Oldalak

2017. július 28., péntek

Lüktetés

Cím: Lüktetés
Fandom: Phantasmagoria, Misa
Páros: Kisaki/Ayame
Besorolás: 18+
Figyelmeztetések: slash, yaoi, nemi erőszak, randidrog, drogos szex, durva nyelvezet, pwp
Leírás: Ayame nem is sejti, mennyire rossz ötlet szóba állnia Kisakival egy jól sikerült live után...


Lüktetés


Kora nyári éjjel volt, a Hold olyan erősen sütött, hogy még utcalámpák nélkül is elég jól ki lehetett venni a földön fekvő testet, főleg, hogy talpig fehéret viselt. Odakint csípős volt a levegő; Kyota épp csak kidugta a fejét, hogy rájöjjön, ide kabát kell, és már épp fordult volna vissza a kocsmába, mikor megpillantotta a nagyon oda nem illő fehérséget a földön, nem messze a hátsó bejárat melletti konténertől. Akárki is helyzete oda a testet, stílusosan kidobta, mint valami szemetet, és ezt az érzetet csak fokozta az, hogy pontosan ki is tette és miért. Egyelőre azonban Kyota nem igazán fogta fel, mit lát, mindenesetre eredeti tervével ellentétben mégiscsak kiment, és jobban szemügyre vette a földön fekvő alakot. Aztán elsápadt; felismerte a saját bandatársát, Ayamét, aki eszméletlenül hevert előtte.

---

Kisaki az elején még kényesen ügyelt rá, hogy amennyire csak lehet, inkognitóban maradjon. Nem akart feltűnést kelteni a lánykák között, akik szerencsére amúgy sem azzal foglalkoztak, hogy milyen különös fazonok álldogálnak mellettük, hanem az aktuális kedvenceiket várták nagy izgalommal. Bár az este elején még nem volt benne biztos, ki lesz a célpontja, miután végignézte az összes fellépő bandát, határozott elképzelése alakult ki a fejében arról, hogy kívánja folytatni az estét, és legfőképpen kivel. A legtöbb fellépő neve nem sokat mondott számára, a Misáról viszont hallott már minden értelemben, azt régebben meg is jegyezte, mennyire vonzó is az énekes, ezért volt egy olyan érzése, hogy bizony nem talál nála jobbat aznap. A mostani, fehér prémszegélyek, csipkekesztyű, hosszú fehér csizma és kivillanó has mind megtették a hatásukat, hát még azok a hosszú, formás combok… Ez a látvány magáért beszélt.

Kisaki tudta, hogy jobban meg kell ismernie az énekest, és azt sem bánta, ha kénytelen lesz érte feladni az inkognitót. Backstage passal természetesen rendelkezett, úgyhogy miután a banda végzett, egyszerűen be tudott sétálni közéjük. A maszk és a napszemüveg nélkül az egyik tag, akinek Kisaki nem jegyezte meg a nevét, hiszen nem találta túl vonzónak, fel is ismerte, és azonnal szaladt smúzolni. Kisaki kegyesen beszélgetett vele pár percet, és már meg is volt invitálva az afterpartira egy másik, ennél is ócskább lebujba, ami csak pár sarokra volt onnét. Nemsokára már a banda két másik tagjával diskurált a füstös kocsmában egy-egy sör mellett, de mindez csak elterelő hadművelet, vagy akár féltékennyé tevés is lehetett, és úgy tűnt, jól beválik, mert Ayame időről időre aggódó pillantásokkal bombázta őket. Mintha azt kérdezte volna magában: a többiekkel miért beszélget, és velem miért nem?

Sok sörrel később Kisaki ismét napszemüvegben ült le az ideiglenesen magára maradt, már kissé elázott énekes mellé.

- Ayame-kun, igaz? – kérdezte érzelemmentes hangon. A másik férfi mindeddig eléggé összezuhantnak tűnt, de ahogy felfogta, ki ült oda mellé, és azonnal felélénkült. Ezt sem hitte volna, miután Kisaki olyan látványosan kerülte őt eddig.

- Igen – válaszolta. – Kyota mondta, hogy tetszett a live.

- Valóban – sietett megerősíteni ezt Kisaki. - Nem is tudom, hogy nem tűnt fel eddig, milyen tehetségesek vagytok.

- Ugyan, dehogyis – sietett azonnal a szerénykedéssel Ayame.

- Meg is vettem a kislemezeteket – folytatta Kisaki, és még csak nem is hazudott, bár nem azért tette, mert annyira lenyűgözte volna a zenéjük, de ezt az énekesnek nem feltétlenül kellett tudnia. – Aláírnád nekem?

- Komolyan? – lepődött meg Ayame. Ha valaki azt mondja neki, hogy ma este Kisaki fog tőle autogramot kérni, körberöhögi, ehhez képest most nagyon is valóság volt mindez. Hát, megérte Osakába jönni, állapította meg, miközben még mindig elképedve kapirgált oda valamit a borítóra.

- Köszönetképp meghívlak egy sörre – jelentette ki Kisaki. Ayame nekiállt ugyan tiltakozni, hogy nincs szükség rá, meg inkább úgy érezte, ő tartozik Kisakinak, bár azt nem tudta volna értelmesen elmagyarázni, miért érez így. Talán mert örül, hogy egyáltalán szóba állt vele, azok után, hogy mindeddig kerülte? Ki tudja, mindenesetre Ayame azonnal belekortyolt az italba, ahogy Kisaki odavitte neki. Aztán szép lassan lehajtotta az egészet, miközben Kisakival beszélgettek, és egyszerre csak azt vette észre, hogy fekete pontok kezdenek táncolni a szeme előtt. Mielőtt felfoghatta volna, mi történik, elsötétült előtte a világ.

Arra ébredt, hogy egy félhomályos, idegen szobában fekszik egy ágyon. A feje borzasztóan kóválygott, de aztán eszébe jutott, hogy ivott, valószínűleg túl sokat, és ettől ájult be… valaki pedig idehozta. De mi lehet ez a szoba? Felülést nem kockáztatott meg, csak körülnézett, és megállapította, hogy ez valami hotel lehet. Nem túl drága, viszont nem is teljesen lepukkant, szóval nem az ő hoteljükben lehet. De akkor nem is egy bandatársa szedte össze?

- Á, felébredtél.

Az egyik ajtó kinyílt, és kilépett rajta a köntösbe bugyolált Kisaki, aki láthatólag épp most fejezte be a zuhanyzást, mert gyöngyöző cseppecskék ültek a haja végén. Ayaménak fogalma sem volt, miért a férfi nyalábolhatta fel, annyira jóban azért mégsem voltak… Mi ez az egész?

- Hogy kerültem ide? – kérdezte, és megtapogatta a homlokát. Vagyis csak szerette volna, mert a jobb csuklója legnagyobb rémületére az ágytámlához volt bilincselve. Hitetlenkedve meredt először a láncra, majd Kisakira. – Ez meg mi?

- Csak óvintézkedés – vont vállat a férfi, és leült Ayame mellé az ágyra. A keze előrenyúlt, és végigsimított a felfelé kényszerített meztelen felkaron, majd az eléje táruló hónaljon. Ayama csak fáziskéséssel kapcsolt, és igyekezett volna lerázni magáról az érintését, de valahogy nem volt még magánál annyira, hogy rendesen tudjon mozogni. Különös érzés volt, hogy a teste nem engedelmeskedik úgy, ahogy szeretné, ráadásul még meg is bilincselték; nagyon ijesztő helyzet volt.

- Nyugi – mondta Kisaki látva a foglya növekvő pánikját. – Mindjárt élvezni fogod.

- Mi? – esett még nagyobb kétségbe Ayame. – Engedj el, ez rohadtul nem vicces!

Közben Kisaki elvett egy doboz sört az éjjeliszekrényről, egy szisszenéssel felnyitotta, aztán valami gyanús port öntött bele, ami szintén a szekrényen volt odakészítve. Ayame tágra nyílt szemmel nézte; csak ekkor kezdett derengeni neki, hogy Kisaki valószínűleg az előző sörébe is tett valamit, az ütötte ki. Hallott már ilyen történeteket, de ott mindig lányok voltak az áldozatok, szerencsétlen, gyenge és magatehetetlen lányok, nem férfiak, mint ő, Ayame! Akárhogy is volt éppen öltözve, attól még férfi volt, a nőket szerette, és megrémítette a gondolat, hogy nőként akarják használni… mert azt akarják, igaz? Ez az elmebeteg buzi itt éppen arra készül! Ez nem lehet igaz!

- Nem iszom meg! – jelentette ki, ahogy Kisaki felé nyújtotta a dobozt. – Azt lesheted!

- Nekem mindegy – mondta erre Kisaki. – Ez a kellemesebb módszer, de van nálam injekció is.

- Mi? – rándult meg Ayame arca. Ez tényleg nem lehet igaz!

- Injekció – ismételte Kisaki majdhogynem derűs nyugalommal. – Ha azt akarod, csak szólj. Igaz, kissé ütősebb anyag, mint ez a bogyó volt itt, de hát ha erre vágysz…

- Nem vágyok én semmire! – akarta kiáltani Ayame, de sajnos nem volt képes olyan nagy hangerőt kiadni magából, mint szerette volna. Pedig milyen szívesen kiabált volna segítségért, hátha meghallja valaki! – Eressz végre el!

- Hát jól van – mondta Kisaki. Persze nem az eleresztésre célzott, hanem odament a székre tett cuccaihoz, és némi kotorászás után megtalálta, amit keresett, egy steril, csomagolt injekciós tűt. Ayame tehetetlen rémülettel a szemében nézte, hogy szív fel vele a másik férfi egy ampullányi zavaros löttyöt, ami nagyon nem volt bizalomgerjesztő.

- Ne – nyögte hitetlenkedve, ahogy Kisaki közeledni kezdett hozzá. – Ne csináld, nem hallod? Ne!

Kisaki azonban rendületlenül folytatta, amit elkezdett, nem volt nehéz dolga, egyszerűen hasára tudta fordítani a szinte magatehetetlen férfit, majd felhúzta a ruháját, a rövidnadrágját pedig le. Tökéletesen kívánatos farpofák kerültek elő belőle, Kisaki megnyalta az ajkát, majd a térdével lefogta az úgy-ahogy ellenkezni próbáló énekest, és minden további nélkül a bal félgömbbe szúrta a tűt. Ayame keserves nyöszörgésre fakadt, de esélye sem volt a szabadulásra; a tű egy örökkévalóságnak tűnő percig csak állt ki a fenekéből, aztán Kisaki végre megkegyelmezett, és belefecskendezte a tartalmát, majd kihúzta. Ayame tehetetlenül zihált, fogalma sem volt, mit tesz majd vele a lötty, de a legrosszabbtól tartott; a fejét azért oldalra fordította, hogy szemmel tudja tartani Kisakit, ameddig csak lehet.

Ő azonban egyelőre nem tett semmit, csak szépen letette a fecskendőt az asztalkára, majd visszaült az ágy szélére, és megbabonázva meredt az Ayame lemeztelenített farpofájából kiserkent vérre.

- Mit lőttél belém? – kérdezte Ayame. – Ez valami drog?

- Ha megiszod a sört, nincs ez az egész. De hát neked makacskodnod kell…

- Kérdeztem valamit! – próbált kiabálni Ayame. – Mi volt az? És mit akarsz tőlem?

- Semmi olyat, amit te nem akarnál megadni nekem – jelentette ki nagy titokzatosan Kisaki, amitől Ayame csak még dühösebb lett.

- Én ezt nem akarom! Engedj már el, és akkor… akkor nem megyek egyenesen a rendőrségre, sőt, nem szólok senkinek, esküszöm, csak engedj már el!

- Nem fogsz, az biztos – jelentette ki Kisaki, majd a falon függő órára pillantott. – Már érezned kellene a hatását… nem?

- Nem tudom, mit kéne éreznem! – nyögte kétségbeesve Ayame. Persze szédült, a feje lüktetett és gyengének érezte magát, mióta felébredt, talán csak kicsit mintha melege lett volna hirtelen.

- Hm, akkor még várnunk kell – mondta Kisaki, aztán hirtelen megmozdult, amivel jól megrémítette Ayamét. – Csak az a baj, hogy nekem nincs türelmem hozzá.

Az énekes legnagyobb rémületére azt érezte, hogy Kisaki nyelve a fenekét nyalja. Nem láthatta, de igazából csak a vért nyalta le róla, Ayame legnagyobb rémületére azonban a dolog hihetetlen hatással volt rá. A fejében irtózott tőle, undorítónak találta az egészet, és mégis… mintha élvezte volna, mintha a pénisze külön életre kelt volna, és igenis tetszett volna neki, hogy egy másik férfi nyalogatja őt. Ez volt hát a szer hatása? Valami vágyserkentő? Nem lehet igaz!

- Na, érzed már? – érdeklődött Kisaki. Ayame a párnába fúrta a fejét, és nem válaszolt, ami felért egy beismeréssel; Kisaki elégedetten elmosolyodott, majd nem teketóriázott tovább, hiszen eddig is olyan nehéz volt visszafognia magát, és széthúzta azokat a kerek, formás kis farpofákat, hogy végre azt nyalogathassa, amire úgy várt; a rózsaszín, reszkető ánuszrózsát. Ayame elnyomott egy kiáltást a különös érzésre, és bár ugyanúgy undorodott a dologtól, mint eddig, a farka sajnos már kőkemény volt, és akármennyire nem szerette volna… valahogy élvezte. De nem akarta. Akkor sem akarta!

Kisaki csak percekkel később emelte fel a fejét, majd kíváncsian fordította hátára a férfit, akinek előbukkant a merevedése. Az arcra vöröslött, és borzasztóan szégyellte magát; tudta, hogy nem tehet róla, ha nem lett volna a cucc, amit belé fecskendezett Kisaki, az életben nem élvezett volna ilyesmit, mégis szégyen járta át a legkisebb porcikáját is.

- Hagyj békén – nyögte nem valami meggyőzően.

- Ugyan, Ayame-kun, hiszen te is akarod.

- Nem…

- Akkor miért áll a farkad?

- Te… - Ayame legszívesebben megint a párnába rejtette volna az arcát, és legnagyobb rémületére azt vette észre, hogy valami hülye köd kezd az agyára szállni, mert már beszélni se bírt normális, egybefüggő mondatokban. – Miattad…

- Jaj, ez igazán megtisztelő – vigyorodott el Kisaki. – Szóval ennyire jó vagyok?

- Nem…! – igyekezett kipréselni magából Ayame, de hiába, süket fülekre talált. Kisaki közben ledobta a köpenyét, ami alatt semmit sem viselt; az ő farka is kemény volt már, ha nem is teljesen. Aztán nem tudott ellenállni neki, hogy ismét meg ne cirógassa a fél hónaljat, ami eléje tárulkozott; Ayame enyhén összerándult, de ellenkezni nem tudott, még akkor sem, mikor Kisaki odahajolt hozzá. A férfi orrát megcsapta áldozata parfümjének erős illata, keverve az izzadságával igazán izgató aroma volt az orrának. Először csak csókolgatta a nyak érzékeny bőrét, aztán beleharapott; Ayame szorosra zárta a szemét, és tűrt, mást nem tehetett. Kisaki szinte kedveskedve nyalta meg azt a bizonyos hónaljat, megízlelve a sós-férfias ízt, aztán végigsimított a simára borotvált fehér hasfalon, ami olyan szemérmetlen módon volt közzétéve mindenki éhes tekintete kereszttüzének. Kisaki el tudta képzelni, hogyan gondolhatnak vissza rá a rajongólányok, ő azonban most végigsimíthatja, megízlelheti a finom bőrt… Végigborította csókjaival, aztán lejjebb tolta a szűk kis nadrágot, hogy teljesen hozzáférjen a kemény péniszhez, és a szájába vette.

Ayame meglepetten nyögött fel, és hogy még nagyobb legyen a szégyene, túl hamar élvezett el egyenesen Kisaki szájába, aki a jelek szerint igencsak tehetségesen szopott. A férfi elégedetten emelte fel a fejét, és felmászott Ayaméhoz; az énekes ijedten nézett rá, majd mikor látta a felé közeledő ajkakat, gyorsan oldalra fordította, de Kisaki vasmarokkal erőltette vissza. Egymás szemébe néztek, Ayame igyekezett volna a fejét rázni, de hiába. Kisaki kinyitotta a száját, és jó adag nyállal kevert spermát folyatott a másik férfi szorosan zárt ajkaira, majd igyekezett az ujjaival bejuttatni az anyagot a szájába, csakhogy Ayame makacsul kitartott. Legalább a száját csukva tudta tartani, ennek örülhetett, bár már ennyitől hányingere volt, de leküzdötte. Ami viszont még ennél az undorító kis közjátéknál is jobban megrémítette, az az volt, hogy a vágya cseppet sem lohadt le, hiába élvezett el. Mondjuk annyira nem volt meglepő a dolog, de ilyen "élményben" még sosem volt része, ezért aztán reménykedett… persze hiába.

Kisaki közben a másik éjjeliszekrény felé nyúlt, elvette róla az odakészített telefonját, és egyenesen Ayame felé fordította, akinek még tiltakozni se volt ideje, máris több kép készült róla gecis szájjal, illetve álló farokkal; ez mindennél rosszabb volt. Az énekes szemét elöntötték a tehetetlen könnyek, de nem adta meg fogva tartójának azt az örömöt, hogy hagyja is kicsordulni őket. Visszanyelt mindent, és ismét elfordította a fejét.

- Makacs vagy – állapította meg Kisaki, miközben kézbe vette a férfi merevedését, és finoman húzogatni kezdte. – Pedig le sem tagadhatnád, mennyire élvezed.

Ayame csak a fejét rázta.

- Nem? – kérdezte gúnyolódva a másik. – Pedig te igenis élvezed. Akarod. Vágysz rá.

Ayame egyre gyorsabban szedte a levegőt. Mintha légszomja is lett volna, és ettől csak még jobban pánikba esett, de még csak szólni sem volt képes Kisakinak, na nem mintha esélyes lett volna, hogy érdekelné. Csakhogy mi van, ha allergiás arra a nyomorult drogra, amit kapott, mindjárt meghal itt, és senki sem segít rajta? Valószínűleg Kisaki akkor is folytatná, amit elkezdett. De legalább éreznie nem kellene… Ettől függetlenül Ayame nem lelkesedett a halál gondolatáért, sőt. Rémülten igyekezett rendesen lélegezni, csakhogy ekkor Kisaki felemelte a férfi lábait, a térdeivel felpolcolta a derekát, és némi síkosítót nyomott az elé táruló ánuszrózsára.

Ayame elkeseredetten nyögött fel; tudta, hogy ez lesz a vége, mégis reménykedett benne az utolsó pillanatig, hogy mégsem. Hogy Kisaki megelégszik ennyivel, hogy nem akarja megtenni…

Kisaki közben elkezdte belemasszírozni a hűvös gélt, majd próbálgatta a bejáratot egy ujjával. Ayaméval forgott a szoba, úgyhogy inkább összeszorította a szemét, és közben azt a sokkoló felfedezést tette, hogy… ahogy elkezdett benne mozogni az az ujj, igencsak kellemesnek találta a dolgot. Igazából nem volt benne semmi kellemetlen, annál inkább volt élvezetes. Az arca különös grimaszba ugrott, Kisaki pedig a szabad kezével felemelte a telefonját, és ezúttal filmezni kezdte, ahogy ujjazza a férfi fenekét, majd annak kéjes arckifejezését is megörökítette, meg a sóhajokat, amiket nem tudott elnyomni.

- Élvezed? – kérdezte, mire Ayame automatikusan megrázta a fejét, de továbbra sem nyitotta ki a szemét. Kisaki elhúzta a száját, és letette a telefont, majd újabb két ujját erőszakolta a szűk nyílásba, ami szinte semmi fájdalmat nem okozott Ayaménak. Csak még jobb volt a még több ujj, bár ezekkel Kisaki már nem szórakozott annyit, Ayame szerint túlságosan hamar is kihúzta őket, majd előkotort egy előre odakészített gumit az egyik fiókból, felhúzta, és belehatolt a foglyába, aki engedelmesen lazult el és fogadta magába, már egyáltalán nem ellenkezett a teste. Az esze más kérdés volt, de azt meg eléggé elhomályosították a szerek, úgyhogy eljutott odáig, hogy minden ellenkezés nélkül kezdett szuszogni majd nyögni Kisaki lökéseinek ritmusára. Egészen erotikus volt látni és hallani, hogy mennyire élvezi a dugást; Kisaki ismét filmezni kezdett, és ezúttal már nem csalódott, pont olyan felvételt sikerült készítenie, amin az látszott és hallatszott, hogy Ayame egyáltalán nem ellenkezik, sőt, akarja az aktust. Most már csak egy kérdés volt hátra:

- Élvezed?

Ayame arca grimaszba rándult, már rázta volna a fejét, de Kisaki leállt a mozgással, és abban a pillanatban az énekes úgy érezte, ha a másik férfi leáll, ő megőrül, nem bírja ki, úgyhogy minden szégyent félredobott a fenébe, és alig észrevehetően bólintott. De ez nem volt elég.

- Nem hallom.

Ayame összeszorította a fogát; nem akart ilyesmit mondani, viszont úgy érezte, megőrül, ha nem élvezheti tovább a szexet.

- I-igen… - nyögte. – Élvezem…

Ez az, gondolta Kisaki, megvolt, amire vágyott. Most már nyugodtan letehette a telefont, és kihúzta magát Ayaméből, akiből kitört egy tiltakozó morgás. Kisaki gyorsan oldalára fordította az énekest, majd felemelte annak lábát, azt a csodaszép, sima combot a vállára helyezte, és így hatolt be az éhes lyukba. Ayame felsóhajtott az élvezettől; a férfi lassan, majd egyre gyorsabban és durvábban dolgozott rajta, közben pedig megragadta Ayame változatlanul kemény farkát. Az énekes elfojtott nyögést hallatott, az élvezete megkétszereződött; most már tényleg teljesen elborította az agyát a köd, fel sem fogta igazán, mi történik, csak azt tudta, hogy szüksége van Kisaki farkára, Kisaki markára, Kisaki mindenére ahhoz, hogy ne őrüljön bele a kielégületlenségbe. Minden egyes lökés után újabbat és újabbat akart, minden egyes pumpálás közelebb repítette a csúcshoz… Megint elélvezett, ezúttal a lepedőre meg a saját hasára úgy felesben, de ismét nem érzett valódi kielégülést, még többre vágyott.

Kisaki azonban kihúzta belőle a farkát, és a hasára fordította, amennyire lehetett, szétnyitotta a férfi lábait, aztán így hatolt bele ismét. Ayame agyát elöntötte a kéj, ahogy újból alaposan megdöngették, csakhogy ezúttal már Kisaki sem bírta olyan soká. Nem telt bele öt perc, és elélvezett ő is; nem sokat zavartatta magát, ráfeküdt az alatta lévő férfira, aki jó pár percig úgy érezte, menten szétnyomja a felé boruló nehéz test, ráadásul a sajátja is újbóli kielégülésért kiáltott. Borzalmas volt, érezte, hogy kicsurran a könnye, már nem volt ereje visszatartani. Kisaki szerencsére nemsokára leszállt róla, kidobta a használt gumit, és elégedetten vette észre a szürke csíkokkal tarkított arcot. Hát sikerült megríkatnia.

- Ne sírj, Ayame-kun – mondta olyan hangon, mintha egy kisgyerekhez beszélne. – Mindjárt kapsz valami szépet.

Ayaménak fogalma sem volt, miről lehet szó, mindenesetre kinyitotta a szemét, és homályos tekintettel figyelte, hogy vesz elő Kisaki a fiókból valamit, ami határozottan… egy vibrátor volt, elég nagy, rózsaszín-fehér, mindenképpen nagyon csajos. Ayamét már ez sem zavarta, sem az ismét felé forduló kamera, minden ellenállás nélkül hagyta, hogy Kisaki a hátára fordítsa, és engedelmesen széttárta a lábait, hogy a vibrátor célba találhasson. Kisaki egy kicsit húzogatta ki-be, mielőtt bekapcsolta volna; Ayame felnyögött. Jó volt, más, de ez is nagyon jó, el se tudta képzelni, hogy élhetne egy ilyen vibrátor nélkül… csodálatos volt. Kisaki megragadta Ayame szabad kezét, és a férfi farkára tette, aki azonnal verni kezdte. Újabb remek videó született, még azt is megörökítette, ahogy Ayame ismét elélvezett, és többet akart.

- Még, még, még… - nyögte, és Kisaki visszadugta a vibrátort, Ayame pedig úgy érezte, ismét a mennyekben van…

Aztán vége lett. Kisaki otthagyta, mikor a szűnni nem akaró merevedése végül mégiscsak kezdett lelohadni, az addigi kéjes érzés, amit a vibrátor vagy az önkielégítés okozott, inkább már fájdalomba kezdett átváltani, olyan volt, mint mikor túl sokat verte a farkát, és valószínűleg erről is volt szó. A feneke pedig tényleg egyenesen fájt, már nem vágyott arra, hogy valami kitöltse… Felnyögött, de nem a gyönyörtől. Kisaki akkor már nem volt a szobában, Ayaménak fogalma sem volt, hova tűnt, de félni kezdett, hogy valaki így, meztelenül, mindenféle testnedvekkel tarkítva fogja megtalálni… nyögött még egyet. A szájára száraz sperma ragadt, csakhogy már ez sem érdekelte; megpróbált kiáltani, de nem sikerült, mindenesetre Kisaki meghallotta, és kijött a fürdőszobából. Odament hozzá, felvette az ágyra dobott telefont, és Ayame elé tartotta, aki végignézhette az egyik legjobb felvételt arról, hogy dugják, és hogy ő ezt saját bevallása szerint élvezi. Borzalmas volt ezt látni, és ismét a szégyen pírja öntötte el az arcát. Kisaki elégedetten konstatálta a dolgot, aztán odahajolt a férfihoz, és a szemébe nézett.

- Na ide figyelj – mondta. – Ezen a felvételen teljesen egyértelmű, hogy akarod, hogy szétbasszam a csinos kis segged, úgyhogy nincs értelme azon filóznod, hogy elmész a rendőrségre, ez elég bizonyíték ahhoz, hogy ne higgyen neked a kutya sem. Ja, és ha esetleg akárkinek is eljárna a szád a rendőrökön kívül, ezek a felvételek szép sorban kikerülnek a netre. Szerintem derékba törne a kis karriered, mit gondolsz?

Ayame úgy érezte, menten rosszul lesz.

- Én is így gondoltam. Majd kitalálsz egy sztorit, hogy túl sokat ittál, vagy mit tudom én, egy csajjal voltál, nem érdekel, de rólam egy szót se szólsz.

Kisaki elhallgatott; egy pillanatra elgondolkodva méregette az ágyon fetrengő énekest, aztán kezébe vett egy újabb tablettát meg egy pohár vizet, és belediktálta a férfiba, aki szinte már nem is ellenkezett, és kisvártatva elsötétedett előtte minden...

2017. július 25., kedd

Canach szukája

Cím: Canach szukája
Fandom: Sailor Moon
Páros: youma/Zoisite
Besorolás: 18+
Figyelmeztetések: slash, yaoi, nemi erőszak, durva nyelvezet, pwp
Leírás: Zoisite-nak meggyűlik a baja egy hím youmával, aki sajnos minden tekintetben erősebbnek bizonyul nála.


Canach szukája


- Ti meg mi a fenét műveltek itt?!

Zoisite dühtől lángoló szemekkel meredt a két youmára, akiket félreérthetetlen helyzetben talált a saját hálószobájában. Szerencsére az ágy érintetlen maradt, de a kanapét már alaposan használatba vették; a nőstény, aki egyébként Zoisite lakosztályának tisztaságáért és rendjéért felelt, ezért aztán szabad bejárása volt, rémülten nyikkant fel, ahogy megpillantotta gazdáját, és pattant volna fel. Valószínűleg elszaladt volna szégyenében, de ahhoz túlságosan félt Zoisite-tól, ráadásul az "udvarlója" is elkapta, nehogy mozdulni merjen. A hím youmának figyelemreméltó izmai voltak, amiket használt is ahhoz, hogy lefogja a nőstényt, és miközben pofátlanul vigyorgott a tennoura, továbbra is erőteljes lökésekkel jutalmazta partnerét, aki ennek korántsem örült annyira.

- Minek látszik? - kérdezte a hím mély, zengő hangján. Zoisite minden másodperccel egyre jobban begurult; a nőstény érezte ezt, mert minden erejével próbált szabadulni, hiába, a másik youma erősebbnek bizonyult nála.

- Azonnal hagyjátok abba, vagy különben...

- Különben? - vigyorgott szemtelenül a hím. - Tudod, ki vagyok én, Zoisite-sama? - A "samát" gúnyosan megnyomta, hogy még véletlenül se tűnjön úgy, hogy tiszteli a feljebbvalóját.

- Egy pofátlan youma, aki azt hiszi, van esélye egy tennou ellen? - szorította ökölbe a kezét Zoisite, mire a hím felnevetett, de végre elengedte a nőstényt, aki erre azonnal kimászott alóla, és térdre vetette magát a gazdája előtt.

- Zoisite-sama, nagyon kérlek, bocsáss meg nekem! - kiáltotta, és sírva fakadt. Zoisite igyekezett rá fókuszálni, és nem a másik youma tekintélyes méretű, méregzöld hímtagjára, amiről mindenféle nedvek csorogtak békésen lefelé. - Canach csak úgy betört ide, miközben takarítottam, és maga alá gyűrt! Őt büntesd, ne engem, én nem tehetek semmiről!

- Nem hiszek neked, és jobb, ha tudod, hogy ilyen mocskos, tüzelő szukákat nem tűrök meg a saját lakrészemnek még a közelében sem!

Zoisite egy mozdulatába került, és a nőstény lángba borult, egy percen belül pedig nyoma sem maradt némi hamun kívül. A tennou sóhajtott egyet abból a célból, hogy hátha kicsit lehiggad, ugyanis hála egykori szolgájának, most már pontosan tudta, ki a szemtelen youma, és azt is, hogy igaza volt. Canach az egyik legerősebb youma volt az egész Sötétség Birodalmában, ha a még fel nem ébredt Hét Nagy Youmát nem tekintjük, és ha Beryl tudomást szerzett volna róla, hogy Zoisite végzett vele, azzal egész biztosan magára haragította volna a királynőt.

- Megölted a nőstényemet - jött a nem túl vidám morgás Canach irányából. Zoisite összeszűkült szemmel nézte, ahogy a youma felemelkedett a kanapéról, egész magasságában kihúzta magát; több mint két méter magas volt, Zoisite-ban pedig lassan körvonalazódni kezdett, hogy ebből még bajok lehetnek. Mindeddig meg sem fordult a fejében, hogy egy youma ellene fordulhat, vagy ha meg is történik, abban a hitben volt, hogy egy egyszerű ujjcsettintéssel elintézheti, mint a szolgáját nemrég. Azzal nemigen számolt, hogy összetalálkozik talán az egyetlen youmával, aki nála is erősebb.

- Igen, és veled is könnyűszerrel végezhetnék! - vágott vissza azért, mire a youma elnevette magát.

- Ó, és mégis hogyan? Zoisite-sama - ejtette ki ismét tömény gúnnyal a hangjában felettese nevét. - Idehívod Kunzite-samát, hogy segítsen? Ó, várj, azt most nem lehet. Kunzite-sama lent van a Földön, és nem tér vissza egyhamar.

Ebben sajnos teljesen igaza volt Canach-nak. Zoisite arra jutott, hogy akármilyen arcpirítóan is viselkedik vele a youma, jobb lesz, ha visszavonulót fúj.

- Nincs szükségem Kunzite-samára - jelentette ki mindenekelőtt, bár jó vaskos hazugság volt. - Ha akarnám, simán megölhetnélek, hogy kövesd a szukádat a pokolba, de ez egyszer elnéző leszek. Menj innen, és ne merj még egyszer a szemem elé kerülni, a lakosztályom közelébe pedig végképp nem jöhetsz többet!

- Milyen vicces - mondta erre a youma gúnyosan vigyorogva. - Úgy beszélsz, mintha te lennél fölényben, de szerintem szorult annyi ész abba a csinos kis fejedbe, hogy rágyere, esélyed sincs ellenem. Viszont te - itt fenyegető lépést tett Zoisite felé, aki automatikusan hátrálni kezdett, - megölted a nőstényemet, akit még jól megtölteni se tudtam a magommal, úgyhogy ezért bűnhődnöd kell.

- Mi... mi van? - rémült meg Zoisite. A youma csak nem lehet olyan hülye, hogy meg akarná ölni az egyik tennout! Még mielőtt azonban ezt szavakba is önthette volna, Canach nekirontott. Hiába kiabált Zoisite, semmi sem hallatszott ki a hálóterméből, direkt hangszigetelő varázslattal volt ellátva arra az esetre, ha Kunzite meglátogatta. Most nem volt valami hálás érte, mert a hatalmas youma könnyűszerrel nyomta le őt a földre, majd valami láncokat varázsolt köré, amitől mozdulni sem tudott, még mielőtt a jégkristályokkal próbálkozhatott volna.

- Eressz el, te undorító féreg! - visítozott Zoisite, miközben eszeveszetten szabadult volna, ha sikerül neki. De Canach ellen vajmi kevés esélye volt, ráadásul ezzel csak még jobban feldühítette.

- Fogd be! - Zoisite tényleg elhallgatott, ahogy egy hatalmas pofon csattant az arcán. A szemét elfutották a könnyek, és a fátylukon át kábán-hitetlenkedve meredt a youmára. - Nem tudom, mit hepciáskodsz, mikor pontosan tudja a fél Birodalom, hogy Kunzite-sama kurvája vagy.

- Ez... ennek semmi...

- Jó. Nem is tagadod. - A youma felemelte egyik kezét, amiből tűéles, húszcentis karmok bukkantak elő. Zoisite reszketett, mint a nyárfalevél; biztosra vette, hogy kész, vége, neki befellegzett. A karmok azonban csak karcolták a bőrét, túl mély sebet nem ejtettek rajta, sokkal inkább az egyenruhán, amit ezek után Canach egész egyszerűen leszaggatott Zoisite-ról, csak a csizmák maradtak rajta, néhány cafat a lábbelik alatt a nadrágból, és az alsója. A tennou annyira megijedt, hogy kicsit tragikusabban fogta fel a karcolásokat, és meg volt róla győződve, hogy borzasztó mély sebek tarkítják a testét, szóval nekikezdett sírni, és Kunzite után kiabálni.

- Neem, ő nincs itt, és nem is lesz! - kiáltotta Zoisite arcába a youma, majd még egy akkora pofont lekent neki, hogy szerencsétlennek csengett a füle tőle. Aztán Canach két karma közé csippentette az alsónadrág szélét; a tennou szeme tágra nyílt a döbbenettől, ahogy az anyag megadta magát, és felfedte az intim testrészét. Erre valahogy nem számított.

- Most meglakolsz - jelentette ki Canach bátorítóan, majd felnyalábolta a félelemtől béna Zoisite-ot, és egy határozott, cseppet sem finom mozdulattal az ágyra dobta áldozatát, majd maga is követte. Zoisite háta mögé kötözte a láncokkal annak csuklóit, ügyelve arra, hogy egyenesen fájjon neki a kényelmetlen testhelyzet, majd hanyatt fekve lenyomta a tennou-t az ágyra, és felé térdelt. Zoisite rémülten állapította meg, hogy a hatalmas hímtag, ami feléje lógott, azóta lekonyult valamelyest.

- Gyerünk - mordult rá Canach. - Szopd fel!

- Anyád! - nyögte Zoisite; biztos volt benne, hogy semmi pénzért szájába nem venné, főleg úgy, hogy nemrég még egy nőstényben mártogatta meg a youma.

- Gyerünk, te rohadt kis szuka, vagy kitépem a nyelved, és akkor aztán nem lesz mivel nyalogatnod a drágalátos Kunzite-od faszát!

Zoisite felvisított, ahogy a karmos ujjak összeszorultak a nyaka körül; pár ijesztő másodpercig nem kapott levegőt, majd mikor kapkodva kinyitotta a száját, hogy az éltető oxigén minél jobban a tüdejébe hatolhasson, Canach odanyomta a farkát.

- Neee - nyögte a tennou, de hiába próbálta elfordítani a fejét. Az egyetlen lehetőség az volt, hogy olyan szorosan összezárja a száját, amennyire tudja, de erről sajnos lemaradt; még mielőtt megtehette volna, a youma makkja már a szájában is volt, és nem kellett sok hozzá, csak egy határozott csípőlökés, hogy még mélyebbre hatoljon benne.

Zoisite-nak könnyezni kezdett a szeme, ahogy a youma egész egyszerűen szájba baszta, és nem csak a fizikai bántalmazás miatt. Ennyire megalázottnak még sosem érezte magát; miközben a hatalmas hímtag a torkát verdeste, és érezte szétáradni az undorító ízt a szájüregében, arra gondolt, hogy bárcsak itt lenne Kunzite, és segítene rajta. Szinte várta, hogy a szerelme felbukkanjon, egy jól irányzott mozdulattal kivégezze Canach-ot, és megmentse... Aztán arra gondolt, hogy ezek után Kunzite biztosan nem akarna vele... nem hogy szeretkezni, még csókolózni sem, hiszen a szájába vette egy mocskos, gusztustalan youma farkát! A gondolatra csak még inkább sírni, illetve öklendezni kezdett. A youma erre kivette az alatta fekvő tennou szájából a vesszejét, ami ismét keményen, büszkén ágaskodott felfelé.

- Azt hinné az ember, hogy ennél többet bírsz - jegyezte meg, a köhögő, hányingerrel küzdő Zoisite-ot figyelve, aki legszívesebben visszaszólt volna valami csípőset, de jelenleg erre nem érezte magát alkalmasnak, minden erejét lekötötte, hogy megpróbálja valahogy összeszedni magát. Még nem volt veszve minden, most kellett volna gyorsan valami tervet kovácsolnia, mielőtt… mielőtt… totálisan késő lesz. Sajnos Zoisite-ot a gondolattól is kezdte elborítani a pánik, ráadásul Canach sem habozott sokat, bepozícionálta a rémült tennou-t.

- Ne, ne, eressz el, te mocskos vadállat! – visítozott Zoisite, de ezzel inkább csak hergelte a youmát, aki egyébként elégedetten vigyorogva hajtogatta szét áldozata lábait, majd elkezdett behatolni. Zoisite tovább kiabált, Kunzite után is, hiába tudta, hogy Canach-nak igaza volt, mikor azt mondta, az ezüst hajú tennou nem hallhatja őket. Sőt, senki sem hallhatja őket, hála annak az átokverte hangszigetelő varázsnak. Zoisite érezte, hogy a hatalmas hímtag beléje furakodik, és az, hogy minden porcikája tiltakozott ellene, nem sokat segített; pokolian fájt, mert a nyálon kívül más síkosítót nem használtak. De ha azt hitte, hogy a behatolás fájt, akkor nagyot tévedett, legalábbis ahogy Canach durván elkezdte mozgatni a csípőjét, úgy érezte, ekkora fájdalmat még sosem pipált életében. Ráadásul a youma végig kárörvendően bámult a képébe, kiélvezte az áldozata minden fájdalmát, majd jóleső morgással töltötte meg azzal a bizonyos magjával a tennou-t, amit már említett.

Zoisite közben már abbahagyta a kiabálást és a tiltakozást, nem volt többé értelme. Csak azért rimánkodott, hogy jöjjön el a megváltó sötétség, de még tisztességgel elájulni sem tudott, kénytelen volt tűrni a tompuló, de nagyon is prominens fájdalmat az alfelében. Lesütötte a szemét, direkt nem nézett Canach felé, csak hallotta és érezte, hogy a youma feláll az ágyról. Pár pillanat csend következett, Zoisite-nak hosszú perceknek tűnt, míg Canach elgyönyörködött benne, mit tett.

- Remélem, megtanultad a leckét – mondta, majd gúnytól csöpörgő hangon hozzátette: - Zoisite-sama.

A láncok eltűntek a tennou csuklói körül, ahogy Canach elvonult, a lakosztály ajtaja hangtalanul csukódott utána. Zoisite kihúzta maga alól a karjait, amik fájdalmasan elzsibbadtak, a vörös sebekről nem is szólva, amiket a szoros láncok okoztak, ahogy a húsába fúródtak. De minden testi fájdalmon felül ott lüktetett a tennou agyában az, amitől mindennél jobban szenvedett; a megaláztatás.

- Ezért még megfizetsz, te nyomorult – fogadkozott magában. – Ha Kunzite-sama ezt megtudja, nem éred meg a holnapot.

Éjféli látogató

Cím: Éjféli látogató
Fandom: Angel Sanctuary
Páros: Kurai/Bolond Kalapos
Besorolás: 18+
Figyelmeztetések: femslash, yuri
Leírás: Kurai rossz szokása, hogy mindig olyanokba zúg bele, akikbe nem kellene.


Éjféli látogató


Kurai félszegen, de azért csábítónak szánt mosollyal az arcán tolta le a bugyiját, és meglehetősen kihívó pozícióban ült le az ágy szélére, ügyelve rá, hogy a Kalapos mindent lásson, amit csak kell. Az nem is igen tétovázott sokat, a hercegnő széttárt combjai közé lépett, csókolta, mintha nem lenne holnap, az egyik hosszú ujja pedig Kurai lábai közét célozta be...


A hercegnő szemei felpattantak, de csak sötétséget látott. Beletelt néhány másodpercbe, míg rájött, hogy az ágyban fekszik, amit pedig olyan valóságosnak érzékelt, csupán álom volt. A lüktetés a lábai között csak lassan enyhült, ő pedig szégyenkezve fúrta az arcát a párnájába. Mióta a Kalapos egyre többször meglátogatta, és megcsókolta, nem tudott szabadulni az ehhez hasonló álmoktól. Aztán megtudta, hogy a Kalapos valójában nem is férfi, és valahogy ez az információ csak még izgalmasabbá tette az egészet, meg nem utolsósorban Kurai amúgy is úgy találta, hogy a nőket sokkal vonzóbbnak találja a férfiaknál. Főleg persze Alexiel úrnőt, akibe azóta reménytelenül szerelmes volt, hogy először meglátta, de mivel az angyalt már rég elveszítette... maradt Mudou Setsuna, aki ugyan férfi volt, de Kurai mégis vonzódni kezdett hozzá, főleg, mikor megbizonyosodott arról, hogy tényleg Alexiel egyik reinkarnációja az. Csakhogy Mudou Setsuna a saját húgáért volt oda, és Kurainak esélye sem volt. Ezt már sokszor mondogatta magának, mégis ugyanúgy fájt, viszont mióta a Kalapos megjelent, valahogy kevésbé érezte úgy, hogy összetört a szíve, és sosem gyógyulhat már be. Különös, de nem mondhatta, hogy annyira bánja... Az egyetlen, amit nagyon bánt, hogy a Kalapos nem magának akarta a sárkányhercegnőt, hanem Lucifernek. De akkor miért csókolta meg, és miért udvarol neki folyamatosan...?

Kurai teljesen össze volt zavarodva, és a fejében kavargó kusza gondolatoknak hála vissza sem tudott aludni, úgyhogy végül feladta, és felkelt az ágyból. Egy szál bő, ujjatlan felsőben és rövidnadrágban, mezítláb lépett ki az erkélyre, és sóhajtva pillantott fel a mindig sötét égre. Annyi szenvedésen kellett keresztülmennie... Miért ő? Szörnyen igazságtalannak érezte ezt az egészet, és most még a Kalapos is... még ő is...

- Így meg fogsz fázni, hercegnő - szólalt meg egy sima hang, mire Kurai összerezzent, és felpillantott a korláton, keresztbe tett lábakkal üldögélő Kalaposra, aki az előbbi másodpercben még biztos, hogy nem volt ott.

- Leszokhatnál már arról, hogy ilyen hirtelen felbukkansz a semmiből - mondta el, úgy érezte, századszorra, miközben összefonta a karjait a mellkasa előtt, részben csupán azért, mert tényleg fázott. Elég hűvös volt a napközbeni állandó meleghez képest, de erre nem gondolt, mikor kilépett az ajtón.

- Sajnáljuk - mosolygott a Kalapos úgy, hogy sütött róla, egyáltalán nem sajnálja. - De nem hagyhatjuk, hogy a kedvenc menyasszonyjelöltünk ágynak essen az esküvő küszöbén...

- Még nem mondtam igent - emlékeztette a sátánt Kurai fancsali képpel. Persze, hogy rögtön ezzel kellett jönnie, nem mintha annyira könnyen meg tudott volna feledkezni a tényről, hogy a Kalapos nem is érdeklődik úgy iránta... remek. Kurai, aki soha senkinek sem kell. Most tekintsünk el Lucifertől, aki nyilván csak egy menyasszonyt akart, és nem érdekelte, hogy Kurai lesz az, vagy más.

- Még - ismételte a Kalapos, és rákönyökölt a térdére, az arcát pedig a tenyerébe fektette, úgy figyelte Kurai minden rezdülését, aki morcos képet vágva bámulta a padlót. Semmi kedve sem volt felnézni az erősen festett arcra, pedig nemrég még minden vágya volt, hogy láthassa. - Biztosak vagyunk benne, hogy sikerül megszereznünk a lehető legjobb menyasszonyt, és az bizony, semmi kétség, te lennél, hercegnő.

- Baromság - morogta Kurai. - Tényleg nincs jobb jelölt nálam? Tuti ezerszer szebb lányokat is találtál.

- A szépség itt nem releváns - legyintett a Kalapos, mire Kurai már kezdett volna végképp elkeseredni, de aztán a sátán hozzátette: - Persze szerintünk csodálatos szépség vagy még így, fiúruhában is. Azonban menyasszonykeresés szempontjából fontosabb a vérvonal, ezt meg kell értened.

Kurai nem tudta eldönteni, hogy ezt a másik csak azért mondja, hogy megvigasztalja, vagy komolyan gondolja. Ami őt illeti, nem gondolta valószínűnek, hogy akárki is vonzónak találná, maximum akkor, ha kénytelen volt szoknyába bújni, azt viszont mindig is utálta. Sokkal jobban szerette a fiúruhákat, kényelmesebb volt és nem érezte úgy, hogy mindenki őt bámulja és magában bírálja a testét, mindenesetre őszintén örült volna neki, ha a Kalaposnak tényleg tetszik. Csak hát a Kalapos esetében sosem lehetett tudni, hogy őszinte-e, vagy csak manipulálni akarja...

- Jól van, értem - sóhajtotta, és odalépett a sátán mellé a korláthoz, lebámulva a sötétbe, amit csak néhol tört meg néhány pislákoló fény. Még mindig direkt nem nézett a másikra, pedig olyan közel álltak egymáshoz, hogy szinte érezni vélte a vibrálást kettejük között, mégis a makacssága győzött. Aztán hallotta, hogy a Kalapos leugrik a korlátról, a következő pillanatban pedig illatos, nehéz anyag borult a vállára; meglepetten pillantott fel a sátánra, aki a zakóját a hercegnő vállára terítette, most pedig egy szál fodros ingben állt előtte.

- Mint már említettük, azért jöttünk, hogy meg ne fázz - mondta a Kalapos, mire Kurai halványan elmosolyodott, és összébb húzta magán a ruhadarabot, közben önkéntelenül is mély levegőt vett, hogy beszívja a Kalapos illatát. Először volt benne a számára valami kis zavaró szúrósság, de mostanra már ott tartott, hogy teljesen odavan érte. Nagyon nem kellett volna, hogy ennyire tetsszen neki a helyzet, és csak későn jött rá, hogy valószínűleg feltűnt a Kalaposnak is ez a hirtelen hangulatváltozás.

- Így már sokkal jobb - mondta, és kicsit megemelte Kurai állát, hogy az végre ránézzen. A hercegnő azonban még most is ellenállt, elhúzta a fejét és a világért sem pillantott volna fel. - Épp azt akartuk mondani, hogy a mosolyod mennyivel szebb ennél a durcás pofinál, de úgy tűnik, elkéstünk. Csak nem neheztelsz ránk valamiért?

- Örülök, hogy feltűnt - motyogta Kurai, de aztán meg is bánta. Nem akarta, hogy a Kalapos tudja, mit érez vele kapcsolatban, akkor meg mi a fenének járatja a száját? Legszívesebben visszaszívta volna az egészet. A fejét ráborította a széles korlátra, és azt kívánta, bárcsak elsüllyedne. A Kalapos érintése meglepetésként érte.

- Áruld el, mi bánt, hercegnő.

- Hogy mi? - kapta fel a fejét Kurai; hirtelen harag gyúlt benne, és amúgy is elege volt már, hogy senkinek sem beszélhet az érzéseiről, na most jól kiadott magából mindent. Azt, hogy Alexiel soha észre sem vette, Mudou Setsuna úgyszintén, Lucifernek nem számít, a Kalaposnak pedig... nos... itt elakadt, és megint megbánta, hogy meggondolatlanul rázúdított mindent a sátánra, aki biztosan csak ki fogja használni a helyzetet. A francba!
A Kalapos még várt egy pár másodpercet, hátha a hercegnő folytatja, de mikor látta, hogy erre nincs esély, megragadta őt a vállainál fogva. Kurai meglepetten hagyta, hogy a sátán maga felé fordítsa, és végre egymás szemébe néztek.

- Mi törődünk veled, hercegnő - jelentette ki a Kalapos egyszerűen, majd lehajolt és megcsókolta Kurait, akinek könnyek szöknek a szemébe, amiket már nem tudott visszatartani, és úgy érezte, most már minden mindegy; a karjait kétségbeesetten a Kalapos nyaka köré fonta, mikor érezte, hogy az el akar húzódni tőle. A zakó leesett a földre, de egyiküket sem érdekelte. A Kalapos, mikor rájött, mit akar a másik, elmélyítette a csókot, a hercegnő pedig felnyögött. Ez az, erről álmodott, és most... most tényleg megtörténik... Önkéntelenül is hozzásimult a teste a partnerééhez, a keze pedig lejjebb csúszott, kíváncsian tapogatózva. A Kalapos egyszerre csak megszakította a csókot, de még mielőtt Kurai csalódott lehetett volna, nekiesett a hercegnő nyakának, aki ismét felnyögött, de ezúttal a fájdalomtól, ami mégsem volt olyan kellemetlen, mint azt gondolta volna. Átölelte a Kalapos karcsú derekát, még jobban magához húzta, úgy ölelte, mintha nem lenne holnap... Aztán győzött a kíváncsisága, és kihúzta az inget a Kalapos nadrágjából, hogy alábújtathassa a kezét, hogy meleg bőrt érezhessen a tenyere alatt. A Kalapos mintha megmerevedett volna, abbahagyta, amit épp csinált, a hercegnő pedig rájött, hogy valószínűleg ezt nem kellett volna. De vajon miért?

A sátán hátrált egy lépést, Kurai keze pedig lehanyatlott, és kérdően pillantott fel a másikra. Már épp kérdezte volna, hogy mi történt, mikor a Kalapos megszólalt:

- Hercegnő... mi nem tudjuk megadni neked, amire vágysz.

- Tessék? - pislogott értetlenül Kurai. - Ha arra gondolsz, hogy nő vagy, tudom, hiszen már mondtad, de én...

- Sosem állítottunk ilyet - vágott a szavába a Kalapos érzelemmentes arccal, pedig a hercegnő szívesen vette volna, ha leolvashatja róla, mégis mit gondol.

- Akkor...?

- Sem férfi, sem nő.

Csend lett; Kurai egy pillanatig értetlenül meredt a sátánra, aztán bizonytalanul elmosolyodott.

- Biztos csak viccelsz. Adam Kadmonnak képzeled magad, vagy mi?

- Nos, be kell valljuk, ő volt az egyik inspirációnk - mondta erre a Kalapos titokzatosan. Kurai még mindig semmit sem értett, de nem igazán hitte el, amit hallott. Arra gondolt, a Kalapos biztosan csak kitalálta ezt az egészet, hogy legyen valami kifogása, hogy ne kelljen folytatnia, mert nem akarja elvenni Lucifertől a menyasszonyjelöltjét, vagy mi. Ezen megint csak felhúzta magát; ismét ugyanott tartott, mint azelőtt, senkit se érdekeltek az érzései, úgyhogy összeszedte minden bátorságát, és nekiesett a Kalapos ingének, aki meglepetten nézte, de szerencsére nem állította le. Vagy mégsem annyira szerencsés volt a dolog? Ahogy Kurai kigombolta az inget, olyat látott, amire egyáltalán nem számított; melleket várt, ha nem is túl nagyokat esetleg lekötözve, de a sátán mellkasa tényleg teljesen lapos volt, és mellbimbói sem voltak.

- Basszus... - kommentálta a dolgot, és elengedte a Kalapost.

- Mi megmondtuk - szólt erre a sátán még mindig érzelemmentes arccal.

- De hát... - nyögte Kurai, - ez hogy lehetséges? És... és odalent sincs...?

- Semmi - mondta a Kalapos szinte derűsen, és begombolta az ingjét. - Tettünk róla, hogy így legyen.

- Te... tetted ezt? - pislogott értetlenül Kurai. A Kalapos eközben felvette a földről a zakóját, leporolta, majd a vállára terítette.

- Egykor valóban nők voltunk, de tettünk ellene.

- De miért? - ismételte a kétségbeesett kérdést Kurai.

- Így éreztük helyesnek - hangzott a semmitmondó válasz. - Menj vissza a szobába, hercegnő, mert megfázol, és akkor mit mondunk Lucifer-samának, hogy vigyáztunk a kis menyasszonyjelöltjére?

- Ha nem leszek a menyasszonya, tök mindegy - vágta rá Kurai, és visszaszaladt a szobába. Maga sem tudta, mit érez ezzel az egésszel kapcsolatban, de abban biztos volt, hogy borzasztó csalódott, és nem csak azért, mert nem tudott beteljesülni, amiről álmodott, hogy az, akire vágyott, nem pont az, akinek hitte... Persze ostoba volt, hogy azt gondolta, a Kalapos majd elmeséli neki, mégis miért művelte ezt magával. Miért osztana meg vele valami ennyire személyes dolgot, mikor nem is érdekli igazán, csak mint Lucifer lehetséges menyasszonya? De menjen a fenébe Lucifer is meg a szolgája is, őt nem érdekli tovább egyik se!

Visszabújt az ágyba, magára húzta a takarót, mert tényleg átfagyott odakint, és reménykedett benne, hogy a Kalapos elmegy, és nem jön utána. Reménykedett, de közben abban is, hogy a sátán talán mégis utánamegy, leemeli a hercegnő fejéről a takarót, és... és... mond valamit, akármit, amivel megvigasztalhatja, de semmi ilyen nem történt. Kurai lassan álomba sírta magát; közben odakint pirkadni kezdett, a sötét árnyék pedig csak akkor tűnt el az erkélyről, mikor megérezte magán a nap első erőtlen, reménytelenséggel átitatott sugarát...

Husi

Cím: Husi
Fandom: SuG, Dir en grey, Alice Nine
Páros: Takeru/Kyo/Tora
Besorolás: 18+
Figyelmeztetések: slash, yaoi, erőszak, gyilkosság, kannibalizmus, csonkítás, durva nyelvezet
LeírásTakeru vendéget vár. Csakhogy van némi titkolnivalója...


Husi


Gőzöm sincs, hány óra lehet, még csak tippelni se tudok, mert minden redőny, függöny behúzva, a szoba szigorú sötétjét csak a lámpa undorítóan sárgás fénye töri meg. Fogadni mernék, hogy már hosszú órák óta szenvedek ezzel a kibaszott hússal, amivel az istennek se tudok végezni. Azt hittem, nem lesz ilyen nehéz dolgom vele, mikor belekezdtem, és a torkát elvágni még a könnyebb résznek minősült. Kezd kurvára elegem lenni a mindenhova csorgó vérből és a szagából, a kezem tiszta mocsok, és csak nagy nehezen tudok kimetélni egy újabb karéjt. Bezzeg, ha nem lenne ekkora nagydarab…

Apropó, erről jut eszembe a cseppet sem nagydarab vendégem, akit várok. Vagyis jelen pillanatban kicsit sem várok, mert nem vagyok fogadóképes állapotban, a konyháról már nem is szólva, de azért kezdem kapiskálni, hogy ha nem sietek, bajok lesznek. Konkrétan az, hogy megérkezik Kyo, én pedig fülig véresen, húscafatos kezekkel és bárddal a kezemben kell ajtót nyissak… Na ne. Szerintem nem tartaná túlságosan szexinek, bár… ki tudja. Mindenesetre nem szeretném, ha akárki számára is nyilvánvaló lenne, mivel töltöm, azaz töltöttem a szombat délutánomat.

Még egy darab hús kerül gondosan becsomagolva a fagyasztóládába, amit kifejezetten erre a célra vettem, aztán nem bírom tovább, muszáj vagyok kinyújtóztatni elgémberedett, illetve az erőlködéstől görcsbe rándult tagjaimat. Először is úgy-ahogy megtisztogatom a kezem némi papírtörlővel, aztán nyögések közepette besétálok a szobába, hogy megnézzem az órát. És igen, ez még annál is rosszabb, amit sejtettem; kevesebb, mint egy órám maradt.
Vagy nekiállok metélni, amíg tényleg görcsöt nem kap a kezem meg a hátam, aztán holtfáradtan és véresen befekszem az ágyba, és megkérem Kyot, hogy basszon meg, miközben olyan vagyok alatta, mint egy érzéketlen krumpliszsák, vagy valahogy eltakarítom gyorsan a maradékot a konyhából, és megpróbálok embert faragni magamból. Végül maradok az utóbbinál.

Mivel a fejénél kezdtem, a lábai maradtak, meg némi rész a törzséből, ezt vágom ketté, aztán kis nehézségek árán sikerül begyömöszölnöm a hűtőbe az egyiket, és némi átrendezés után a fagyasztóládába a másikat. Nem érdekes, hogy most a hűtő kicsi fagyasztója is tele van a húsdarabokkal, majd megoldom… De nem ma, az biztos.

Még össze is kell takarítanom, amit cseppet sem élvezek, mégis muszáj, aztán szétfújok egy egész flakonnyi légfrissítőt a lakásban, és jöhetek én. A zuhany alatt állva mélán bámulom, hogy folyik le rólam a rózsaszínes víz, és kicsit nevetnem kell. Megtettem, végre megtettem, és igen, kurvára jól esik. Persze nem kürtölhetem szét, ami valamennyit ront az élvezetemen, de nem gáz, csak az számít, hogy most már senki sem bánthat büntetlenül. Szinte várom a következőt… Meg fogja tudni, mekkora fájdalmat okozott nekem, egész pontosan fizikailag.

Nincs sok időm a hajamra, csak beszárítom, meg magamra kapkodok pár kezem ügyébe kerülő ruhadarabot, és már csengetnek is; tudom, hogy nem nézek ki a legjobban, de az elégedett vigyorom remélem, ellensúlyozza majd.

Ott áll az ajtóban a Férfi, én pedig csak makogok, mielőtt megelégelné a dolgot, és unott arccal arrébb tessékelne, hogy beférjen, mert zavaromban elálltam az útját. Nem baj, gyorsan lerázom magamról a kezdeti megilletődöttséget, és követem a szobába, ahol jobb híján a futonon foglal helyet, nekem pedig rögtön felcsillan a szemem. Pont a legjobb helyre ültél, Kyo-san, pont a legjobbra…

Gyorsan hozok neki a buborékos vízből, aztán csodálattal bámulom, ahogy elfintorodik, mikor megérzi, hogy málnás. Mert hogy ki látott már ilyet, málnaízű ásványvíz, ennél szarabbat még sosem ivott.

Csak vihogok rajta. Ki nem mondanám, hiszen valószínűleg megölne érte, de kurvára cukinak találom. Aztán mikor hagyja a fenébe az egyébként se nagyon létező udvariaskodást, és ledönt a futonra, már azért nevetek, mert csiklandoz a nyelve, főleg ahogy a hasamhoz ér. Ott vagyok a legcsikisebb. Kénytelen abbahagyni, és megvárni, míg lenyugodok, ahogy látom, eléggé neheztelő arckifejezéssel, de ezen gyorsan változtathatok. Csak annyi kell, hogy szépen felállítsam, a szó mindkét értelmében, hogy odatérdelhessek elé, és keményre szopjam, hogy aztán minden felesleges előjátékot mellőzve jól a padlóba döngöljön. Mintha tudná, hogy szeretem, ha fáj, nem kímél.

Úgy nyögök, mint egy szégyentelen kurva, és kibaszottul élvezem, hogy valószínűleg az egész emelet az én hangomtól visszhangzik. Aztán eszembe jutnak a húsdarabok meg a lábak a hűtőben, és ezzel párhuzamosan elönt a diadalérzet, meg csak úgy mellékesen Kyo is belém élvez. Ekkor tudatosul bennem, hogy a gumiról elfeledkeztünk, de már nincs mit tenni, ráadásul az egész délután át tartó metélés, meg az, hogy némi kézzel történő rásegítés után én is elsülök, elvette minden erőmet. Tehetetlenül, kezem-lábam szétvetve fekszem a futonon, a hasamra lassan kezd rászáradni a cucc, és inkább érzékelem, mint látom, hogy Kyo felkel mellőlem, átlép rajtam, matat valamit, aztán KO.

A következő, amire felébredek, az, hogy Kyo ott üldögél tőlem kb fél méterre, a háta a falnak döntve, a kezében pedig egy cipő. Egy csónak méretű cipő, ami nemrég még az én kedves husim lábán foglalt helyet, majd levettem róla, és nagy körültekintéssel a… Hű, kurva életbe. Kint felejtettem volna a folyosón?!

Ettől rögtön felélénkülök, úgy ugrok ki az ágyból, mint egy pattogós gumilabda, és elkezdeném magyarázni, hogy ezt csak egy haverom felejtette itt, ami ugyan elég nagy baromság, mert mégis miért felejtene valaki nálam egy pár cipőt? Hogy mezítláb hazaugrándozhasson, vagy mi? Mindenesetre jobb nem jutott az eszembe. A gond az, hogy nem tűnik úgy, hogy Kyo bevette. Persze, nem hülye ő…

Hagyja, hogy szövegeljek, aztán mikor befejezem, és kétségbeesett szemeket meresztek rá, benyögi, hogy belenézett a hűtőbe. Csak valami kaját akart csórni, mielőtt lelépett volna, mert nála otthon az égvilágon nincs semmi, de azt kellett találnia… Hát igen.

Első körben átkozom a saját ostobaságomat, amiért bealudtam, pedig nem lett volna szabad. Másodsorban meg bámulok, hogy miért nem látok rajta semmit… Semmi érzelmet. Úgy tűnik, meg sem rendült, hogy egy levágott lábat talált a hűtőmben, többek között.

Azt mondja, ismeri ezt a cipőt. Sőt, temette már bele nem egyszer az orrát, hiszen a tulajdonosa az arcába nyomta, miközben dugta. A szagát is felismerné ezer közül…

A husi velem sosem tett ilyet. Nem tudom, most örülnöm kellene-e, hiszen helyette hülyének nézett és többször is nyilvánosan megalázott… Kyoval egész más volt, őt mindig az ágyban alázta porig, és ez kettejük között maradt. Egészen idáig, mert ő már csak egy nagy húsmassza, részben feldarabolva a hűtőben és fagyasztóban, nem árthat senkinek.

Kyo mintegy búcsúzóul utoljára beleszagol a cipőbe, aztán az ajkaimra mar. Ez az első, hogy csókolózik velem, és most először érzem azt, hogy nem csak a dugásról szól az, ami kettőnk között van. Sokkal inkább valami olyasmiről, amit én is megtapasztaltam a zuhany alatt állva, mikor elöntött a tudat, hogy ő nincs többé, de a halála előtt alaposan megszenvedett mindent, amivel ártott másoknak. Nekem, Kyonak, és még ki tudja, hány szerencsétlennek, akiket elbolondított.

Szégyentelenül hangosan kiáltom Kyo nevét, miközben másodszor is elélvezek, majd úgy magamhoz szorítom, ahogy egy kismajom tenné az anyukájával. Nem akarom, hogy itt hagyjon megint, szerencsére veszi a lapot, és bejelenti, hogy nálam fogja tölteni az éjszakát, amire fülig erő szájjal helyeselek.

Boldogabb már nem is lehetnék, hát még akkor, mikor a sötétben mellébújok, Kyo pedig a fülembe suttogja, hogy holnap Tora-pörköltet ebédelünk.