetlenkedve, ahogy Kisaki közeledni kezdett hozzá. – Ne csináld, nem hallod? Ne!

Kisaki azonban rendületlenül folytatta, amit elkezdett, nem volt nehéz dolga, egyszerűen hasára tudta fordítani a szinte magatehetetlen férfit, majd felhúzta a ruháját, a rövidnadrágját pedig le. Tökéletesen kívánatos farpofák kerültek elő belőle, Kisaki megnyalta az ajkát, majd a térdével lefogta az úgy-ahogy ellenkezni próbáló énekest, és minden további nélkül a bal félgömbbe szúrta a tűt. Ayame keserves nyöszörgésre fakadt, de esélye sem volt a szabadulásra; a tű egy örökkévalóságnak tűnő percig csak állt ki a fenekéből, aztán Kisaki végre megkegyelmezett, és belefecskendezte a tartalmát, majd kihúzta. Ayame tehetetlenül zihált, fogalma sem volt, mit tesz majd vele a lötty, de a legrosszabbtól tartott; a fejét azért oldalra fordította, hogy szemmel tudja tartani Kisakit, ameddig csak lehet.

Ő azonban egyelőre nem tett semmit, csak szépen letette a fecskendőt az asztalkára, majd visszaült az ágy szélére, és megbabonázva meredt az Ayame lemeztelenített farpofájából kiserkent vérre.

- Mit lőttél belém? – kérdezte Ayame. – Ez valami drog?

- Ha megiszod a sört, nincs ez az egész. De hát neked makacskodnod kell…

- Kérdeztem valamit! – próbált kiabálni Ayame. – Mi volt az? És mit akarsz tőlem?

- Semmi olyat, amit te nem akarnál megadni nekem – jelentette ki nagy titokzatosan Kisaki, amitől Ayame csak még dühösebb lett.

- Én ezt nem akarom! Engedj már el, és akkor… akkor nem megyek egyenesen a rendőrségre, sőt, nem szólok senkinek, esküszöm, csak engedj már el!

- Nem fogsz, az biztos – jelentette ki Kisaki, majd a falon függő órára pillantott. – Már érezned kellene a hatását… nem?

- Nem tudom, mit kéne éreznem! – nyögte kétségbeesve Ayame. Persze szédült, a feje lüktetett és gyengének érezte magát, mióta felébredt, talán csak kicsit mintha melege lett volna hirtelen.

- Hm, akkor még várnunk kell – mondta Kisaki, aztán hirtelen megmozdult, amivel jól megrémítette Ayamét. – Csak az a baj, hogy nekem nincs türelmem hozzá.

Az énekes legnagyobb rémületére azt érezte, hogy Kisaki nyelve a fenekét nyalja. Nem láthatta, de igazából csak a vért nyalta le róla, Ayame legnagyobb rémületére azonban a dolog hihetetlen hatással volt rá. A fejében irtózott tőle, undorítónak találta az egészet, és mégis… mintha élvezte volna, mintha a pénisze külön életre kelt volna, és igenis tetszett volna neki, hogy egy másik férfi nyalogatja őt. Ez volt hát a szer hatása? Valami vágyserkentő? Nem lehet igaz!

- Na, érzed már? – érdeklődött Kisaki. Ayame a párnába fúrta a fejét, és nem válaszolt, ami felért egy beismeréssel; Kisaki elégedetten elmosolyodott, majd nem teketóriázott tovább, hiszen eddig is olyan nehéz volt visszafognia magát, és széthúzta azokat a kerek, formás kis farpofákat, hogy végre azt nyalogathassa, amire úgy várt; a rózsaszín, reszkető ánuszrózsát. Ayame elnyomott egy kiáltást a különös érzésre, és bár ugyanúgy undorodott a dologtól, mint eddig, a farka sajnos már kőkemény volt, és akármennyire nem szerette volna… valahogy élvezte. De nem akarta. Akkor sem akarta!

Kisaki csak percekkel később emelte fel a fejét, majd kíváncsian fordította hátára a férfit, akinek előbukkant a merevedése. Az arcra vöröslött, és borzasztóan szégyellte magát; tudta, hogy nem tehet róla, ha nem lett volna a cucc, amit belé fecskendezett Kisaki, az életben nem élvezett volna ilyesmit, mégis szégyen járta át a legkisebb porcikáját is.

- Hagyj békén – nyögte nem valami meggyőzően.

- Ugyan, Ayame-kun, hiszen te is akarod.

- Nem…

- Akkor miért áll a farkad?

- Te… - Ayame legszívesebben megint a párnába rejtette volna az arcát, és legnagyobb rémületére azt vette észre, hogy valami hülye köd kezd az agyára szállni, mert már beszélni se bírt normális, egybefüggő mondatokban. – Miattad…

- Jaj, ez igazán megtisztelő – vigyorodott el Kisaki. – Szóval ennyire jó vagyok?

- Nem…! – igyekezett kipréselni magából Ayame, de hiába, süket fülekre talált. Kisaki közben ledobta a köpenyét, ami alatt semmit sem viselt; az ő farka is kemény volt már, ha nem is teljesen. Aztán nem tudott ellenállni neki, hogy ismét meg ne cirógassa a fél hónaljat, ami eléje tárulkozott; Ayame enyhén összerándult, de ellenkezni nem tudott, még akkor sem, mikor Kisaki odahajolt hozzá. A férfi orrát megcsapta áldozata parfümjének erős illata, keverve az izzadságával igazán izgató aroma volt az orrának. Először csak csókolgatta a nyak érzékeny bőrét, aztán beleharapott; Ayame szorosra zárta a szemét, és tűrt, mást nem tehetett. Kisaki szinte kedveskedve nyalta meg azt a bizonyos hónaljat, megízlelve a sós-férfias ízt, aztán végigsimított a simára borotvált fehér hasfalon, ami olyan szemérmetlen módon volt közzétéve mindenki éhes tekintete kereszttüzének. Kisaki el tudta képzelni, hogyan gondolhatnak vissza rá a rajongólányok, ő azonban most végigsimíthatja, megízlelheti a finom bőrt… Végigborította csókjaival, aztán lejjebb tolta a szűk kis nadrágot, hogy teljesen hozzáférjen a kemény péniszhez, és a szájába vette.

Ayame meglepetten nyögött fel, és hogy még nagyobb legyen a szégyene, túl hamar élvezett el egyenesen Kisaki szájába, aki a jelek szerint igencsak tehetségesen szopott. A férfi elégedetten emelte fel a fejét, és felmászott Ayaméhoz; az énekes ijedten nézett rá, majd mikor látta a felé közeledő ajkakat, gyorsan oldalra fordította, de Kisaki vasmarokkal erőltette vissza. Egymás szemébe néztek, Ayame igyekezett volna a fejét rázni, de hiába. Kisaki kinyitotta a száját, és jó adag nyállal kevert spermát folyatott a másik férfi szorosan zárt ajkaira, majd igyekezett az ujjaival bejuttatni az anyagot a szájába, csakhogy Ayame makacsul kitartott. Legalább a száját csukva tudta tartani, ennek örülhetett, bár már ennyitől hányingere volt, de leküzdötte. Ami viszont még ennél az undorító kis közjátéknál is jobban megrémítette, az az volt, hogy a vágya cseppet sem lohadt le, hiába élvezett el. Mondjuk annyira nem volt meglepő a dolog, de ilyen "élményben" még sosem volt része, ezért aztán reménykedett… persze hiába.

Kisaki közben a másik éjjeliszekrény felé nyúlt, elvette róla az odakészített telefonját, és egyenesen Ayame felé fordította, akinek még tiltakozni se volt ideje, máris több kép készült róla gecis szájjal, illetve álló farokkal; ez mindennél rosszabb volt. Az énekes szemét elöntötték a tehetetlen könnyek, de nem adta meg fogva tartójának azt az örömöt, hogy hagyja is kicsordulni őket. Visszanyelt mindent, és ismét elfordította a fejét.

- Makacs vagy – állapította meg Kisaki, miközben kézbe vette a férfi merevedését, és finoman húzogatni kezdte. – Pedig le sem tagadhatnád, mennyire élvezed.

Ayame csak a fejét rázta.

- Nem? – kérdezte gúnyolódva a másik. – Pedig te igenis élvezed. Akarod. Vágysz rá.

Ayame egyre gyorsabban szedte a levegőt. Mintha légszomja is lett volna, és ettől csak még jobban pánikba esett, de még csak szólni sem volt képes Kisakinak, na nem mintha esélyes lett volna, hogy érdekelné. Csakhogy mi van, ha allergiás arra a nyomorult drogra, amit kapott, mindjárt meghal itt, és senki sem segít rajta? Valószínűleg Kisaki akkor is folytatná, amit elkezdett. De legalább éreznie nem kellene… Ettől függetlenül Ayame nem lelkesedett a halál gondolatáért, sőt. Rémülten igyekezett rendesen lélegezni, csakhogy ekkor Kisaki felemelte a férfi lábait, a térdeivel felpolcolta a derekát, és némi síkosítót nyomott az elé táruló ánuszrózsára.

Ayame elkeseredetten nyögött fel; tudta, hogy ez lesz a vége, mégis reménykedett benne az utolsó pillanatig, hogy mégsem. Hogy Kisaki megelégszik ennyivel, hogy nem akarja megtenni…

Kisaki közben elkezdte belemasszírozni a hűvös gélt, majd próbálgatta a bejáratot egy ujjával. Ayaméval forgott a szoba, úgyhogy inkább összeszorította a szemét, és közben azt a sokkoló felfedezést tette, hogy… ahogy elkezdett benne mozogni az az ujj, igencsak kellemesnek találta a dolgot. Igazából nem volt benne semmi kellemetlen, annál inkább volt élvezetes. Az arca különös grimaszba ugrott, Kisaki pedig a szabad kezével felemelte a telefonját, és ezúttal filmezni kezdte, ahogy ujjazza a férfi fenekét, majd annak kéjes arckifejezését is megörökítette, meg a sóhajokat, amiket nem tudott elnyomni.

- Élvezed? – kérdezte, mire Ayame automatikusan megrázta a fejét, de továbbra sem nyitotta ki a szemét. Kisaki elhúzta a száját, és letette a telefont, majd újabb két ujját erőszakolta a szűk nyílásba, ami szinte semmi fájdalmat nem okozott Ayaménak. Csak még jobb volt a még több ujj, bár ezekkel Kisaki már nem szórakozott annyit, Ayame szerint túlságosan hamar is kihúzta őket, majd előkotort egy előre odakészített gumit az egyik fiókból, felhúzta, és belehatolt a foglyába, aki engedelmesen lazult el és fogadta magába, már egyáltalán nem ellenkezett a teste. Az esze más kérdés volt, de azt meg eléggé elhomályosították a szerek, úgyhogy eljutott odáig, hogy minden ellenkezés nélkül kezdett szuszogni majd nyögni Kisaki lökéseinek ritmusára. Egészen erotikus volt látni és hallani, hogy mennyire élvezi a dugást; Kisaki ismét filmezni kezdett, és ezúttal már nem csalódott, pont olyan felvételt sikerült készítenie, amin az látszott és hallatszott, hogy Ayame egyáltalán nem ellenkezik, sőt, akarja az aktust. Most már csak egy kérdés volt hátra:

- Élvezed?

Ayame arca grimaszba rándult, már rázta volna a fejét, de Kisaki leállt a mozgással, és abban a pillanatban az énekes úgy érezte, ha a másik férfi leáll, ő megőrül, nem bírja ki, úgyhogy minden szégyent félredobott a fenébe, és alig észrevehetően bólintott. De ez nem volt elég.

- Nem hallom.

Ayame összeszorította a fogát; nem akart ilyesmit mondani, viszont úgy érezte, megőrül, ha nem élvezheti tovább a szexet.

- I-igen… - nyögte. – Élvezem…

Ez az, gondolta Kisaki, megvolt, amire vágyott. Most már nyugodtan letehette a telefont, és kihúzta magát Ayaméből, akiből kitört egy tiltakozó morgás. Kisaki gyorsan oldalára fordította az énekest, majd felemelte annak lábát, azt a csodaszép, sima combot a vállára helyezte, és így hatolt be az éhes lyukba. Ayame felsóhajtott az élvezettől; a férfi lassan, majd egyre gyorsabban és durvábban dolgozott rajta, közben pedig megragadta Ayame változatlanul kemény farkát. Az énekes elfojtott nyögést hallatott, az élvezete megkétszereződött; most már tényleg teljesen elborította az agyát a köd, fel sem fogta igazán, mi történik, csak azt tudta, hogy szüksége van Kisaki farkára, Kisaki markára, Kisaki mindenére ahhoz, hogy ne őrüljön bele a kielégületlenségbe. Minden egyes lökés után újabbat és újabbat akart, minden egyes pumpálás közelebb repítette a csúcshoz… Megint elélvezett, ezúttal a lepedőre meg a saját hasára úgy felesben, de ismét nem érzett valódi kielégülést, még többre vágyott.

Kisaki azonban kihúzta belőle a farkát, és a hasára fordította, amennyire lehetett, szétnyitotta a férfi lábait, aztán így hatolt bele ismét. Ayame agyát elöntötte a kéj, ahogy újból alaposan megdöngették, csakhogy ezúttal már Kisaki sem bírta olyan soká. Nem telt bele öt perc, és elélvezett ő is; nem sokat zavartatta magát, ráfeküdt az alatta lévő férfira, aki jó pár percig úgy érezte, menten szétnyomja a felé boruló nehéz test, ráadásul a sajátja is újbóli kielégülésért kiáltott. Borzalmas volt, érezte, hogy kicsurran a könnye, már nem volt ereje visszatartani. Kisaki szerencsére nemsokára leszállt róla, kidobta a használt gumit, és elégedetten vette észre a szürke csíkokkal tarkított arcot. Hát sikerült megríkatnia.

- Ne sírj, Ayame-kun – mondta olyan hangon, mintha egy kisgyerekhez beszélne. – Mindjárt kapsz valami szépet.

Ayaménak fogalma sem volt, miről lehet szó, mindenesetre kinyitotta a szemét, és homályos tekintettel figyelte, hogy vesz elő Kisaki a fiókból valamit, ami határozottan… egy vibrátor volt, elég nagy, rózsaszín-fehér, mindenképpen nagyon csajos. Ayamét már ez sem zavarta, sem az ismét felé forduló kamera, minden ellenállás nélkül hagyta, hogy Kisaki a hátára fordítsa, és engedelmesen széttárta a lábait, hogy a vibrátor célba találhasson. Kisaki egy kicsit húzogatta ki-be, mielőtt bekapcsolta volna; Ayame felnyögött. Jó volt, más, de ez is nagyon jó, el se tudta képzelni, hogy élhetne egy ilyen vibrátor nélkül… csodálatos volt. Kisaki megragadta Ayame szabad kezét, és a férfi farkára tette, aki azonnal verni kezdte. Újabb remek videó született, még azt is megörökítette, ahogy Ayame ismét elélvezett, és többet akart.

- Még, még, még… - nyögte, és Kisaki visszadugta a vibrátort, Ayame pedig úgy érezte, ismét a mennyekben van…

Aztán vége lett. Kisaki otthagyta, mikor a szűnni nem akaró merevedése végül mégiscsak kezdett lelohadni, az addigi kéjes érzés, amit a vibrátor vagy az önkielégítés okozott, inkább már fájdalomba kezdett átváltani, olyan volt, mint mikor túl sokat verte a farkát, és valószínűleg erről is volt szó. A feneke pedig tényleg egyenesen fájt, már nem vágyott arra, hogy valami kitöltse… Felnyögött, de nem a gyönyörtől. Kisaki akkor már nem volt a szobában, Ayaménak fogalma sem volt, hova tűnt, de félni kezdett, hogy valaki így, meztelenül, mindenféle testnedvekkel tarkítva fogja megtalálni… nyögött még egyet. A szájára száraz sperma ragadt, csakhogy már ez sem érdekelte; megpróbált kiáltani, de nem sikerült, mindenesetre Kisaki meghallotta, és kijött a fürdőszobából. Odament hozzá, felvette az ágyra dobott telefont, és Ayame elé tartotta, aki végignézhette az egyik legjobb felvételt arról, hogy dugják, és hogy ő ezt saját bevallása szerint élvezi. Borzalmas volt ezt látni, és ismét a szégyen pírja öntötte el az arcát. Kisaki elégedetten konstatálta a dolgot, aztán odahajolt a férfihoz, és a szemébe nézett.

- Na ide figyelj – mondta. – Ezen a felvételen teljesen egyértelmű, hogy akarod, hogy szétbasszam a csinos kis segged, úgyhogy nincs értelme azon filóznod, hogy elmész a rendőrségre, ez elég bizonyíték ahhoz, hogy ne higgyen neked a kutya sem. Ja, és ha esetleg akárkinek is eljárna a szád a rendőrökön kívül, ezek a felvételek szép sorban kikerülnek a netre. Szerintem derékba törne a kis karriered, mit gondolsz?

Ayame úgy érezte, menten rosszul lesz.

- Én is így gondoltam. Majd kitalálsz egy sztorit, hogy túl sokat ittál, vagy mit tudom én, egy csajjal voltál, nem érdekel, de rólam egy szót se szólsz.

Kisaki elhallgatott; egy pillanatra elgondolkodva méregette az ágyon fetrengő énekest, aztán kezébe vett egy újabb tablettát meg egy pohár vizet, és belediktálta a férfiba, aki szinte már nem is ellenkezett, és kisvártatva elsötétedett előtte minden...

Canach szukája

Cím: Canach szukája
Fandom: Sailor Moon
Páros: youma/Zoisite
Besorolás: 18+
Figyelmeztetések: slash, yaoi, nemi erőszak, durva nyelvezet, pwp
Leírás: Zoisite-nak meggyűlik a baja egy hím youmával, aki sajnos minden tekintetben erősebbnek bizonyul nála.

Canach szukája

- Ti meg mi a fenét műveltek itt?!

Zoisite dühtől lángoló szemekkel meredt a két youmára, akiket félreérthetetlen helyzetben talált a saját hálószobájában. Szerencsére az ágy érintetlen maradt, de a kanapét már alaposan használatba vették; a nőstény, aki egyébként Zoisite lakosztályának tisztaságáért és rendjéért felelt, ezért aztán szabad bejárása volt, rémülten nyikkant fel, ahogy megpillantotta gazdáját, és pattant volna fel. Valószínűleg elszaladt volna szégyenében, de ahhoz túlságosan félt Zoisite-tól, ráadásul az "udvarlója" is elkapta, nehogy mozdulni merjen. A hím youmának figyelemreméltó izmai voltak, amiket használt is ahhoz, hogy lefogja a nőstényt, és miközben pofátlanul vigyorgott a tennoura, továbbra is erőteljes lökésekkel jutalmazta partnerét, aki ennek korántsem örült annyira.

- Minek látszik? - kérdezte a hím mély, zengő hangján. Zoisite minden másodperccel egyre jobban begurult; a nőstény érezte ezt, mert minden erejével próbált szabadulni, hiába, a másik youma erősebbnek bizonyult nála.

- Azonnal hagyjátok abba, vagy különben...

- Különben? - vigyorgott szemtelenül a hím. - Tudod, ki vagyok én, Zoisite-sama? - A "samát" gúnyosan megnyomta, hogy még véletlenül se tűnjön úgy, hogy tiszteli a feljebbvalóját.

- Egy pofátlan youma, aki azt hiszi, van esélye egy tennou ellen? - szorította ökölbe a kezét Zoisite, mire a hím felnevetett, de végre elengedte a nőstényt, aki erre azonnal kimászott alóla, és térdre vetette magát a gazdája előtt.

- Zoisite-sama, nagyon kérlek, bocsáss meg nekem! - kiáltotta, és sírva fakadt. Zoisite igyekezett rá fókuszálni, és nem a másik youma tekintélyes méretű, méregzöld hímtagjára, amiről mindenféle nedvek csorogtak békésen lefelé. - Canach csak úgy betört ide, miközben takarítottam, és maga alá gyűrt! Őt büntesd, ne engem, én nem tehetek semmiről!

- Nem hiszek neked, és jobb, ha tudod, hogy ilyen mocskos, tüzelő szukákat nem tűrök meg a saját lakrészemnek még a közelében sem!

Zoisite egy mozdulatába került, és a nőstény lángba borult, egy percen belül pedig nyoma sem maradt némi hamun kívül. A tennou sóhajtott egyet abból a célból, hogy hátha kicsit lehiggad, ugyanis hála egykori szolgájának, most már pontosan tudta, ki a szemtelen youma, és azt is, hogy igaza volt. Canach az egyik legerősebb youma volt az egész Sötétség Birodalmában, ha a még fel nem ébredt Hét Nagy Youmát nem tekintjük, és ha Beryl tudomást szerzett volna róla, hogy Zoisite végzett vele, azzal egész biztosan magára haragította volna a királynőt.

- Megölted a nőstényemet - jött a nem túl vidám morgás Canach irányából. Zoisite összeszűkült szemmel nézte, ahogy a youma felemelkedett a kanapéról, egész magasságában kihúzta magát; több mint két méter magas volt, Zoisite-ban pedig lassan körvonalazódni kezdett, hogy ebből még bajok lehetnek. Mindeddig meg sem fordult a fejében, hogy egy youma ellene fordulhat, vagy ha meg is történik, abban a hitben volt, hogy egy egyszerű ujjcsettintéssel elintézheti, mint a szolgáját nemrég. Azzal nemigen számolt, hogy összetalálkozik talán az egyetlen youmával, aki nála is erősebb.

- Igen, és veled is könnyűszerrel végezhetnék! - vágott vissza azért, mire a youma elnevette magát.

- Ó, és mégis hogyan? Zoisite-sama - ejtette ki ismét tömény gúnnyal a hangjában felettese nevét. - Idehívod Kunzite-samát, hogy segítsen? Ó, várj, azt most nem lehet. Kunzite-sama lent van a Földön, és nem tér vissza egyhamar.

Ebben sajnos teljesen igaza volt Canach-nak. Zoisite arra jutott, hogy akármilyen arcpirítóan is viselkedik vele a youma, jobb lesz, ha visszavonulót fúj.

- Nincs szükségem Kunzite-samára - jelentette ki mindenekelőtt, bár jó vaskos hazugság volt. - Ha akarnám, simán megölhetnélek, hogy kövesd a szukádat a pokolba, de ez egyszer elnéző leszek. Menj innen, és ne merj még egyszer a szemem elé kerülni, a lakosztályom közelébe pedig végképp nem jöhetsz többet!

- Milyen vicces - mondta erre a youma gúnyosan vigyorogva. - Úgy beszélsz, mintha te lennél fölényben, de szerintem szorult annyi ész abba a csinos kis fejedbe, hogy rágyere, esélyed sincs ellenem. Viszont te - itt fenyegető lépést tett Zoisite felé, aki automatikusan hátrálni kezdett, - megölted a nőstényemet, akit még jól megtölteni se tudtam a magommal, úgyhogy ezért bűnhődnöd kell.

- Mi... mi van? - rémült meg Zoisite. A youma csak nem lehet olyan hülye, hogy meg akarná ölni az egyik tennout! Még mielőtt azonban ezt szavakba is önthette volna, Canach nekirontott. Hiába kiabált Zoisite, semmi sem hallatszott ki a hálóterméből, direkt hangszigetelő varázslattal volt ellátva arra az esetre, ha Kunzite meglátogatta. Most nem volt valami hálás érte, mert a hatalmas youma könnyűszerrel nyomta le őt a földre, majd valami láncokat varázsolt köré, amitől mozdulni sem tudott, még mielőtt a jégkristályokkal próbálkozhatott volna.

- Eressz el, te undorító féreg! - visítozott Zoisite, miközben eszeveszetten szabadult volna, ha sikerül neki. De Canach ellen vajmi kevés esélye volt, ráadásul ezzel csak még jobban feldühítette.

- Fogd be! - Zoisite tényleg elhallgatott, ahogy egy hatalmas pofon csattant az arcán. A szemét elfutották a könnyek, és a fátylukon át kábán-hitetlenkedve meredt a youmára. - Nem tudom, mit hepciáskodsz, mikor pontosan tudja a fél Birodalom, hogy Kunzite-sama kurvája vagy.

- Ez... ennek semmi...

- Jó. Nem is tagadod. - A youma felemelte egyik kezét, amiből tűéles, húszcentis karmok bukkantak elő. Zoisite reszketett, mint a nyárfalevél; biztosra vette, hogy kész, vége, neki befellegzett. A karmok azonban csak karcolták a bőrét, túl mély sebet nem ejtettek rajta, sokkal inkább az egyenruhán, amit ezek után Canach egész egyszerűen leszaggatott Zoisite-ról, csak a csizmák maradtak rajta, néhány cafat a lábbelik alatt a nadrágból, és az alsója. A tennou annyira megijedt, hogy kicsit tragikusabban fogta fel a karcolásokat, és meg volt róla győződve, hogy borzasztó mély sebek tarkítják a testét, szóval nekikezdett sírni, és Kunzite után kiabálni.

- Neem, ő nincs itt, és nem is lesz! - kiáltotta Zoisite arcába a youma, majd még egy akkora pofont lekent neki, hogy szerencsétlennek csengett a füle tőle. Aztán Canach két karma közé csippentette az alsónadrág szélét; a tennou szeme tágra nyílt a döbbenettől, ahogy az anyag megadta magát, és felfedte az intim testrészét. Erre valahogy nem számított.

- Most meglakolsz - jelentette ki Canach bátorítóan, majd felnyalábolta a félelemtől béna Zoisite-ot, és egy határozott, cseppet sem finom mozdulattal az ágyra dobta áldozatát, majd maga is követte. Zoisite háta mögé kötözte a láncokkal annak csuklóit, ügyelve arra, hogy egyenesen fájjon neki a kényelmetlen testhelyzet, majd hanyatt fekve lenyomta a tennou-t az ágyra, és felé térdelt. Zoisite rémülten állapította meg, hogy a hatalmas hímtag, ami feléje lógott, azóta lekonyult valamelyest.

- Gyerünk - mordult rá Canach. - Szopd fel!

- Anyád! - nyögte Zoisite; biztos volt benne, hogy semmi pénzért szájába nem venné, főleg úgy, hogy nemrég még egy nőstényben mártogatta meg a youma.

- Gyerünk, te rohadt kis szuka, vagy kitépem a nyelved, és akkor aztán nem lesz mivel nyalogatnod a drágalátos Kunzite-od faszát!

Zoisite felvisított, ahogy a karmos ujjak összeszorultak a nyaka körül; pár ijesztő másodpercig nem kapott levegőt, majd mikor kapkodva kinyitotta a száját, hogy az éltető oxigén minél jobban a tüdejébe hatolhasson, Canach odanyomta a farkát.

- Neee - nyögte a tennou, de hiába próbálta elfordítani a fejét. Az egyetlen lehetőség az volt, hogy olyan szorosan összezárja a száját, amennyire tudja, de erről sajnos lemaradt; még mielőtt megtehette volna, a youma makkja már a szájában is volt, és nem kellett sok hozzá, csak egy határozott csípőlökés, hogy még mélyebbre hatoljon benne.

Zoisite-nak könnyezni kezdett a szeme, ahogy a youma egész egyszerűen szájba baszta, és nem csak a fizikai bántalmazás miatt. Ennyire megalázottnak még sosem érezte magát; miközben a hatalmas hímtag a torkát verdeste, és érezte szétáradni az undorító ízt a szájüregében, arra gondolt, hogy bárcsak itt lenne Kunzite, és segítene rajta. Szinte várta, hogy a szerelme felbukkanjon, egy jól irányzott mozdulattal kivégezze Canach-ot, és megmentse... Aztán arra gondolt, hogy ezek után Kunzite biztosan nem akarna vele... nem hogy szeretkezni, még csókolózni sem, hiszen a szájába vette egy mocskos, gusztustalan youma farkát! A gondolatra csak még inkább sírni, illetve öklendezni kezdett. A youma erre kivette az alatta fekvő tennou szájából a vesszejét, ami ismét keményen, büszkén ágaskodott felfelé.

- Azt hinné az ember, hogy ennél többet bírsz - jegyezte meg, a köhögő, hányingerrel küzdő Zoisite-ot figyelve, aki legszívesebben visszaszólt volna valami csípőset, de jelenleg erre nem érezte magát alkalmasnak, minden erejét lekötötte, hogy megpróbálja valahogy összeszedni magát. Még nem volt veszve minden, most kellett volna gyorsan valami tervet kovácsolnia, mielőtt… mielőtt… totálisan késő lesz. Sajnos Zoisite-ot a gondolattól is kezdte elborítani a pánik, ráadásul Canach sem habozott sokat, bepozícionálta a rémült tennou-t.

- Ne, ne, eressz el, te mocskos vadállat! – visítozott Zoisite, de ezzel inkább csak hergelte a youmát, aki egyébként elégedetten vigyorogva hajtogatta szét áldozata lábait, majd elkezdett behatolni. Zoisite tovább kiabált, Kunzite után is, hiába tudta, hogy Canach-nak igaza volt, mikor azt mondta, az ezüst hajú tennou nem hallhatja őket. Sőt, senki sem hallhatja őket, hála annak az átokverte hangszigetelő varázsnak. Zoisite érezte, hogy a hatalmas hímtag beléje furakodik, és az, hogy minden porcikája tiltakozott ellene, nem sokat segített; pokolian fájt, mert a nyálon kívül más síkosítót nem használtak. De ha azt hitte, hogy a behatolás fájt, akkor nagyot tévedett, legalábbis ahogy Canach durván elkezdte mozgatni a csípőjét, úgy érezte, ekkora fájdalmat még sosem pipált életében. Ráadásul a youma végig kárörvendően bámult a képébe, kiélvezte az áldozata minden fájdalmát, majd jóleső morgással töltötte meg azzal a bizonyos magjával a tennou-t, amit már említett.

Zoisite közben már abbahagyta a kiabálást és a tiltakozást, nem volt többé értelme. Csak azért rimánkodott, hogy jöjjön el a megváltó sötétség, de még tisztességgel elájulni sem tudott, kénytelen volt tűrni a tompuló, de nagyon is prominens fájdalmat az alfelében. Lesütötte a szemét, direkt nem nézett Canach felé, csak hallotta és érezte, hogy a youma feláll az ágyról. Pár pillanat csend következett, Zoisite-nak hosszú perceknek tűnt, míg Canach elgyönyörködött benne, mit tett.

- Remélem, megtanultad a leckét – mondta, majd gúnytól csöpörgő hangon hozzátette: - Zoisite-sama.

A láncok eltűntek a tennou csuklói körül, ahogy Canach elvonult, a lakosztály ajtaja hangtalanul csukódott utána. Zoisite kihúzta maga alól a karjait, amik fájdalmasan elzsibbadtak, a vörös sebekről nem is szólva, amiket a szoros láncok okoztak, ahogy a húsába fúródtak. De minden testi fájdalmon felül ott lüktetett a tennou agyában az, amitől mindennél jobban szenvedett; a megaláztatás.

- Ezért még megfizetsz, te nyomorult – fogadkozott magában. – Ha Kunzite-sama ezt megtudja, nem éred meg a holnapot.

Éjféli látogató

Cím: Éjféli látogató
Fandom: Angel Sanctuary
Páros: Kurai/Bolond Kalapos
Besorolás: 18+
Figyelmeztetések: femslash, yuri
Leírás: Kurai rossz szokása, hogy mindig olyanokba zúg bele, akikbe nem kellene.

Éjféli látogató

Kurai félszegen, de azért csábítónak szánt mosollyal az arcán tolta le a bugyiját, és meglehetősen kihívó pozícióban ült le az ágy szélére, ügyelve rá, hogy a Kalapos mindent lásson, amit csak kell. Az nem is igen tétovázott sokat, a hercegnő széttárt combjai közé lépett, csókolta, mintha nem lenne holnap, az egyik hosszú ujja pedig Kurai lábai közét célozta be...

A hercegnő szemei felpattantak, de csak sötétséget látott. Beletelt néhány másodpercbe, míg rájött, hogy az ágyban fekszik, amit pedig olyan valóságosnak érzékelt, csupán álom volt. A lüktetés a lábai között csak lassan enyhült, ő pedig szégyenkezve fúrta az arcát a párnájába. Mióta a Kalapos egyre többször meglátogatta, és megcsókolta, nem tudott szabadulni az ehhez hasonló álmoktól. Aztán megtudta, hogy a Kalapos valójában nem is férfi, és valahogy ez az információ csak még izgalmasabbá tette az egészet, meg nem utolsósorban Kurai amúgy is úgy találta, hogy a nőket sokkal vonzóbbnak találja a férfiaknál. Főleg persze Alexiel úrnőt, akibe azóta reménytelenül szerelmes volt, hogy először meglátta, de mivel az angyalt már rég elveszítette... maradt Mudou Setsuna, aki ugyan férfi volt, de Kurai mégis vonzódni kezdett hozzá, főleg, mikor megbizonyosodott arról, hogy tényleg Alexiel egyik reinkarnációja az. Csakhogy Mudou Setsuna a saját húgáért volt oda, és Kurainak esélye sem volt. Ezt már sokszor mondogatta magának, mégis ugyanúgy fájt, viszont mióta a Kalapos megjelent, valahogy kevésbé érezte úgy, hogy összetört a szíve, és sosem gyógyulhat már be. Különös, de nem mondhatta, hogy annyira bánja... Az egyetlen, amit nagyon bánt, hogy a Kalapos nem magának akarta a sárkányhercegnőt, hanem Lucifernek. De akkor miért csókolta meg, és miért udvarol neki folyamatosan...?

Kurai teljesen össze volt zavarodva, és a fejében kavargó kusza gondolatoknak hála vissza sem tudott aludni, úgyhogy végül feladta, és felkelt az ágyból. Egy szál bő, ujjatlan felsőben és rövidnadrágban, mezítláb lépett ki az erkélyre, és sóhajtva pillantott fel a mindig sötét égre. Annyi szenvedésen kellett keresztülmennie... Miért ő? Szörnyen igazságtalannak érezte ezt az egészet, és most még a Kalapos is... még ő is...

- Így meg fogsz fázni, hercegnő - szólalt meg egy sima hang, mire Kurai összerezzent, és felpillantott a korláton, keresztbe tett lábakkal üldögélő Kalaposra, aki az előbbi másodpercben még biztos, hogy nem volt ott.

- Leszokhatnál már arról, hogy ilyen hirtelen felbukkansz a semmiből - mondta el, úgy érezte, századszorra, miközben összefonta a karjait a mellkasa előtt, részben csupán azért, mert tényleg fázott. Elég hűvös volt a napközbeni állandó meleghez képest, de erre nem gondolt, mikor kilépett az ajtón.

- Sajnáljuk - mosolygott a Kalapos úgy, hogy sütött róla, egyáltalán nem sajnálja. - De nem hagyhatjuk, hogy a kedvenc menyasszonyjelöltünk ágynak essen az esküvő küszöbén...

- Még nem mondtam igent - emlékeztette a sátánt Kurai fancsali képpel. Persze, hogy rögtön ezzel kellett jönnie, nem mintha annyira könnyen meg tudott volna feledkezni a tényről, hogy a Kalapos nem is érdeklődik úgy iránta... remek. Kurai, aki soha senkinek sem kell. Most tekintsünk el Lucifertől, aki nyilván csak egy menyasszonyt akart, és nem érdekelte, hogy Kurai lesz az, vagy más.

- Még - ismételte a Kalapos, és rákönyökölt a térdére, az arcát pedig a tenyerébe fektette, úgy figyelte Kurai minden rezdülését, aki morcos képet vágva bámulta a padlót. Semmi kedve sem volt felnézni az erősen festett arcra, pedig nemrég még minden vágya volt, hogy láthassa. - Biztosak vagyunk benne, hogy sikerül megszereznünk a lehető legjobb menyasszonyt, és az bizony, semmi kétség, te lennél, hercegnő.

- Baromság - morogta Kurai. - Tényleg nincs jobb jelölt nálam? Tuti ezerszer szebb lányokat is találtál.

- A szépség itt nem releváns - legyintett a Kalapos, mire Kurai már kezdett volna végképp elkeseredni, de aztán a sátán hozzátette: - Persze szerintünk csodálatos szépség vagy még így, fiúruhában is. Azonban menyasszonykeresés szempontjából fontosabb a vérvonal, ezt meg kell értened.

Kurai nem tudta eldönteni, hogy ezt a másik csak azért mondja, hogy megvigasztalja, vagy komolyan gondolja. Ami őt illeti, nem gondolta valószínűnek, hogy akárki is vonzónak találná, maximum akkor, ha kénytelen volt szoknyába bújni, azt viszont mindig is utálta. Sokkal jobban szerette a fiúruhákat, kényelmesebb volt és nem érezte úgy, hogy mindenki őt bámulja és magában bírálja a testét, mindenesetre őszintén örült volna neki, ha a Kalaposnak tényleg tetszik. Csak hát a Kalapos esetében sosem lehetett tudni, hogy őszinte-e, vagy csak manipulálni akarja...

- Jól van, értem - sóhajtotta, és odalépett a sátán mellé a korláthoz, lebámulva a sötétbe, amit csak néhol tört meg néhány pislákoló fény. Még mindig direkt nem nézett a másikra, pedig olyan közel álltak egymáshoz, hogy szinte érezni vélte a vibrálást kettejük között, mégis a makacssága győzött. Aztán hallotta, hogy a Kalapos leugrik a korlátról, a következő pillanatban pedig illatos, nehéz anyag borult a vállára; meglepetten pillantott fel a sátánra, aki a zakóját a hercegnő vállára terítette, most pedig egy szál fodros ingben állt előtte.

- Mint már említettük, azért jöttünk, hogy meg ne fázz - mondta a Kalapos, mire Kurai halványan elmosolyodott, és összébb húzta magán a ruhadarabot, közben önkéntelenül is mély levegőt vett, hogy beszívja a Kalapos illatát. Először volt benne a számára valami kis zavaró szúrósság, de mostanra már ott tartott, hogy teljesen odavan érte. Nagyon nem kellett volna, hogy ennyire tetsszen neki a helyzet, és csak későn jött rá, hogy valószínűleg feltűnt a Kalaposnak is ez a hirtelen hangulatváltozás.

- Így már sokkal jobb - mondta, és kicsit megemelte Kurai állát, hogy az végre ránézzen. A hercegnő azonban még most is ellenállt, elhúzta a fejét és a világért sem pillantott volna fel. - Épp azt akartuk mondani, hogy a mosolyod mennyivel szebb ennél a durcás pofinál, de úgy tűnik, elkéstünk. Csak nem neheztelsz ránk valamiért?

- Örülök, hogy feltűnt - motyogta Kurai, de aztán meg is bánta. Nem akarta, hogy a Kalapos tudja, mit érez vele kapcsolatban, akkor meg mi a fenének járatja a száját? Legszívesebben visszaszívta volna az egészet. A fejét ráborította a széles korlátra, és azt kívánta, bárcsak elsüllyedne. A Kalapos érintése meglepetésként érte.

- Áruld el, mi bánt, hercegnő.

- Hogy mi? - kapta fel a fejét Kurai; hirtelen harag gyúlt benne, és amúgy is elege volt már, hogy senkinek sem beszélhet az érzéseiről, na most jól kiadott magából mindent. Azt, hogy Alexiel soha észre sem vette, Mudou Setsuna úgyszintén, Lucifernek nem számít, a Kalaposnak pedig... nos... itt elakadt, és megint megbánta, hogy meggondolatlanul rázúdított mindent a sátánra, aki biztosan csak ki fogja használni a helyzetet. A francba!
A Kalapos még várt egy pár másodpercet, hátha a hercegnő folytatja, de mikor látta, hogy erre nincs esély, megragadta őt a vállainál fogva. Kurai meglepetten hagyta, hogy a sátán maga felé fordítsa, és végre egymás szemébe néztek.

- Mi törődünk veled, hercegnő - jelentette ki a Kalapos egyszerűen, majd lehajolt és megcsókolta Kurait, akinek könnyek szöknek a szemébe, amiket már nem tudott visszatartani, és úgy érezte, most már minden mindegy; a karjait kétségbeesetten a Kalapos nyaka köré fonta, mikor érezte, hogy az el akar húzódni tőle. A zakó leesett a földre, de egyiküket sem érdekelte. A Kalapos, mikor rájött, mit akar a másik, elmélyítette a csókot, a hercegnő pedig felnyögött. Ez az, erről álmodott, és most... most tényleg megtörténik... Önkéntelenül is hozzásimult a teste a partnerééhez, a keze pedig lejjebb csúszott, kíváncsian tapogatózva. A Kalapos egyszerre csak megszakította a csókot, de még mielőtt Kurai csalódott lehetett volna, nekiesett a hercegnő nyakának, aki ismét felnyögött, de ezúttal a fájdalomtól, ami mégsem volt olyan kellemetlen, mint azt gondolta volna. Átölelte a Kalapos karcsú derekát, még jobban magához húzta, úgy ölelte, mintha nem lenne holnap... Aztán győzött a kíváncsisága, és kihúzta az inget a Kalapos nadrágjából, hogy alábújtathassa a kezét, hogy meleg bőrt érezhessen a tenyere alatt. A Kalapos mintha megmerevedett volna, abbahagyta, amit épp csinált, a hercegnő pedig rájött, hogy valószínűleg ezt nem kellett volna. De vajon miért?

A sátán hátrált egy lépést, Kurai keze pedig lehanyatlott, és kérdően pillantott fel a másikra. Már épp kérdezte volna, hogy mi történt, mikor a Kalapos megszólalt:

- Hercegnő... mi nem tudjuk megadni neked, amire vágysz.

- Tessék? - pislogott értetlenül Kurai. - Ha arra gondolsz, hogy nő vagy, tudom, hiszen már mondtad, de én...

- Sosem állítottunk ilyet - vágott a szavába a Kalapos érzelemmentes arccal, pedig a hercegnő szívesen vette volna, ha leolvashatja róla, mégis mit gondol.

- Akkor...?

- Sem férfi, sem nő.

Csend lett; Kurai egy pillanatig értetlenül meredt a sátánra, aztán bizonytalanul elmosolyodott.

- Biztos csak viccelsz. Adam Kadmonnak képzeled magad, vagy mi?

- Nos, be kell valljuk, ő volt az egyik inspirációnk - mondta erre a Kalapos titokzatosan. Kurai még mindig semmit sem értett, de nem igazán hitte el, amit hallott. Arra gondolt, a Kalapos biztosan csak kitalálta ezt az egészet, hogy legyen valami kifogása, hogy ne kelljen folytatnia, mert nem akarja elvenni Lucifertől a menyasszonyjelöltjét, vagy mi. Ezen megint csak felhúzta magát; ismét ugyanott tartott, mint azelőtt, senkit se érdekeltek az érzései, úgyhogy összeszedte minden bátorságát, és nekiesett a Kalapos ingének, aki meglepetten nézte, de szerencsére nem állította le. Vagy mégsem annyira szerencsés volt a dolog? Ahogy Kurai kigombolta az inget, olyat látott, amire egyáltalán nem számított; melleket várt, ha nem is túl nagyokat esetleg lekötözve, de a sátán mellkasa tényleg teljesen lapos volt, és mellbimbói sem voltak.

- Basszus... - kommentálta a dolgot, és elengedte a Kalapost.

- Mi megmondtuk - szólt erre a sátán még mindig érzelemmentes arccal.

- De hát... - nyögte Kurai, - ez hogy lehetséges? És... és odalent sincs...?

- Semmi - mondta a Kalapos szinte derűsen, és begombolta az ingjét. - Tettünk róla, hogy így legyen.

- Te... tetted ezt? - pislogott értetlenül Kurai. A Kalapos eközben felvette a földről a zakóját, leporolta, majd a vállára terítette.

- Egykor valóban nők voltunk, de tettünk ellene.

- De miért? - ismételte a kétségbeesett kérdést Kurai.

- Így éreztük helyesnek - hangzott a semmitmondó válasz. - Menj vissza a szobába, hercegnő, mert megfázol, és akkor mit mondunk Lucifer-samának, hogy vigyáztunk a kis menyasszonyjelöltjére?

- Ha nem leszek a menyasszonya, tök mindegy - vágta rá Kurai, és visszaszaladt a szobába. Maga sem tudta, mit érez ezzel az egésszel kapcsolatban, de abban biztos volt, hogy borzasztó csalódott, és nem csak azért, mert nem tudott beteljesülni, amiről álmodott, hogy az, akire vágyott, nem pont az, akinek hitte... Persze ostoba volt, hogy azt gondolta, a Kalapos majd elmeséli neki, mégis miért művelte ezt magával. Miért osztana meg vele valami ennyire személyes dolgot, mikor nem is érdekli igazán, csak mint Lucifer lehetséges menyasszonya? De menjen a fenébe Lucifer is meg a szolgája is, őt nem érdekli tovább egyik se!

Visszabújt az ágyba, magára húzta a takarót, mert tényleg átfagyott odakint, és reménykedett benne, hogy a Kalapos elmegy, és nem jön utána. Reménykedett, de közben abban is, hogy a sátán talán mégis utánamegy, leemeli a hercegnő fejéről a takarót, és... és... mond valamit, akármit, amivel megvigasztalhatja, de semmi ilyen nem történt. Kurai lassan álomba sírta magát; közben odakint pirkadni kezdett, a sötét árnyék pedig csak akkor tűnt el az erkélyről, mikor megérezte magán a nap első erőtlen, reménytelenséggel átitatott sugarát...