- Eddig azt hittem, meleg vagy – folytatta Kisaki, mire örömtelenül felnevettem.
- Én is. Kár, hogy Kyo ezt nem tudja.
- Kyo?
- Az ő hülye terve, hogy megszívassuk a lányokat, amiért pletykákat terjesztettek rólunk.
Kisaki meglehetősen furán nézett rám, amit őszintén szólva meg is értettem.
- Hidd el, én ebbe nem egyeztem volna bele, ha előtte megbeszélte volna velem… viszont állítólag improvizált, aztán már nem mondhattam a lány szemébe, hogy bocs, de én nem akarok veled randizni.
- Akkor mondd le később betegségre hivatkozva – ajánlotta a srác, nekem pedig nagy kő esett le a szívemről, hiszen ebből tudhattam, hogy nem haragszik.
- Ez nem is rossz ötlet – vallottam be, és már a megfelelő betegségen gondolkodtam. Kis csend állt be közöttünk, kibámultam hát az ablakon, azonban nemsokára összerezzentem, ahogy Kisaki ismét megszólalt.
- Vagy akár el is mehetsz, és kipróbálhatod, milyen egy lánnyal.
Felhorkantam.
- Tudod, hogy engem nem érdekelnek a lányok.
- Honnan tudnám? – adta az értetlent a srác. – Akár biszex is lehetsz, mint én.
Mondjuk erről tényleg nem beszélgettünk még, kissé túl intim és személyes téma volt a dugópajti kapcsolatunkhoz, úgyhogy nagy levegőt vettem, és kiböktem:
- Nem vagyok az. – Mivel nem kaptam választ, némi gondolkozás után hozzátettem: - És amúgy is mondtam már, hogy sosem voltam lánnyal…
- Az nem jelenti azt, hogy nem is akarsz – okvetetlenkedett Kisaki, de talán látta rajtam, hogy kezdek kissé kiakadni, mert végül ennyit mondott: - Oké, felfogtam, nem érdekelnek a lányok.
- Köszönöm – motyogtam kissé morcosan, karba tett kézzel.
- Akkor akár fel is jöhetsz hozzám.
Ez igazán kecsegtetően hangzott, de anyu számított rám otthon, megígértem, hogy segítek a fűnyírásban és egyéb, ehhez hasonló kellemes házimunkákban, szóval kénytelen voltam nemet mondani.
- Hát jó – fogadta el a dolgot Kisaki, miközben lefékezett a házunk előtt, azonban még nem fejezte be. – Mikor is lesz az a híres-neves dupla randi?
- Péntek este – húztam el a szám a gondolatra.
- Akkor szombaton bepótolhatjuk.
Ez igen jól hangzott, úgyhogy belementem, és kicsit jobb kedvvel siettem haza, hogy átválthassak bozótharcos módba.
---
A péntek este túlságosan korán jött el, mint általában azok az élethelyzetek, amiket nagyon nem vár az ember. Komolyan fontolgattam ugyan, hogy tényleg beteget jelentek, mint ahogy Kisaki javasolta, de végül Kyo rávett, hogy ezt az egy alkalmat bírjam ki a kedvéért. Igyekezett győzködni, hogy „buli lesz”, azonban mivel engem nem nagyon érdekelt, hogy megdöntsem Junkót, ezt nem igazán tudtam elhinni. Végül azért mentem bele, mert reméltem, a dolog jót tesz majd Kyónak, és persze titkon azért kicsit nehezteltem a yaoimániás csajokra.
Arra azonban nem gondoltam, hogy miközben tollászkodok, becsönget Kyo, anyu ajtót nyit neki, és… nos, kissé ciki helyzet kerekedett az egészből. Mikor lejöttem az emeletről, a drága édesanyám éppen üdítővel kínálgatta az énekest, és a „randinkról” faggatta.
Tudtam, hogy érti, konkrétan azt hiszi, hogy mi ketten fogunk randizni, csak Kyónak nem esett le, legalábbis reméltem.
- Drágám, nem is mondtad, hogy randid lesz ma este! – fogadott azonnal kitörő örömmel anyu, nekem meg fogalmam sem volt, mit válaszolhatnék, inkább szaladtam volna abba a rohadt moziba, csak ne kelljen ezt a beszélgetést végigélnem, pedig esküszöm, a hátam közepére se kívántam ezt az egészet. Azt viszont még annyira se, hogy anyu kikotyogja, hogy meleg vagyok.
- Öö… - kezdtem igencsak értelmesen, közben segélykérően Kyóra pillantva. – Nem gondoltam, hogy annyira fontos lenne.
- Hát persze, hogy az! – jelentette ki anyu lelkesen. – Az első randidról van szó, annyira örülök, hogy végre találtál valakit, aki kiráncigál egy kicsit szórakozni a világba!
Azonnal égni kezdett az arcom; jó, Die-nak köszönhetően az énekesünk sejthette, hogy hivatalosan ez a helyzet, de azért nem örültem, hogy minden kitudódott.
- Szoktam koncertekre járni – emlékeztettem az édesanyámat, mire ő csak legyintett.
- A saját koncerted nem számít, az nem igazi szórakozás.
- Nekem az – ellenkeztem.
- Jól van, ha te mondod – hagyta rám, mert már el is kezdett kutatni a legközelebbi szekrényben. – Valahova ide tettem a fényképezőgépet…
- Az meg minek? – szörnyülködtem rosszat sejtve.
- Természetesen lefotózni titeket!
Hát igen, ettől féltem. Mivel anyám épp nyakig eltűnt a szekrényben, közben arról csacsogva nagy lelkesen, hogy az életem minden egyes fontos eseményét megörökítette az első iskolai napommal, kiesett tejfogammal és hasonlókkal egyetemben, miért pont ezt hagyná ki, Kyo megengedhette magának, hogy hangtalan röhögőgörcsöt kapjon, én pedig legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá. Szerettem anyut meg minden, de néha a sírba tudott kergetni az ilyen húzásaival. És ha Kyo tényleg az első fiúm lett volna, akkor tényleg menten leszúrtam volna magam az első szamuráj alakú nipp kardjával, ami a szekrényen álldogált társaival egyetemben egy karnyújtásnyira tőlem.
- Arra semmi szükség – jelentettem ki, és intettem Kyónak, remélve, hogy lát a könnyeitől, amik kicsordultak a nevetéstől, majd megindultam az ajtó felé. Szerencsére a srác megkegyelmezett nekem, mert felkelt és követett, úgyhogy gyorsan folytattam. – Sietnünk kell, mert mindjárt kezdődik a film, szóval szia!
- Viszlát! – köszönt el Kyo is, akit egyébként közben jól oldalba taszítottam, hogy szedje a lábát, aztán én is követtem odakintre, és mit sem törődve anyu méltatlankodásával, hogy pedig már megtalálta azt a rohadt fényképezőgépet, becsuktam az ajtót.
- Kedves az anyukád – jegyezte meg az énekes azonnal vigyorogva.
- Sajnálom, néha kicsit túl… sok – sóhajtottam fel, aztán megszaporáztam a lépteimet. – Amúgy siessünk, mert képes és utánunk jön.
- Oké – zárkózott fel mellém Kyo, aztán kissé komolyabb ábrázattal megjegyezte: - Egyébként irigyellek.
- Miért? – pillantottam rá meglepetten.
- Én is pont ilyen anyát szerettem volna.
Ekkor jöttem rá, hogy szinte semmit sem tudok erről a srácról, akivel egy ideje már együtt zenélek. Kissé zavarba is jöttem, mert mindeddig semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy a magánéletéről beszéljen, de ha már ezt megemlítette, úgy éreztem, megkockáztathatok egy óvatos kérdést.
- A… te anyukád?
- Nem egy mintaanya, mondjuk így – válaszolta, és ezzel láthatólag lezártnak tartotta a kérdést, úgyhogy inkább nem kérdeztem rá, miért, bár érdekelt volna.
Aztán sikerült felszállnunk a metróra, és akkor már egyáltalán nem beszélgettünk egészen addig, amíg meg nem érkeztünk a mozi elé. Igazából azt se tudtam, milyen filmet nézünk meg, pont az ilyen kis részletek nem érdekeltek, mikor azon kellett kattognom, hogy mit kezdek egy lánnyal, csak annyit tudtam, hogy valami vígjáték. Érdeklődve néztem a poszterét, hogy hátha kisilabizálok valamit a történetről a képből, és amíg ezzel voltam elfoglalva, megérkeztek a lányok. Legalább nem láttam messziről őket, ennek köszönhetően pár másodperccel kevesebbet kellett úgy vernie a szívemnek, hogy majd kiugorjon a helyéről.
- Milyen csinosak vagytok – bókolt Kyo, mire a csajok vihogtak egy sort, én pedig szokás szerint csendben maradtam. Vettünk túlárazott pattogatott kukoricát és üdítőt, aztán beültünk a terembe, mindenki a „választottja” mellé; végül is arra jutottam, miután lekapcsolódtak a fények és elkezdődött a film, hogy ez a mozis randi egész jó ötlet volt. Ha mondjuk egy étterembe megyünk, ott nem ülhettem volna végig kussban, de így megvolt rá az ürügy, hiszen a filmnézés közben nem lett volna valami túl udvarias beszélgetni.
Persze amíg vártunk a filmre, nem ártott volna. Junko próbálkozott is, egész kedvesen igyekezett szóra bírni, én pedig egyszavas válaszokkal elintéztem; sajnáltam, de akkor sem voltam képes többre. Aztán a film felénél véletlenül balra pillantottam, és azt láttam, hogy Kyo keze a lány combján, a miniszoknya alatt félig-meddig; szóval kihasználta a helyzetet, Miko pedig nem ellenkezett, sőt. Hát ettől ugyan nem éreztem jobban magam, mindenesetre még inkább feszengve néztem végig a rohadt filmet, ami egyébként egyáltalán nem is volt olyan vicces, legnagyobb jóindulattal is csak vagy kétszer mosolyodtam el rajta, akkor is inkább kínomban.
- Beülhetnénk még valahova – jelentette ki Miko, miután kijöttünk a mozi épületéből, és megtárgyaltuk, hogy ez ritka ócska film volt.
- Jó ötlet – kapott az alkalmon Kyo, és felénk pillantott. Én vállat vontam, Junko meg kissé lelohadt lelkesedéssel válaszolt:
- Rendben.
Ettől azért kicsit tartottam. Tudtam, hogy most már beszélgetnem kell, de akkor is inkább Kyóval társalogtam bővített mondatokban, mikor a levesünk felett ültünk, a randipartneremre szinte rá sem néztem, úgyhogy nem tudtam, hogy reagál rá. Volt egy olyan sejtésem, hogy már rájött, hogy egyáltalán nem érdekel, szóval nem lehet túl boldog, mindenesetre nem mutatta ki nyíltan.
Aztán Kyo felhívott mindenkit a lakására. Ahogy mondom, mindenkit; hirtelen nem értettem az egészet. Oké, hogy a lányt minél gyorsabban le akarja fektetni, hogy aztán kidobhassa, ismertem a tervét, viszont már megint nem volt képes beavatni a részletekbe. Kérdő tekintettel bámultam rá, de hiába, mintha észre sem vette volna. Helyette Junkóra tekintettem hát, aki szintén kissé értetlennek tűnt, mindenesetre Mikónak tetszett az ötlet, mert nekiállt rábeszélni a barátnőjét. Én meg, amilyen ostoba voltam, belementem, miután Junko is.
Elvileg inni hívott. Én meg az ivás… nem nagyon szoktam alkoholizálni, viszont a lányok lelkesebbek voltak. Nem volt nehéz ügy leitatni Mikót, ezt már akkor láttam, mikor nekiesett a rozénak, pedig volt egy olyan sejtésem, hogy a nélkül is simán hagyta volna magát megfektetni.
Egyébként akkor jártam először Kyo lakásán: igencsak apró volt, és rajta kívül még két lakótárssal osztotta meg, akik állítólag nem aludtak otthon aznap éjjel. El sem tudtam képzelni, hogy férnek el annyian egy ilyen kis élettérben, mindenesetre hálát adtam, amiért én a szép, viszonylag nagy és tiszta házban élhettem a szüleimmel. Nem azt mondom, hogy Kyo egy koszos lyukban élt, de azért lett volna mit takarítani rajta, mondjuk így.
Volt azonban, akit ez nem zavart, például Mikót, aki hagyta magát lenyomni a puszta tatamira. Konkrétan Kyo ráfeküdt és a nyakát kezdte csókolgatni, közben tapogatta, mi pedig Junkóval nézhettük az egészet… Tudtam, hogy rossz ötlet volt belemenni ebbe az egészbe. Legszívesebben a tenyerembe temettem volna az arcom, vagy inkább hazamentem volna.
Aztán Kyo felemelte a fejét, és megszólalt.
- Ne szégyenlősködjetek már! – Azzal Junko felé bökött. Miko meg vihorászott aláfestésként.
A mellettem ülő lányra pillantottam, aki bizonytalanul nézett vissza rám, szerintem fogalma sem volt, hogy hajlandó leszek-e végre foglalkozni vele. Nekem se, azonban Kyo besegített egy kicsit, miután felült mellém, taszított rajtam egyet, úgyhogy nekilökődtem Junkónak, és hirtelen azt se tudtam, hogy most essek mélységes zavarba, vagy csesszem le az eszetlen énekest.
Végül Junko úgy dönthetett, jobb lesz, ha kezébe veszi az irányítást, mert megéreztem magam körül a karjait, közben egész közelről beszívhattam az édeskés parfümjét is, amitől egész elbódultam, legalábbis ezzel magyaráztam azt utólag, hogy felemeltem a fejem, belenéztem a lány szemébe, aztán inkább becsuktam a sajátomat, és miután az egyik karomat a dereka köré fontam, megcsókoltam.
Épp csak kísérletezős csók volt, lágy és nem túl hosszú, aztán Junko nyakába temettem az arcom, és próbáltam felfogni, hogy épp mit csinálok. A lány azonban ezt valamiért bátorításnak vehette, mert kicsit hangosabban, reszelősen felsóhajtott, és a keze a pólóm alá vándorolt.
best titanium flat iron furniture
VálaszTörlésbest titanium flat iron furniture - best ffxiv titanium nugget titanium titanium wood stove flat titanium scooter bars iron furniture. This includes the top of the top of the apple watch 6 titanium top titanium gravel bike with no pockets inside. Our top